Japán kulturális programsorozat Debrecenben

Egyéb

(MTI) - Jaszuda Kunihiko, Japán budapesti nagykövetségének kulturális attaséja és Somogyi Béla, Debrecen kulturális, szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere egyaránt méltatta a japán Toyama és Debrecen három évtizedes kapcsolatát. Felidézték, hogy ez a kapcsolat színházi együttműködéssel kezdődött, amely a csütörtöki rendezvényen szintén jelenlevő Pinczés István rendező nevéhez fűződik.
 

Molnár Viktória, a programsorozatnak helyet adó Malompark Bevásárlóközpont marketing menedzsere elmondta: a február 13-ig látogatható, a japán színházi kultúra tárgyait bemutató kiállításon egyebek mellett hagyományos japán női viseleteket, jelmezeket, maszkokat, komikus színházi álarcokat, szamurájpáncélt, legyezőket, tükröket, tálakat, lakkedényeket, ivókészleteket és hangszereket, valamint nagyméretű kalligráfiai alkotásokat láthatnak az érdeklődők.
    
A Japán maskarádé idején japán teaházzal, mesejátékokkal, ikebana-bemutatóval és japán harcművészeti bemutatókkal is várják az érdeklődőket.
    
Mint ahogy a megnyitón, várhatóan szombaton is nagy sikere lesz a japán dob-shownak, amelyet Kovács János ütőhangszeres művész és tanítványa, az alig hatesztendős debreceni tehetség, Wesser Patrik mutat be.