A 33 éves Sinszuke Okamoto kapta az első díjat a 2020-ban komponistáknak meghirdetett Bartók Világversenyen. Műve szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.

Élő online közvetítésben 32 országból követték a Bartók Világverseny idei díjkiosztó gálaestjét szombat este. A járványhelyzet miatt zárt ajtók mögött, közönség és a díjazottak nélkül tartott záró rendezvényen a helyezést elnyert művek is elhangzottak az Accord, a Korossy és a Kökény Kvartett tolmácsolásában. Ezúttal zeneszerzők pályázhattak vonósnégyesre írt műveikkel.

A rangos nemzetközi zsűri döntése alapján az 5000 euróval járó első helyezést Kalligráfia Földre és Levegőre című művéért kapta meg a fiatal japán komponista. Sinszuke Okamoto ezen felül az együttműködő partner UMP Editio Musica Budapest díját is elnyerte, így kompozíciója a jövő évi verseny középdöntőjének választható darabjai között szerepel.

A 3000 eurós második díjat a koreai Noh Szeung Dzsu (Noh Seung Ju) kapta Barlanglakó című szerzeményéért, a 2000 eurós harmadik díjat pedig Papel című munkájáért a szintén koreai Kim Dzsonghun (Kim Jonghoon).

A
zsűri elismerésében részesült Szüts Apor (Morsmordre – Toccata „quasi
una Fantasia”
), Jose Gonzalez Granero (2. vonósnégyes –
„Bezártságban”
), valamint Brandenburg Ádám (Distances) is.
Utóbbi megkapta az Editio Musica Budapest másik különdíját, így az ő
szerzeménye is bekerül a jövő évi Bartók Világverseny repertoárjába.

Dr. Vigh Andrea beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszámú jelentkező is azt bizonyítja: a Bartók Világverseny zeneszerzői fordulója mára beérett. „A fiatal komponisták számon tartják, készülnek rá, és erre büszkék lehetünk. Sok kiváló alkotás érkezett, tudott miből válogatni a rangos nemzetközi zsűri” – tette hozzá.

Eötvös Péter
zsűrielnök, Magyar Szent István Renddel kitüntetett
világhírű zeneszerző úgy fogalmazott: merész kezdeményezés volt vonósnégyest
íratni a fiatal komponistákkal. „Jó vonósnégyest komponálni a legkényesebb
feladat, mert ebben a műfajban koncentrálódik a kamarazenélés tudománya” – hangsúlyozta. Azt
is elmondta, hogy a nemzetközi zsűri olyan alapelveket tartott szem előtt, mint
az adott kompozíció szakmai színvonala, a vonósnégyes-hangzás teljességére való
törekvés. Kiemelten fontos szempontnak minősítette, hogy a pályázó műve a zenei
egyetemek vonósainak olyan lehetőséget adjon, amely elősegíti a fiatal
kvartettek fejlődését és összeforrottságát.

Az elismerések kihirdetése után Dr. Vigh Andrea nyilvánosan meghirdette a Bartók Világverseny jövő évi, vonósnégyes együttesek számára kiírt fordulóját, amelyre december 15-től lehet jelentkezni a bartokworldcompetiton.hu portálon. A megmérettetés 2021. október 25. és 31. között zajlik majd a Zeneakadémián.

Nyitókép forrása: Zeneakadémia/Mudra László