Játékfesztivál és kiállítás Endrefalván

Egyéb

(MTI) ? A mindkét napon zajló népi és történelmi játékokra, kézműves foglalkozásokra elsősorban a családokat várják, mert a felnőttek és a gyerekek egyaránt találnak maguknak szórakoztató elfoglaltságokat ? mondta Tóth András, a szervező Ménes-patak Egyesület elnöke.
    

A játékfesztivál egyben játékkiállítás is, hagyományosan csaknem 150 négyzetméteren mutatják be az érdekességeket. Mint a szervező elmondta, az idei kiállítás a furcsaságok jegyében zajlik, a mackók, népi játékok, bábuk mellett helyet kapnak a tárlaton az Első Magyar Látványtártól kapott tárgyak is.
    
A programot a Ménes-patak Egyesület működtetésében lévő, a közelmúltban átadott II. András Közösségi Házban és annak kertjében szervezik, a kiállítás két hétig lesz látogatható az intézményben.
    
A játékfesztivál külön programja a Roma Mesteremberek Utcája lesz, ahol tíz sátor alatt mutatják be az ősi cigány mesterségeket, kiegészítve kártyajóslással és a hagyományos cigánykenyér, a bodag készítésével, melyet meg is kóstolhatnak az érdeklődők.
    
Utóbbi program céljának bizonyos ősi cigány mesterségek újjáélesztésével kézműves termékek készítését, piacképes vállalkozások indítását nevezte Tóth András, hozzátéve, hogy az integrált közösségi térben már hónapok óta tanítanak szakmákat, tevékenységeket.
    
A fesztivál egyben kézműves kirakodóvásár is lesz, ahol a roma mesteremberek termékeit meg is vásárolhatják a látogatók.