A jazz örök út Interjú Illényi Katicával

Jazzy Violin címmel június 7-én a MOM Kulturális Központban ad koncertet, honnan az ötlet?

A koncert ötlete abból adódott, hogy meghívást kaptam ? most már másodszor ? a törökországi Ankarába. Először a Bilkent Szimfonikus Zenekarral játszottam együtt, most pedig egy jazz koncertre kértek fel, egy nagyszabású, szabadtéri jazz fesztivál keretében.

Bár klasszikus zenét tanultam, a jazz a kedvenc műfajom, ami egy sokkal szabadabb, improvizatívabb világ. Minden koncert akkor lesz jó, ha minél többet próbálunk rá, és arra gondoltam, hogy erre a legjobb alkalom az lenne, ha itthon is bemutatnánk ezt a produkciót, amelynek egy részét a Művészetek Palotájában 10 éve adott koncertünkön játszottuk utoljára.

Csak június 7-én értek rá a muzsikus kollégáim, de aznap a MOM nagyterme foglalt volt, a Kupolaterem viszont szabad. Befogadóképessége 200 fős, tehát exkluzív és családias koncert lesz. Nagy izgalommal készülök, hiszen az ország legjobb jazz-muzsikusai kísérnek, Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra fúvósai, zongorán pedig Bundzik István, aki a Miskolci Bartók Béla Konzervatórium jazz-zongora tanszakvezető tanára, évek óta állandó kísérőm, egy igazi, vérbeli jazz-zenész személyében. A koncert vendége lesz az öcsém is, Illényi Csaba, aki szintén jön velem Törökországba. Nagyon készülök, körülöttem már csak jazz szól, ami egy teljesen másfajta felkészülést igényel. A jazzt nem lehet megtanulni, a jazz örök út.

És mikor találkozik újra a török közönséggel?

Törökországban június 19-én lesz a koncert. Sokan látnak engem az interneten, és nap mint nap jönnek a megkeresések, így jött az ankarai is. Magyar zenekarunk kiegészül a Bilkent Szimfonikusok 11 vonósával.

Említette, hogy a koncertet már 10 évvel ezelőtt is műsorra tűzték. Mivel bővült azóta a repertoár?

Fontos, hogy új számok is kerültek be a produkcióba, ha pedig meghallgatom a jóval korábbi felvételeimet, mindig arra jutok, hogy ezt most már másképp csinálnám. Mivel én is változom belül, a számok hangulata, tempója is másként szólal meg az évek múlásával.

Milyen érzés a testvérével együtt zenélni?

A legjobb dolog a világon. Egy tőről fakadtunk, nem kell magyarázni a zenét, csak kitesszük a kottát és játszunk ? bár koncerten fejből játszunk mindent. Csabával évek óta rendszeresen dolgozunk együtt, utóbbi időben sokat hangszerel nekem és zenét is ír, hamarosan közös lemezt is készítünk, nagyon jó partner és a humorérzéke határtalan, a vidámság amúgy az egész családra jellemző.

Hogyan zajlanak a próbák?

Fiatalkoromban, amikor csak klasszikus zenét játszottam, szabadidőmben akkor is jazzt hallgattam. A jazz számomra: a zenében kifejezhető határtalan szabadság. Fekete-Kovács Kornéllal nagyon jó a kapcsolatom, ennek a koncertnek a teljes hangszerelését ő csinálta, korábban mentorom is volt. Bundzik István pedig egy zseniális zongorista, klasszikus és jazz műfajban egyaránt, akivel duóban sokszor lépünk fel, és a játékstílusa hihetetlenül inspirálóan hat rám. Néha úgy is játszunk, hogy nem beszélünk meg előre semmit, csak egymásra hangolódunk és ezekből mindig fantasztikus, improvizációk születnek.

Tervezik máshol is bemutatni a koncertet?

Egyelőre még csak tervek vannak, de amikor összeáll egy produkció, akkor akarva-akaratlanul is jönnek a lehetőségek. A hallgatóság, a koncertszervezők részéről, és saját magunk felől is megnyílnak ezek a láthatatlan kapuk. Jól összeszokott produkciónak mindig van folytatása, melynek most a Kupolateremben lesz az első állomása.

Milyen koncertekre készül még a nyáron, jelenleg min dolgozik?

Tavaly Izraelben turnéztam szintén egy jazz formációban, és nagyon szerettem volna, ha a Swing de Gitanes zenekart a magyar közönség is megismerhetné. A tervek szerint a Zsidó Nyári Fesztiválon és Szegeden is fellépünk majd. Most éppen egy egészen más dologban is benne vagyok: theremin-nek hívják azt az elektromos hangszert, amelyen tanulok és ez a világon egyedüli abban, hogy a megszólaltatásához sehol sem kell megérinteni. A koncertjeim alkalmával mindig beépítem a műsoromba. Most tavasszal Lipcsében veszek részt egy theremin mesterkurzuson, nyáron pedig Franciaországba utazom szintén emiatt. Szerelmes lettem ebbe a hangszerbe, de még úgy érzem, nem teljesen úgy szól, ahogyan én azt belülről kívánnám. A világ thereministái között nagyon kevesen vagyunk, akik koncertszerűen játszanak ezen a hangszeren, négy ember van a világon, aki ezt megélhetésszerűen űzi, ők mindig ott vannak ezeken a kurzusokon. Ilyenkor egy egészen különleges csapat jön össze, a világ különböző országaiból és pont ez benne a szép, hogy mindenki ismeri egymást, aki ezen a ritka hangszeren játszik. Rettenetesen izgalmas és óriási élmény, már csak azért is, mert van egy nagy közös témánk, a theremin, melyről hosszú estéket átbeszélgethetünk és élményeket osztunk meg egymással. Van, akit a hangszer elektronikája érdekel, másokat a muzsikálás és az iszonyú nehéz technika megtanulása, hiszen a hangokat a kéz mozgatásával a levegőben, egy láthatatlan térben kell megtalálni. A legfiatalabb résztvevő 14, a legidősebb 76 éves.

Amúgy egy német theremin művésznőtől tanulok, így ha Magyarországon vagyok, skype órákat szoktam venni. De amikor összejövünk és végre személyesen találkozunk, az nagy élmény mindannyiunknak, hiszen egy nyelvet beszélünk és utána még hetekig a hatása alatt vagyok.