Jazztörténeti sétánkra szakmabeli vendég is érkezett, méghozzá a hazai jazzélet kiválósága, Szakcsi Lakatos Béla személyében. A zongorista, zeneszerző kedélyes stílusban avatta be a jelenlévőket a pályakezdés nehézségeibe és a kezdeti próbálkozások nem egyszer humoros helyzeteibe. Csak úgy röpködtek az olyan, ma már a magyarországi jazz kultikus figuráinak tekinthető művészek nevei, mint Kovács Andor és Kovács Gyula, és hamar azon kaphattuk magunkat, a jazz legrejtettebb kulisszatitkaiba merülünk alá.
Külön fejezetet érdemelne, hogy a jazz magyarországi elterjedése nagyban köszönhető a muzsikus cigányok tevékenykedésének is, akiknek a repertoárjában az egyéb műfajok mellett a jazz is helyet kapott.
Az ötvenes évek kemény politikai változásai ezt a műfajt sem kímélték, mégpedig olyannyira nem, hogy néhány szerencsésebb zenekart leszámítva az összes többit betiltották. "Budapesten dörögnek a fegyverek, és mi nem tudhatjuk, hogy a most következő fiatal muzsikusok közül kik vannak még életben" - idézte Jávorszky Willis Conovert, az Amerika hangja műsorvezetőjét, aki ezzel a felvezetővel adta le az 1956-ban titokban rögzített és hozzá eljuttatott magyar jazz zenészek játékát tartalmazó felvételt november 23-án. A későbbiekben a tiltást ideológiai alapokra hivatkozva feloldották, és valamivel szabadabb korszak köszöntött be a jazz hazai életében.
A jazz történetét bemutató séta főbb állomásai a műfaj szempontjából nem akármilyen helyszíneket érintettek, például a Centrál Kávéházat, ahol a fiatal Szabó Gábor is megfordult, vagy a korábban Duna Szállóként ismert Bristolt, ahol az 1956-ban emigrálni kényszerült, a stride-piano iskolát képviselő Solymossy Lulu játszott.
A séta utolsó két színhelye, a Fuga és a Merlin Színház arról is nevezetes, hogy a fiatal Kőszegi Imre, Oláh Kálmán és Balázs Elemér szintén zenélt ezeken a helyeken, utóbbiban még Al Di Meola is.
Kérdésünkre, hogy a fiatal jazz-zenészek követik-e az elődeiktől kapott zenei örökséget, Jávorszky Béla Szilárd elárulta, hogy a mai fiatal zenészek zeneileg általában sokkal képzettebbek, mint a szüleik vagy a nagyszüleik voltak.
"Míg Szakcsi Lakatos Bélának, Deseő Csabának, valamint Vukán Györgynek alapvetően rossz minőségű felvételekről kellett lekagylózniuk" a számokat, kitalálni a harmóniákat vagy az idősebb zenészektől ellesniük a műfaj trükkjeit, addig a mai fiatalok számára minden "titok" könnyen elérhető, kottában, felvételben, videóban.
"Viszont épp az információbőség, túlképzettség és tökéletességre való törekvés miatt sokszor háttérbe szorul az egyéniség, a karakteresen különböző megoldások, megszólalások" - mondta. Úgy véli, a jazz vélhetően sosem fog a klasszikus zenével azonos megítélés alá esni.
A feltételezést, hogy a jazz méltán elismert művészei, mint Lakatos Ablakos Dezső, Bacsik Elek vagy Szabó Gábor szert tehetnek-e valaha akkora ismeretségre, mint Liszt Ferenc vagy Bartók Béla, Jávorszky azért is kétkedéssel fogadta, mert Bartók többrétegű és széles horizontú zsenialitása vagy Liszt virtuozitása sokkalta nagyobb hatást váltott ki a magyar és az egyetemes zenetörténetben, mint az említett jazzmuzsikusok, akik - Szabó Gábort leszámítva - alapvetően előadóművészek voltak, meglehetősen egyenetlen színvonalú életművekkel.
A résztvevők az eredetileg kétórásra tervezett, de valamivel hosszabbra nyúlt sétán sok érdekes történetet és anekdotát hallhattak, ami után garantáltan másképp gondolkodnak majd a jazzről.
