Mi lehet az oka annak, hogy a Titanic tragédiája a mai napig ennyire mélyen megérinti és foglalkoztatja az embereket? Ezzel a kérdéssel indultam el az idén nyáron nyílt Titanic-kiállításra, és már az odaúton megfogalmaztam a saját válaszomat. Számomra mindig különös izgalom volt elképzelni azt a hajót, amely a mérhetetlen luxust és nagyságot jelképezte. Szerettem volna felszállni a fedélzetére, lesétálni a híres lépcsősorán, vacsorázni az első osztály éttermében. Csakhogy ebben az esetben nem kerülhettem volna el a katasztrófát sem. Mert akik megvásárolhatták az első-, másod- vagy harmadosztályra szóló jegyüket, azoknak át kellett élniük a hajó elsüllyedését is. Az utasok a jeges, koromsötét vízbe vesztek, vagy egy ? a Titanichoz képest ? parányi mentőcsónakban lebegtek élet és halál között órákon át. Nem tudhatták, jön-e már a segítség. És ekkor az sem jelentett semmit, hogy pár órával korábban még a világ krémjéhez tartozva vacsoráztak a fényűző étteremben. Sőt míg a Titanicon ? ahogy a társadalomban is ? szakadék tátongott az első és a harmadosztályú, a dúsgazdag és a szegény utasok között, addig a mentőcsónakban megszűntek a különbségek. Mindenkit egyformán mardosott a félelem: túléli-e az éjszakát, és vajon a szerettei életben vannak-e még?
A kor legbiztonságosabb, legmodernebb, leggazdagabb óceánjárójáról, a szépségből, a kényelemből hirtelen a semmibe zuhanni ? talán ez a nehezen elképzelhető történet ragadja meg máig is az érdeklődők képzeletét.
Ebből adódhat, hogy noha reggel 10-re érkezünk a kolléganőmmel a kiállításra, már is tömegek fogadnak minket a belső terekben.
Bár 2007-ben már volt Magyarországon Titanic-kiállítás, nem olyan nagyszabású, mint a jelenlegi. Budapesten, a Király utca 26. szám alatt egészen december 31-ig látható az a tárlat, amely több száz eredeti, a Titanic hajóroncsából felhozott műtárgyat mutat be: köztük az utasok személyes holmiját, ékszereket, ruhákat, bútorokat. Ide térünk be egy forró nyári napon mi is, hogy a Titanicon körbevezessen minket és velünk együtt az olvasóinkat is dr. Elter Tamás tengerkutatási szakíró. Elter Tamás aktívan foglalkozott roncskutatással, több tucat hajóroncshoz merült már le, és delegált tagja volt a 2012-re tervezett Titanic-expedíciónak is, amelyre másfél évig készült, elmélyülve a hajó történetében. Vele utazunk el az 1900-as évek elejére.
A látogatókat ? mielőtt a Titanic fedélzetére szállnának ? egy idővonal fogadja az első teremben. Ez az időutazásra csábító tárlatrész csak a magyar kiállításon látható, és a korszak jelentős, magyar és nemzetközi eseményeit villantja fel. ?Azt a korszakot mutatja be, amikor a Titanic terve megszületett, és elkezdték felépíteni. Ugyanis az óceánjáró már azt megelőzően, hogy 1912. április 10-én kifutott volna, legendává vált! Miért? Mert egy egész korszak gondolkodását, attitűdjét tükrözte. Páratlan technikai és tudományos fejlődés jellemezte ezeket az éveket. Gondoljunk csak arra, hogy az első Zeppelin-léghajót 1900. július 2-án bocsátották fel, majd 1903. december 17-én emelkedtek először a levegőbe a Wright fivérek a motoros repülőgépükön! E rendkívül pezsgő időszak alatt épültek ki az út- és vasúthálózatok is.
A korabeli ember egyre inkább úgy érezte, tudás és lelemény segítségével képes úrrá lenni a természeti jelenségeken. Ennek a gondolkodásmódnak volt a megtestesült szimbóluma a Titanic.
Ezt az időszakot azonban a fejlődés mellett az éles osztálykülönbségek is jellemezték ? és ez szintén megjelent a Titanicon, hiszen nem volt átjárás a pazarul berendezett első osztály utasai és a harmadosztályra jegyet váltott kivándorlók között? ? magyarázza Elter Tamás. Miközben hallgatjuk, megcsodálhatjuk a korszakhoz kötődő tárgyakat is. Vannak itt korabeli fotók, csipkekesztyűk, szivartartók, tárcák, retikülök és két női ruha is, amelyek a 20. század eleji divatot elevenítik fel.
A Titanic megépítésének gondolata 1907 júliusában merült fel. A White Star Lines hajózási társaság rendelésére a Harland and Wolff hajógyár készítette el a hajót. Az elképzelés pedig az volt, hogy egy minden eddiginél pompásabb, nagyobb, biztonságosabb hajóegységet hoznak létre és ezzel megelőzik a rivális Cunard Line hajózási társaság két óriáshajóját. Így épült három hajó az Olympic osztály egységeként. Elsőként az Olympic, amely 1911-ben állt szolgálatba. Másodikként a Titanic, amely testvérhajójához képest nagyobb volt, így a kor leghatalmasabb óceánjárója lett: 270 méteres hosszúságával, 28 méteres szélességével és 53 méteres magasságával. ?A Titanicot az akkori hajóépítési technológia összes korszerű vívmányával felszerelték. Ez az úszó palota dupla hajófenékkel épült. Szintén újdonság volt, hogy 16 vízzáró rekeszt építettek be a hajótestbe, amelyek a kapitányi hídról egy elektromos kapcsoló elfordításával leereszthetőek voltak. Így már a vízre bocsátás előtt az a nézet terjedt el, hogy ez a hajó elsüllyeszthetetlen? ? meséli Elter Tamás felmutatva egy 1911-ben készült fotóra, amely a Belfasti hajógyárban készült, ahol a Titanicot építették.
?Ahhoz képest, hogy milyen nagy volt a hajó, hamar elkészült. Összesen 15 ezer szakmunkás dolgozott rajta, és hárommillió csavarral rögzítették a burkolatát. A Titanic gerincfektetése 1909. március 31-én volt, és két évvel később, 1911. május 31-én bocsátották vízre, amely nagy ünnepséggel járt, több ezer ember nézte végig. Ezután alig bő fél év alatt a belső berendezéseket is beépítették. Az első próbaút 1912. április 2-án volt. A vendégeket már villanyvilágítás várta, és elektromos liftek működtek a kilenc fedélzet között. Az építés azonban az utolsó pillanatig tartott, 1912. április 10-én fél tízkor vonultak le a szakmunkások a fedélzetről, és 10-kor kezdődött meg az utasok felszállása? ? meséli idegenvezetőnk. Vele együtt mi is felszállunk képzeletben a Titanicra, hogy megnézzük, milyen is volt a legendás hajó belülről.
Ebben természetesen a korabeli, Titanicról készült fotók segítenek. Ezekkel kapcsolatban Elter Tamás megjegyzi: valójában igen kevés eredeti kép készült a hajó belsejéről, így a legtöbb fotó, melyet illusztrációként eddig láthattunk a Titanic híres lépcsősoráról, éttermeiről, valójában a testvérhajója, az Olympic berendezését ábrázolja.
Az utolsó és legnagyobb eredeti fényképkollekciót egy ír származású pap készítette. Neki köszönhetjük, hogy bepillanthatunk abba az egyetlen rövid útba, amely a Titanicnak jutott.
?Az ír jezsuita szerzetest, Francis Patrick Mary Hegarty Browne atyát nagybátyja, Queenstown püspöke fizette be a Titanic első útjára, a Southampton?Cherbourg?Queenstown útvonalon. Az atya egy pazar, első osztályú kabint kapott, és egy éjszakát töltött a hajón. Lelkes amatőr fotósként csaknem ezer felvételt készített a legelegánsabb helyiségekről. Tőle származik az utolsó kép Edward J. Simth kapitányról és magáról a Titanicról is, amint utolsó kikötőhelyét elhagyva indul a nyílt tenger felé. Ez a fotósorozat sokáig feledésbe merült, és csak 1986-ban találták meg. Az atyán kívül csak egy másodosztályon utazó amerikai család fotói maradtak meg. Ők túlélték a katasztrófát, és a fényképezőgépjüket is magukkal vitték a mentőcsónakba.?
Ma azonban már nemcsak a fotók mesélnek a Titanicról, hanem azok a tárgyak is, melyeket a hajóroncsból felhoztak. A kiállítás következő termében látható tárgyak mind eredetiek. ?A Titanic 1912. április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor merült a mélybe, miután két és fél órával korábban jégheggyel ütközött. Az elsüllyedés percében a Titanic kettétört, és amikor az orrész leszakadt, 40-50 km-es sebességgel elindult a négy km mélyen lévő fenéksíkság felé. A tat még egy-másfél percig lebegett a víz színén, majd ahogy elárasztódott vízzel, elkezdett süllyedni. Mivel sok-sok levegő szorult bele, lassabban merült a mély felé, és össze-vissza pörgött, mint egy hulló falevél. Majd a külső nyomás növekedése miatt a beszorult levegő robbanásszerűen távozott, és meghámozta a hajó héjazatát. Ekkor sok ezer tárgy szóródott ki.
Jelenleg a roncs 3821 méter mélyen fekszik, a két része között hatszáz méter távolság van, és itt helyezkedik el az a törmelékmező, ahol tömérdek berendezési tárgy és az utasok személyes holmija pihen. Ami a kiállításon látható, az innen származik.
A roncsot ugyanis 32 éve, 1985. szeptember 1-jén fedezte fel egy francia-amerikai expedíció, és először 1986-ban merültek le hozzá. Majd 1987-ben létrejött a Titanic kutatására és a leletmentésre specializálódott RMS Titanic Kutatócsoport, amely megszerezte a roncs tulajdonjogát. A Kutatócsoport 1987-től 2010-ig összesen nyolc mélytengeri expedíciót szervezett a hajóhoz, ebből hét leletmentő expedíció volt, és ekkor hozták fel azt a körülbelül 5500 tárgyat, melyekből a kiállításon is látható jónéhány? ? mutat körbe a tengerkutatási szakíró. Vele együtt megcsodálunk egy bronz falikart, amely az első osztály egyik kabinját díszítette, és talán éppen a multimilliomos Astor vagy a hajótársaság ügyvezető elnöke, J. Bruce Ismay szivarozott alatta. De látható a teremben egy bőrönd is, amellyel egykor egy utas szállt fel a Titanic fedélzetére.
Utunkat folytatjuk az első osztály kabinjainak folyosóján folytatjuk. Ez pontos, mérethű, tökéletes másolata annak, amely a Titanicon volt, nem beszélve a burkolatokról és a szőnyegről. Így valóban olyan érzésünk támad, mintha mi is megvettük volna a 4500 dolláros jegyünket 1912-ben. ?A Titanicon is megvoltak az Edward-kor társadalmi különbségei. Az első osztályú utasok nem keveredtek a harmadosztályú utasokkal, míg a másodosztályon a jómódú, jólszituált, feltörekvő polgárság utazott. Az első osztályra valóban csak a leggazdagabb, elit utasok válthattak jegyet, ugyanis egy sima első osztályú kabin 2600 akkori dollárba került, amely ma 16-17 millió forintnak felel meg.
A két legelegánsabb lakosztály ára ? egyikben a hajótársaság vezérigazgatója, Ismay utazott ? 4500 dollár volt a hatnapos útra, amely ma körülbelül 28 millió forintnak felel meg.
Az első osztályú kabinok lakosztályok voltak. Járt hozzájuk hálófülke, volt saját előterük, sőt a sétafedélzeten saját teraszrészt is kaptak. Minden kabinhoz járt steward is, tehát külön személyzet gondoskodott az utasokról, és nagyon figyelmes volt a kiszolgálás. Magán a hajón csaknem 900 fős személyzet utazott, velük együtt 2207-en tartózkodtak a Titanicon az út során.
Közülük a leghíresebbekkel a kiállításon is találkozhatunk. Az első osztályon utazott John Jacob Astor multimilliomos, aki az USA akkori leggazdagabb embere volt. Hatalmas botrányt kavart azzal, hogy elvált, és a 40-es évei közepén járva egy 18 éves hölgyet vett el. A fiatal arával Európába szöktek nászútra, és hazafelé tartottak a Titanic fedélzetén. A fiatal Lady Astor megmenekült, férje elsüllyedt a hajóval. A fedélzeten volt a Straus házaspár is, akik Amerika egyik legnagyobb áruházláncának megalapítói voltak. Mivel először a nők és a gyerekek szállhattak csónakba, Ida Straust is be akarták segíteni a 10-es számú mentőcsónakba. Csakhogy ő megtagadta a beszállást. A férje próbálta rábeszélni, de ő azt mondta: ?Ahova te mész, oda megyek én is?. Így maradtak, és együtt vesztek a mélybe.
Szintén híres volt Benjamin Guggenheim üzletember, aki segítette a nők csónakba szállását, és bár volt rá lehetősége, ő maga nem lépett mentőcsónakba, hanem inasával együtt frakkba öltöztek, leültek, brandyt kértek, és azt mondták: úriember módjára fognak elsüllyedni. Az ?elsüllyeszthetetlen Molly Brown? néven írta be magát a történelembe az a hölgy, aki az USA első milliomosnője volt. Harcos szüfrazsettként védelmezte a női jogokat és erős egyéniségű asszonyként a mentőcsónak parancsnokát is próbálta rábeszélni, hogy a Titanic elsüllyedése után menjenek vissza, és mentsék a túlélőket.
Az első osztályon csodálhatjuk meg azokat a bankjegyeket is, amelyek több mint 100 évig maradtak épségben a tenger mélyén, és az utasok táskáiból származnak. De vannak bőrtárgyak is: tárcák és cipők. ?A híres törmelékmezőn ? ahonnan ezek a tárgyak is származnak ?, több helyen láthatunk magukban ruhákat és cipőket. Ezek holttestek helyét jelzik. Mélytengeri viszonyok között ugyanis nyom nélkül feloldódnak a csontok, míg a bőrcipők és -tárgyak azért maradtak épségben, mert a cipészek csersavba áztatták a bőrt az előkészítés során? ? mondja idegenvezetőnk.
Számos berendezési tárgy is megmaradt, például láthatunk egy hideg-meleg vizes csapot valamelyik első osztályú kabinból, csempedarabokat, sőt: a Titanic híres lépcsőfeljárójának alját egykor díszítő angyal bronz talapzatát is megtalálták és felhozták a kutatók. Így mi is elhaladhatunk mellette, ahogy tette minden első osztályon utazó utas a Titanicon. A fényűző kabinokba is bepillanthatunk, hiszen elkészítették az egyik méretarányos, pontos másolatát: a sarokban díszes ágy, középen kerek asztal kényelmes székekkel, valamint egy fésülködő sarok. Az egyik ajtón pedig egy estélyi ruha lóg. A bútorok a korabeli felvételek alapján készültek. Innen lépünk a népszerű Café Parisienne termébe, amely világos, a fedélzetről lekerített, pálmafákkal szegélyezett, rattan bútoros étterem volt. Az első osztályú utasok kedvenc trécselő helyévé vált, a finom falatokról pedig Párizs leghíresebb séfje gondoskodott. Megszemlélhetünk itt díszes ablakkeretet, számos, az étteremből felhozott boros- és pezsgősüveget, poharakat, edényeket.
?Izgalmas ezekre a tárgyakra úgy tekinteni, hogy részei voltak a Titanicnak. Az akkori utasok használták őket, majd elsüllyedtek a hajóval, több mint 80 évig hevertek a tenger sötétjében, négy km-es mélységben, amíg fel nem hozták őket, és ide nem kerültek. Minden, amit itt látunk, része a legendának? ? hangsúlyozza Elter Tamás.
Az első, a másod- és a harmadosztály között nemcsak a nyújtott szolgáltatásokban és a kabinok méretében volt különbség, hanem természetesen a berendezési tárgyakban is. A tárlaton megnézhetjük az első, a másod- és a harmadosztályról megmaradt porcelánedényeket is, amelyekben az ételeket szervírozták. Az első osztályon márkás, díszes porcelánokban, a másodosztályon egyszerűbb, kék virágos tányérokban, a harmadosztályon díszítés nélküli, fehér edényekben szolgálták fel a vacsorát. Láthatunk egy mérethű harmadosztályú folyosót és kabint is. ?A Titanicon a kor viszonyaihoz képest még a harmadosztályon is magas színvonalúnak számított az ellátás. Más rivális hajótársaságoknál 40-en, 50-en aludtak egy teremben, vaságyakon. Itt négyszemélyes, faágyas kabinokban szállásolták el őket. Egyébként a harmadosztályra egy jegy ára 250 ezer forintnak felel meg ma? ? emeli ki idegenvezetőnk, akivel a harmadosztályt elhagyva belépünk a gépházba is.
?A Titanic meghajtásáért két négyhengeres gőzgép és egy alacsony nyomású gőzturbina gondoskodott. Az ezekhez szükséges gőzt 29 kazánban fejlesztették. Van egy legenda, amely máig tartja magát. Eszerint a Titanic azért ment maximális sebességgel, mert már első útján szerette volna elnyerni a legyorsabb atlanti átkelésért járó becses trófeát: a kék szalagot. Ebből azonban semmi sem igaz. A Titanicot nem erre tervezték. Az akkori kék szalag birtokosa 26 csomós sebességgel tudott haladni, míg a Titanicnak 23 csomó volt a maximális sebessége? ? jegyzi meg Elter Tamás. Na, de akkor mégis mi vezetett a katasztrófához? A tengerkutatási szakíró erről is mesél nekünk.
?A többi hajózási társaság a túl korai jégzajlás miatt áttette az óceánjárók útvonalát délebbre. Hogy a Titanic miért nem követte őket? Egyszerű marketing okokból. Megengedhetetlennek tartották volna, hogy a hónapokkal korábban beharangozott első útját a Titanic a megadott menetrendhez képest késéssel tegye meg. Ez kiválthatta volna a közvélemény és az újságok fanyalgását. A hajó tehát az előírt hajózási útvonalon haladt. A katasztrófa napján, április 14-én, vasárnap, a délelőtti istentisztelet után az utasok a fedélzeten sétálgattak, amikor Ismay belekarolt a kapitányba, és azon fellelkesülve, hogy a Titanic addig jobb időt futott, mint amennyit kiszámoltak, elkezdte ecsetelni, milyen nagy szenzáció lenne, ha a Titanic nem szerdán, hanem már kedd délután befutna New Yorkba. A kapitánynak azzal érvelt, hogy neki is dicsőség lenne, ha ezzel koronázná meg pályáját a nyugdíjba vonulása előtt.
Nem tudni pontosan, hogy a kapitány hiúságból vagy a munkáltatója parancsára engedett, mindenesetre délben utasítást adott, hogy a maradék öt kazánt is fűtsék fel. Az addig 21-22 csomóval haladó Titanic így maximális sebességre váltott.
Ez azért volt felelőtlenség, mert a Titanic rádiószobájába egyre több jégjelentés futott be olyan hajóktól, amelyek a Titanic útvonalán haladtak? ? jegyzi meg idegenvezetőnk, majd folytatja. ?Aznap a kapitány egy dúsgazdag bankár vacsoráján vett részt, és csak ezt követően, kilenc óra felé ment fel a hídra. Akkor éppen a másodtiszt, Charles Lightholler látta el a szolgálatot, aki tájékoztatta a kapitányt az addig befutott jégjelentésekről. Megkérdezte őt, nem kéne-e lecsökkenteni a sebességet. A kapitány erre nem válaszolt, csak arra adott utasítást, hogy kettőzzék meg a figyelőszolgálatot, majd visszavonult a kabinjába. Meghagyta, hogy ha újabb jégjelentés jönne, keltsék fel. Este 10 órakor a szolgálatot a hajó első tisztje, William Murdoch vette át, és a kapitány parancsára az árbócra, a figyelőkosárba két matróz mászott fel. Ők csak itt szembesültek vele, hogy az árbóckosár műszeres dobozába nem került be a távcső, amellyel figyelhették volna a vizet. Így szabad szemmel kémlelték a láthatárt.
Este másfél óra alatt hat fokot zuhant a hőmérséklet, a vízhőmérséklet nulla fokra esett vissza, mindez a személyzet előtt már csalhatatlan jele volt annak, hogy megközelítették a jeget. Ráadásul a holdtalan éjszakán a tenger olajsima volt. Ha telihold lett volna, a jéghegy visszaverte volna a fényét. Ha lettek volna hullámok, megtörtek volna a jégen. Így azonban nagyon nehéz volt felfedezni a jéghegyet. Ráadásul volt még egy szerencsétlen véletlen, amelyet csak az utóbbi évek kutatása derített ki. Eszerint éppen április 14-én a Titanic aktuális útvonalának körzete egy arktikus anticiklonnak volt a középpontja. Emiatt kialakult a lágy horizont jelensége: azaz virtuálisan magasabbra került a horizont a refrakció miatt, ezért az árbóckosárban lévő őrszemek az optikai csalódás miatt később fedezték fel a jéghegyet.
Mindeközben az ütközés előtt egy órával az SS Californian gőzös rádiósa ? a Titanic rádiósának adását megszakítva ? leadott egy jelzést, miszerint a hajójukat teljesen körbevette a zajló jég, így megállítják a gépeket. Ez az üzenet azonban már el sem jutott a hídra, mivel a távírászok az utasok privát üzeneteinek kézbesítésével voltak elfoglalva? ? magyarázza Elter Tamás. Ekkor érkezünk el a tragédiát megelőző utolsó perchez. A csillagfényes, sötét éjszakában ugyanis 11 óra 40 perckor egy sötét tömeget vett észre a hajó orra előtt az egyik őrszem, Frederick Fleet. Azonnal háromszor megkongatta az árbóckosár harangját. Majd megcsöngette a hidat, és annyit mondott: ?Jéghegy közvetlenül előttünk!?
A katasztrófa, amely ezután várt a Titanicra, beírta a hajót a történelembe. Hogyan zajlott az emberek mentése? Voltak-e magyar utasok a fedélzeten? Ki volt az, aki a túlélőket elsőként fogadta? Hogyan kutatják a tenger mélyén fekvő roncsot? Valóban eltűnik-e pár év múlva a hajó az óceán fenekéről? Minderről a cikk folytatásában kolléganőm fog mesélni.
Wéber Anikó
Fotó: Csákvári Zsigmond
