Jégtestvériség

Pályája 1977-től indult, a moszkvai underground ismert alakja volt, művei szamizdatban terjedtek, Oroszországban csak 1992-ben jelenhetett meg először. Prózájában Szorokin a hétköznapi mítoszok leleplezésén keresztül a szovjet múlt és a posztszovjet jelen "irodalmi" integrációjára törekszik. Több nyugati, s immáron orosz írótársához hasonlóan ő is felhasználja a tömegkultúra, például a thrillerek és az akciófilmek kliséit, melyeket sajátos orosz tartalommal tölt fel. A szovjet korszak hivatalos prüdériája ellen való lázadásként nyelvében gyakran, gátlástalanul alkalmazza a legválogatottabb trágárságokat.

Szorokinnak magyarul eddig három regénye jelent meg, 2004-ben a Kékháj és A jég, 2007-ben pedig a Bro útja. A három regény vázát a Rossz két, XX. századi fő mítoszának, a hitlerizmusnak és a sztálinizmusnak az összekapcsolása képezi. A jégből Szorokin végül trilógiát alkotott, ennek a második része a Bro útja, a harmadik részt, amely a 23000 címet viseli, még nem fordították le magyarra. A Bro útja A jég előtörténete, a 23000 (a Jég-testvériség ennyi tagot számlál) elnyújtott epilógus, amelyben megvalósul az Apokalipszis, elpusztul a Föld, és eljő a Fény birodalma.

 

A jég története az orosz irodalom szeretetmítoszát és az orosz kollektív tudattalan egyik meghatározó archetípusát, a világméretű összeesküvés paradigmáját dekonstruálja. Napjaink Moszkvájában a jégkalapácsos testvérek mindaddig sorra gyilkolják az embereket, amíg valakinek "nem szólal meg a szíve", így kutatják fel a szekta tagjait. Ahogy a regényből kiderül, "az emberi faj átrostálása" a Fény testvérei által már a múltban is javában zajlott, éppúgy a német koncentrációs táborokban, mint a háború utáni, sztálinista Szovjetunióban. A Bro útja A jég egyik szereplőjének, "Bro testvérnek" életútját beszéli el. A cselekmény 1908-ban, Bro születésével kezdődik, és a II. világháborút követő években, Bro halálával ér véget. Bro tagja lesz a tunguz meteorit felkutatására induló expedíciónak, s ez pecsételi meg életét; a meteorit jegével való érintkezés után "felébredt a lelke", szinte állandó extázisban él, a múltja végképp eltűnt. A regény további menetét a "fivérek" és "nővérek" keresése határozza meg. A "testvériség" nem riad vissza attól sem, hogy beépüljön a hatalomba, többen a szovjet titkosrendőrség, az OGPU tagjai lesznek. Ahogy a regényben sűrűsödnek a történelmi események, Szorokin elbeszélője annál inkább klisékben fogalmazza meg gondolatait. Tény, hogy ezekkel a klisékkel a szektás gondolkodást leplezi le, viszont leleplező gesztusából hiányzik a távolságtartás, az elidegenítő, parodisztikus elem. Gyermekien naiv például a II. világháborúnak mint a Jég és a Rend országai összecsapásának a leírása, mikor az elbeszélő repülők helyett "vasgépekről" beszél, melyek "nagyméretű vastojásokat dobáltak a húsrobotok városaira". A "húsrobotok" egyébként a többi ember, mindazok, akiknek a "szívük nem szólalt meg".

 

A szekta tagjai meg akarják találni mind a 23000 testvért. Bro végül ráakad utódjára is, aki hozzá hasonlóan azonnal felismeri a beszélő szívet, így nyugodtan halhat meg. Orosz kritikusai szerint Szorokin a Jég-trilógiával elérkezett munkássága "posztintellektualista" szakaszába. A szubkulturális, szekta-nézőpont megidézése azonban egy "új barbárság" rémképét vetíti előre, vagyis a totalitarizmus újjászületésének lehetőségét. A filmszerű szüzsé, a lendületes történetvezetés ellenére a Bro útja A jéghez és a Kékhájhoz viszonyítva kevésbé átütő erejű alkotás. Szorokin ebben a regényében kevésbé kápráztat el stílusbravúrjaival, mint munkássága korábbi szakaszában, sok benne az önismétlés, a jelképek sulykolása, amit már ismerhetünk a trilógia első részéből. Noha éppen ezért önálló regényként is nyugodtan olvasható. A magyar fordítás korrekt, pontos munka, Holka László, a fordító érzékletesen adta vissza Szorokin stílusát és szóleleményeit.