A költő életművét Ágh István író, az MMA rendes tagja; Szabó T. Anna költő, irodalomtörténész; Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztője és Szakolczay Lajos irodalomtörténész, író ismerteti. Az esten Jékely Zoltán versei, prózai írásai hangzanak el, közreműködik Havas Judit előadóművész és Papp Zoltán színművész.
Ágh István felidézte: Jékely Zoltán munkásságának egyik elengedhetetlen motívuma volt a haláltudat és az élet ciklikus megélése. Verseiben ezek olyannyira elevenek, mint amennyire szomorúak és elégikusak, halálfélelemmel teljesek.
Hozzátette: első kötete, az Éjszakák szinte teljesen ezen az elmúlásos hangon szólal meg, benne már megjelenik Erdély elvesztése és az otthonkeresés Magyarországon. Mint mondta, pályája elején ezek voltak a legfontosabb témák a számára, de összességében az elégikusság, a halál- és az elmúlástudat végig kísérte a költő egész életét.
Ágh István emlékeztetett arra, hogy a másik téma, amely markánsan jelen Jékely Zoltán írásaiban, az a hontalanság. Trianon mélyen megsebezte a szívét, először Kolozsvárra, majd onnan Budapestre költöztek, majd újra Kolozsvárra, eztán megint Budapestre. A Rákosi-rendszer - az akkori magyar irodalom legjobbjaival egyetemben - hallgatásra kényszerítette, az írószövetségből is kizárták. Az én országom című versén keresztül pontos képet kaphatunk arról, hogy hontalannak érezte magát egész életében - tette hozzá Ágh István.
Jékely Zoltán 1914. április 24-én született Nagyenyeden, édesapja Áprily Lajos volt. A kolozsvári református kollégium diákja volt három évig. 1929-ben apja úgy döntött, fiai jövője érdekében Budapestre települnek. Az Eötvös Collegium tagjaként magyar-francia-művészettörténet szakon diplomázott 1935-ben, utána az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, verseit a Nyugat, az Erdélyi Helikon, a Válasz és a Szép Szó közölte. Első kötetei - az Éjszakák, az Új évezred felé - az 1930-as évek közepén, végén jelentek meg. 1941-ben Kolozsvárra költözött, majd a II. világháború után Budapesten élt és alkotott. 1948-ban Álom című verseskötetét a hivatalos kultúrpolitika "dekadens temetőköltészetnek" minősítette, a könyvet betiltották és bezúzták, a költőt kizárták az írószövetségből. A Széchényi könyvtár hírlaptárában dolgozott 1954-ig; versei, prózai munkái a Válaszban, a Magyarokban, a Vigiliában jelentek meg.
Jékely verseiben a ?nyugatos" és az erdélyi magyar költészet hagyományait elevenítette fel, költészetét ő maga ?életrajzi szerkezetű, folyamatos énregénynek" nevezte. Végtelenül igényes volt, sokszor átírta sorait, s azokat a verseit, amelyeket kijavíthatatlanul sikerületlennek tartott, összegyűjtve elégette. Nemes Nagy Ágnes írta róla: ?Mindnyájan tudtuk, hogy ő a költői költő, a költő archetípusa".
Jékely Zoltán csak 1956-ban térhetett vissza az irodalmi életbe, az 1960-as évektől aztán egymást követték verseskönyvei, esszéi. Verseskötetei mellett több regényt - Kincskereső, Zugliget -, valamint drámákat is írt. Regényei többnyire önéletrajzi elemeket tartalmaznak, drámái az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Igen jelentős műfordítói tevékenységet végzett; maradandó értéket képviselnek Dante, Racine, Shakespeare fordításai, és sokat fordított román költőktől is. Ő ültette magyarra Thomas Mann A kiválasztott című regényét.
A költő, író 1939-ben Baumgartner-, 1970-ben és 1979-ben József Attila-díjat, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Jékely Zoltán 1982-ben hunyt el Budapesten.
