Legjobban az járna, aki rövid kivonatban elolvashatná a színmű elejét és végét, és csupán az interlúdiumra ülne be. Mint elhangzik ugyanis, Mr. Barker közjátékot iktatott a két felvonás közé. Ennek megtekintése érdekében a publikum felkerekedik, és a Cseh Tamás Teremből a Stúdióba száll alá. Itt ? vagyis a XVII. századi Angol Nemzeti Bank pincéjében ? a karvalytőke aranytömbökön terpeszkedő urai a maguk szája íze szerint és saját zsebre dolgozva diktálnák a brit nagypolitikát, ha a nemrégiben felkent uralkodó, II. Károly be nem toppanna, s cinikus stílusában nem tanítaná őket móresre. Távoztával az egyik főkolompos kikel magából: Minek kellett ezt nekünk visszahoznunk?! Vagyis ha nemrég összedrótoztuk (már aki) a Cromwell-féle köztársaságot, miért engedtük (vagy tettük lehetővé), hogy ismét egy koronás fő dirigáljon?
Jelenet az előadásból
Ezt a félhomályosra világított, morbidan kattogó jelenetet a Bárkába sokadszorra visszatérő Tim Carroll kiválóan megkomponálta. A színészek elmerészkednek a politikai kabaré irányába is, de egyben őrzik a sötét téma méltóságát. Hívebben, mint ahogy az úgynevezett jól megcsinált darabtól telik. Egyébként azonban rengeteg írói okoskodást kell lenyelnünk, többek között a mi a nemzet, mi a szerelem, mi a házasság, mi a szex témakörökben. Főleg az utóbbiban. A Victory (az evidens magyar drámacím, a Győzelem foglalt, Németh László által) ágyéki nyelvezetű alkotás. Barkernek mindenről az jut az eszébe. Tapasztalt mai színházba járó fel sem veszi az altesti fertály állandó emlegetését, a tapasztalatlannak pedig elegendő húsz perc, hogy beletanuljon a megszólításra, jellemzésre, vallomásra, csepülésre, szópótlásra, metaforizálásra: mindenre alkalmasnak vélt nemiszervi beszédmódba. A baj csak az, hogy maga a dráma sem veszi fel ilyen tömkelegben a ?káromkodást?. Ahogy eseményei egy része, úgy saját stílusa alól is kilóg a darab. Korántsem a rezzenetlen pontossággal dolgozó, egyben magyarul is hajlékonyan tudó fordító, Upor László hibájából. Nála ilyen mondatok szerepelnek: ?Nem csoda, hogy kitört a forradalom, ha a mórok már az ágyunkban vannak?. Kinek ne jutna eszébe A tizedes meg a többiek, ?az oroszok már a spájzban vannak?? Pláne annyi komcsizás mellett, amennyire itt az ál-shakespeare-i epizódok bátorodnak.
Spolarics Andrea és Parti Nóra
A mórok úgy keverednek az ügybe, hogy Lady Bradshaw, az I. Károlyt annak idején halálra ítélő bíróság elnökének, John Bradshaw-nak az özvegye nekivág: mindenáron be akarja gyűjteni férje egy ideje már oszló földi maradványait, hogy megadhassa neki (másodjára immár) a végtisztességet. Férjét nem különösebben szerette, a férfi régóta nem közeledett hozzá; de mégis. Közös gyermekeik okán. Kegyeletből. S hogy a ?győzelem?, ez a totál vereség beinduljon. Bradshaw tetemét a rühellt apjáért bosszút kiáltó II. Károly kihantoltatta, a halottat lefejeztette, a testet közszemlére helyeztette, a fejet lándzsára húzatta. A feleség semmilyen áldozattól vissza nem riadva a végére mind a töpörödött, feketére (mórra) színeződött korpuszt, mind a grand guignolos funkciókhoz jutó fejet beszerzi. (E kritika címe tehát pontatlan. Nem kivégzés, hanem egy holttest ?kivégzése? után játszódnak a széttartó jelenetek, amelyeknek a lesújtó históriai horizontot, a rendszerváltások égalját vörösesfeketére kell festeniük. A kis elmozdítás utaljon arra, hogy Barker Jelenetek egy kivégzésből című alkotása ? Budapesten 2002-ben mutatták be, az Örkény István Színházzá válni készülő Madách Kamarában ? ugyanezzel a mozaikos technikával íródott.)
Carroll és csapata minden részletre nyomatékot tesz, mindent fontosnak igyekszik láttatni, s bár egy kis elidegenítéssel is megszűri, koptatja az egészet, túl nagy felhajtást csap. Több humort és kevesebb fontoskodást kérne a dráma, melyben például nagy poétától, a fekete öltözékben, magába roskadva, vörös rózsát szorongatva ücsörgő John Miltontól annak ismételgetése telik, hogy az ember: ?fos és Isten?; a kettő együtt; együtt a kettő. A felhajtás a túlméretezett díszletből is kitetszik. Csanádi Judit a lépcsőzetesen emelkedő három széksor mindegyike elé magas drótfonatokat emelt. Aki a harmadik sorban ül, háromszorozott börtönérzettel pillanthat a rácsok négyzetein át a keskenyített jégkorongpályát, enyhén oválisra nyomott rodeóarénát idéző, fakó játéktérre. Lányi Fruzsinának szabászati csinnadratta nélkül volt módja megtervezni a hatásukban korhű, jobbára barna és fekete jelmezeket.
Spolarics Andrea és Mucsi Zoltán
A közlendő és az adjusztálás túldimenzionálásából a színészek vesznek vissza. Talán a rendező is másképp vezette, instruálta őket, mint ahogy a produkciót egészében kiállította. Spolarics Andrea, akit Lady Bradshaw-ként nem túl szépnek mondanak, és nem is szép nőt játszik, tiszteletre méltóan verekszi végig magát pokoljárásán. Nem hitetheti el az írói, jellemzési linkséget, hogy legalább hárman beleszerelmesednek, egy teherbe is ejti (amikor Barker lélektanizálni kezd ? anya és fia, anya és leánya, a szegény, magányos, gyermektelen, bűnbánó király és a lelke mélyén erkölcsi fenomén lady stb.: olyankor jaj nekünk), de feltárhatja, miféle csakazértisek működnek a tehetetlenség, megalázottság végletes keserűségében, az életelvvé avatott önbecsapásban, a dolgok folytonos ?átmagyarázásában?. Seress Zoltán kihozza az uralkodóból a fenyegető, beteges nímandot, Mucsi Zoltán az örök szolgalélek Scrope titkárból az időnként felhördülő értelmiségit (de kevésbé a lelkiségből a hirtelen jövő testiséget). Kardos Róbert Ball lovagként a legszélsőségesebb francia forradalmár, zuhan is a lehető legmélyebbre; Kálid Artúr az alak zenitjén és nadírján is áttetsző röntgenfelvételt készít Hambro bankárról. Minden további közreműködőnek ugyancsak akadnak jó percei: Parti Nórának (Károly szeretője) a nemi gerjedelem halálos voltáról szavalva, Dévai Balázsnak (Clegg, udvari költő) klapanciát rögtönözve. Gados Béla (Mobberley, építész) az arany kézzelfoghatóságára ácsingózva, Pásztor Tibor (Nodd) a kifakadásokban, Telekes Péter (McConochie) az elfulladó tanácstalanságban a leghitelesebb. Réti Adrienn (Cropper, Bradshaw lánya) akkor, midőn bejelenti: rég halott apja művének elolvasása érdekében minden nyomorúsága közepette is megtanult latinul. Varga Anikó sokat elmond, amikor némaságba vész. (A színlap a színészeknek általában csak egy-egy szerepét jelöli, ám alakíthatnak többet is.)
Spolarics Andrea, Mucsi Zoltán és Kardos Róbert
Remélhetőleg Howard Barker és interpretálói sem sértődnek meg, ha befejezésül arról adunk számot: a társadalmi formációváltás(ok) tagadhatatlanul illúziótlan, sajna azonban sekélyes színműve egy nagy magyar költő e tárgyban felülmúlhatatlan versét járatta fejünkben egész este, mivel ama költeményben is ?a tegnapi holtak csontjai ma már a partra hányva??. A költő Juhász Ferenc, a majdnem hatvan esztendeje papírra vetett vers az Áprilisi elégia, a nagyszerű hetedik strófa romolhatatlan záró sora pedig így hangzik: ??a tegnapi sírásók helyett ma új sírásók dalolnak??
