Kovács Gerzson Péter táncos-koreográfus társulatvezetőnek a hibbant, szánni való, veszélyes jelenre reflektáló művei sorában egy újabb e második Profana (tényleg különös, hogy a színlapon nincs utalás arra, hogy ő már bemutatott egy korábbit is, 1995-ben, a MU Színházban). Az Örök élet termékek, vagy az említett Bankett előadóinak kifacsart pózaival, groteszk jelenéseivel, kódoltabb vagy nyíltabb utalásaival, üzeneteivel a mát tette olykor egészen nyílt irónia és gúny tárgyává. Elemelten, finoman, de nagyon jól felismerhetően. Az új Profana ezekhez képest kamaradarab, de nem kevésbé karcos. Nem csupán terének mérete miatt: mindkét említett, korábbi munka bemutatója a Trafóban volt, míg e legfrissebb a Szkéné egészen más karakterű, s némiképp intimebb színpadán látható. Azok ötszereplősek voltak, míg ez négy.
Az egyórás Profanában két nő (Gera Anita és Kántor Kata), két férfi (a koreográfus és Bora Gábor): kipróbált társak, akik évek óta dolgoznak együtt, s ez érzékelhető játékukból is.
|
Kovács Gerzson Péter, Kántor Kata, Bora Gábor |
A nőkön csillámló, zsinórpántos, elegáns ruha, Gera Anita haja szorosan, fényesen, szigorúan összefogva, Kántor Kata líraibb és lágyabb ? mint jelenség. A férfiakon átlagöltöny ? így négyesben besétálhatnának bármelyik puccos, hazai sztárgálára, garantáltan ők lennének a leginkább jól öltözöttek.
Úri eseményt látunk tehát, bálsarki kamaradrámát, abszurdat persze, szokatlant és nyugtalanítót. A játék eleje olybá tűnik, mintha Kovács Gerzson Péter szilánknyi pótcselekvések röhögtető montázsából építkezne. Tudatos, vagy a tudatalattiból eredő, apró gesztusokat, testbeszéd-szótöveket sző össze: nyugtalan, vagy erőfitogtató ingujjhúzkodást, nyakkendő-igazgatást, ruhapánt-rendezgetést, meg tikkelő rángást, zavart grimaszt. A szövedékből aztán magatartás, majd karakter épül. Bora Gábor dörzsölt gengszter, az a fajta, aki bárkinek, lábon és jutányos áron elpasszolja kéz alatt az Északi-középhegységet, vagy imázst épít a semminek ? mint aki egy választási kampányrendezvényről lépett be a színre. Kovács Gerzson Péter enervált és flegmatikus, Kántor Kata nemes és kiszámíthatatlan, az elképesztő energiával, remekül dolgozó Gera Anita pedig olyan, mint egy pillantással ölő főosztályvezető, amúgy nagyon sok Xanaxon.
A repetitív játék intenzitása sajátosan hullámzik, de olykor igen magasra csap. DJ Wondawulf eklektikus, jól szerkesztett zenéjére vélt, szinte negédes idill, téboly és harc képei váltják egymást. A bábszerűen összeeső, a másik érintésére fatuskóvá merevedő, folyton viselkedő, komikusan görcsös alakok egyszerre röhögtetőek és ijesztőek.
|
Bora Gábor, Gera Anita, Kovács Gerzson Péter, Kántor Kata |
Nem minden táncos használja egyforma intenzitással arcjátékát ebben az egész alakos csoportportréban: a bizarr jellemábrázolás olykor egészen apró nüanszokban, moccanásokban lesz sikeres. Bora győzedelmes bádogmacsó-vigyora, Gera Anita ijesztő szemvillanásai, kegyetlenül pontos mozdulatai, Kovács Gerzson Péter ejtett vállú, lehunyt szemű, révült közönye, Kántor Kata őrületbe átcsapó eleganciája természetesen ismerős a mindennapokból, a mindenórákból. Georg Grosz és Otto Dix zseniális vásznai, alakjai jutnak eszembe a táncolókat nézve (s manapság sűrűn).
Az összecsukló, egymástól riadozó, rángó, természetellenes pózokba tekeredő, feszengő alakok tehetséggel reprezentálják a minket körülvevőt, mely nem mindegy, hogy rovásunkra, vagy általunk olyan, amilyen. A groteszk körtáncba össze-összerendeződő négyek őszintétlen, meg nem élt felszabadultsága, a hisztérikus tánclépések fegyelme egy összefüggéstelen, abszurd világ rendtartása, folklórja. Kinek mi jut.
A játék végén vakuvillogásra rendeződik össze a kvartett. A felvillanó fényben mindenki legbazáribb vigyorát veszi elő: négy termék, a legelőnyösebb pózban igyekszik tálalni önmagát. A tekintetekben azonban ott sistereg a csak photoshoppal finomítható téboly.
A fény újra és újra felvillan: a vaku villanásából villámlás lesz, mind fenyegetőbb mennydörgés kíséri, majd beáll a sötét.