Jelmezeket és díszleteket díjaztak
A színházi előadás sikerét nemcsak a rendezés és a színészek játéka, hanem a díszletek és a jelmezek is befolyásolják, melyek ugyanúgy közvetíthetnek mély tartalmat, ébreszthetnek új gondolatokat. Ezért is fontos, hogy idén is átadták az év jelmeztervezője díjat, amelyet Nagy Fruzsina kapott, valamint az év díszlettervezője díjat, melyet megosztva Bagossy Levente és Khell Csörsz nyerte el.
A szakmai díjakat a Látványtér 2016 címmel megrendezett kiállítás január 5-ei finisszázsán adták át a FUGA ? Budapesti Építészeti Központban. Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora a díjakat átadva elmondta: hetedik alkalommal rendezik meg a Látványtér című tárlatot. A kiállítás a szakma óriási ünnepe, az, hogy évente megvalósul, a következő generációk számára is fontos ? mondta, kiemelve: a díjakat szakmai szavazás alapján ítélik oda, maguk a tervezők szavazzák meg, hogy melyik alkotást tartják az adott évben a legjobbnak. A tárlat finisszázsán átadott díjakat az előző év díjazottjai készítették: Orosz Klaudia bábtervező és Khell Zolt díszlettervező.
A látvány-, díszlet- és jelmeztervezők munkáiból válogatást adó tárlat az elmúlt színházi évad mintegy száz pályaművét mutatja be, a FUGA ? Budapesti Építészeti Központban január 8-ig tekinthető meg.
Nagy Fruzsina a Trafó ? Kortárs Művészetek Házában bemutatott Tabu kollekció című előadás jelmezeiért nyerte el a díjat. Bagossy Levente a Pécsi Nemzeti Színház két előadása, a Boldogtalanok és A vágy villamosa című darabok díszletéért kapta az elismerést.
Khell Csörsz A bolygó hollandi című, a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott előadás és a Vígszínház A Pál utcai fiúk című produkciója díszletéért vehette át a díjat. Csanádi Judit arról beszélt, hogy a színpadi látványtervező szakmának a magyar kritikai irodalomban nem alakult ki a szóhasználata. A színházi kritikákban jórészt az a látványelem szerepel, amely jól szolgálta az előadás céljait, ízléses. A kiállítás alkalmat teremt a színpadi látványtervező szakma tagjainak, hogy egymás munkáiról képet alkossanak. Az évente megrendezett esemény által követhetik a kortárs művészek alkotómunkáját. Az, hogy a tagság értékeli a kiállított műveket, nem külső grémium osztja a díjakat, hanem maga a szakma, olyan belső megbecsülés, amely pótolhatatlan ? mondta.
A magyar látvány-, díszlet- és jelmeztervező művészek reprezentatív szakmai kiállítása gazdag és igényes válogatás az elmúlt színházi évad színpadi vizuális alkotásaiból. A kiállításon látvány-, díszlet- és jelmezterv, makett, előadásfotó, videofelvétel, filmrészlet, valamint bábok, maszkok, elkészült jelmezek és még sok más meghatározó látványelem, jellegzetes tárgy, bútor, kellék és installáció látható. A tárlat átfogó és színes képet nyújt a kortárs magyar színház képző- és iparművészeti aspektusáról, vizuális kísérleteiről és divatos trendjeiről.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) szakmai kiállítása december 9-én nyílt meg, a tárlat kurátora Balla Ildikó. A tervek szerint a kiállítás anyaga a szegedi REÖK-ben májusban újra látható lesz.
Forrás: MTI
Fotó: Sóharóza Facebook-oldala/Vígszínház