Jelvényátadással emlékeznek az 1956-os nemzetőrök

Kultpol

2006 óta több mint 250 egykori nemzetőr vehette át az 1956-ban már elkészült, de a szovjet intervenció miatt ki nem osztott nemzetőrjelvényét, amelyet posztumusz Maléter Pál honvédelmi miniszter, illetve Pongrátz Gergely, a Corvin-köz parancsnoka is megkapott.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségének képviseletét, valamint az egyesület támogatását elismerő tiszteletbeli nemzetőrjelvényt vett át korábban Sólyom László köztársasági elnök, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, valamint Holló József Ferenc altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM-HIM) főigazgatója is. Az egyesület tagjai közt Göncz Árpád egykori köztársasági elnök, vagy Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke is szerepelnek.

A Tanács Király Béla által meghatározott feladata a jelvényátadáson túl a tudományos és ismeretterjesztő munka is, melynek keretében 2009 tavaszán neves történészek részvételével tartottak konferenciát a HM-HIM-ben. Az előadásokon elhangzottakat hamarosan konferenciakiadványban olvashatják majd az érdeklődők.

A 2009. október 20-i jelvényátadáson 19 egykori nemzetőr mellett tiszteletbeli jelvényt vesz át többek között Hermann Róbert, a Hadtörténelmi Közlemények igazgatója, M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének intézetvezetője, valamint Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója.

A jelvényátadó ünnepség 11 óra 30 perckor veszi kezdetét a HM-HIM Márványtermében, ahol Szvorák Kati köszönti dalokkal a megjelenteket. Az ünnepség után 13 órakor az egyesület rendes évi közgyűlését tarja meg.

A szervezők a rendezvényt Király Béla emlékének ajánlják, és minden érdeklődőt szeretettel várnak.