Hatalmas sikerű 2019-es budapesti bemutatkozása után a világhírű zongorista fenomén, Ji Yong 2020 áprilisában a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) vendége lesz. A jelenleg Bostonban élő művész lelkesen készül a visszatérésre. 

„Nagy élmény volt a Liszt alapította Zeneakadémia pódiumán a BTF keretében játszani Bach Goldberg-variációit egy kivételesen értő közönség előtt. Bach variációit megszólaltatni számomra mindig transzcendentális élmény, de ott, abban a csodálatos teremben különösen az volt” – mondta el Ji.

Mire emlékszik még?

A várra, a Dunára a hidakkal és egy finom gulyáslevesre. De Budapestből tavaly csak annyit láttam, hogy gyönyörű, a részletek személyes felfedezésére nem volt idő. Most biztos lesz, mert tovább maradok.

A Goldberg-variációkat máshol nem játszotta az előző évben. Pedig nagy feltűnést keltett vele, amikor a Warner Music International a sorozat rögzítésére kötötte vele élete első lemezszerződését 2017-ben, mindössze huszonöt évesen.

Félretettem egy időre, de nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Ahogy múlik az idő, egyre félelmetesebben nagy feladatnak gondolom. Meglep és egészen felkavar, hogy miért úgy, és miért nem másképp csináltam. Biztosan sokat fogok vele dolgozni, amikor majd újra előveszem.

A Goldberg-variációk sikere Ji számára nem az első jelentős fegyvertény volt. Tízévesen megnyerte a New York-i Filharmonikusok versenykiírását, és Kurt Masur vezényletével a világhírű zenekar szólistája lehetett. Attól kezdve a legnagyobbak partnereként járta a világot és sikert sikerre halmozott. Huszonnégy esztendős volt, amikor a Grammy-gálán nyújtott különleges, kétzongorás előadása után azt írta az amerikai People Magazine, hogy „a Grammy sztárja egyértelműen a dél-koreai Ji”.

Mai szemmel vajon hogy gondolja: ez a korai diadalmenet megkönnyítette – mert már nem kell bizonyítania – vagy megnehezítette – mert nagyobb elvárásokkal kell számolnia – a már felnőtt művész további előrehaladását?
A kérdés nem foglalkoztatja. Nem méricskél, nem hasonlítgat, úgy adja magát, ahogy van. Ahogy ma van. Mert nem kétséges, hogy változott. 

Korai fényképeiről egy rövidre nyírt, időnként színesre festett hajú, fiatal fiú nevet ránk, akit öltözéke alapján is inkább menő popsztárnak vagy híres focistának, semmint zongoraművésznek gondolt volna az ember. Mai fotóin ebből a régi Jiből szinte semmi sem látszik. Tudatos ez a fordulat? Nem. Azt mondja, csupán felnőtt.

Nem hisz abban, hogy a klasszikus zenét csillogó-villogó tálalással, show-elemekkel vagy egyéb trükkökkel kell a szélesebb közönség számára vonzóbbá tenni. „Akit csak a külsőség vonz, az soha nem fogja értékelni magát a zenét. Azt nem a zenének, csak a szórakozásnak nyerjük meg. De ez szerencsére nem az én dolgom.”

Ezen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, amelyen Ji Beethoven-szonátákat játszik, lesznek más Beethoven-estek, egészen másfélék is. Az egyiken Sárik Péter remek jazz-triója saját átdolgozásban adja elő a jól ismert műveket, például a Holdfény szonátát is, amely Ji műsorán szintén szerepel. Arra kértem, a YouTube-on elérhető felvételbe hallgasson bele. Megtette. „Azt látom és hallom, hogy a három muzsikus rettentően élvezi, és hisz is abban, amit csinál. Boldogság sugárzik belőlük, az örömük rám is átragadt. Persze ez nem az én világom, maradok az eredetinél.”

A várost, ahol Ji született, Busannak hívják: óriási tengeri kikötő, kiemelkedő turisztikai célpont, Dél-Korea második legnagyobb városa. Vajon itt, Európában hányan hallottak már róla? Ebben a kevésbé ismert ázsiai nagyvárosban a Busani Filharmonikus Zenekar 2019-ben kilenc koncertből álló Beethoven-ciklust játszott. Honlapjuk tanúsága szerint ez volt a zenekar 555. bérleti hangverseny-szériája. „Pezsgő kulturális és ezen belül koncertélet folyik Busanban. A klasszikus zenének komoly közönsége van, Beethovent már jól ismerik és szeretik. Nem volt ez mindig így. Gyerekkoromban, amikor zongoraművész édesanyámtól tanultam otthon a darabjait, nemigen lehetett Beethovent hallani a város koncerttermeiben.”

Ji budapesti koncertjén a legismertebb és legnépszerűbb Beethoven-zongoradarabok közül tűzött műsorára egy csokorra valót. Holdfény szonáta, Vihar szonáta, Eroica variációk. Miért? A klasszikus zenére, állítja, ugyanúgy érvényes, mint a popzenére, a jó slágerekre, hogy az ember szereti újra meg újra meghallgatni az őt megérintő, neki tetsző dallamokat. Akár századjára is. De ez csak a válasz egyik fele. A másik – mint mondja –, amit ő játszik, még ha klasszikuszenei sláger is, természetesen mindenki más játékától különbözik, hiszen a személyisége is benne van. „Felvillannak az engem ért hatások, az örömeim, bánataim, tapasztalataim. Külön kérdés, hogy technikailag ezt mi módon tudom kifejezni, de most nem erről beszélek, hanem a tartalomról, ami rejtett ugyan, de ott van és roppant fontos. Amikor Beethovent játszom, úgy érzem, mintha minden megtörtént volna vele, amit én megéltem. Ő az a zeneszerző, aki ma a legközvetlenebbül szól hozzám.”

Ezért kezdte ez a koncert mintegy önmagát szerkeszteni.

A Holdfény szonáta például Ji olvasatában a hiányérzetről, a lázas keresésről szól. „Nekem nem valaki hiányzott, hanem valami. Mindaz, amit elmulasztottam, amikor koncert koncertet követett, nem jártam rendes iskolába, nem voltak barátaim. Nem volt könnyű így felnőni, bár felnőni mindig nehéz. Tizennyolc éves koromban fellázadtam, zenén kívüli dolgokban kezdtem keresni mindazt, ami hiányzott, azt, ami az élet értelme lehet. Tulajdonképpen magamat kerestem, magamat próbáltam megtalálni.”

A Vihar szonáta Jit az elmúlt öt évére emlékezteti. „Kialakult az életem, és jó lett volna tudni, hogyan tovább. Ezt nem mondja meg neked senki, vagyis mindenki mindig mond valamit, de a döntés a tied. És megijedsz, hogy mindent lekéstél huszonnyolc évesen. Ám lecsillapodik a vihar és ezekben az örömteli és mégis szomorú, békés pillanatokban elengeded az egészet, megbékélsz saját magaddal.”

Az Eroica variációk a jelen, a most. Ami sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az eddigi időszakok. Azt mondja, ezt nagyban köszönheti új mentorának, az ugyancsak koreai Wha Kyung Byun professzor asszonynak, aki Amerikában ma az egyik legsikeresebb zenetanár. Az ő kedvéért költözött Bostonba, és úgy tervezi, hogy a következő években vele dolgozik. „Az ő segítségével sok mindent másfelől közelítek meg, másképp gondolkodom. És ahogy visszatérek a gyökerekhez és alapértékekhez, egyre koncentráltabb, lelkileg, érzelmileg egyre stabilabb és nyugodtabb vagyok. Erről szól ez az évem, és erről szól hozzám az Eroica variációk.”

Sikeres vagy kudarcokkal teli élete során mindenki megél valami hasonlót: hiányérzetet, önmaga keresését, kínlódást, örömet, bánatot. Ki-ki a maga módján, saját élethelyzetében és körülményei között. Egyéni és mégis közös élményt készül Ji megosztani 2020. április 13-án a Zeneakadémián. „Jó lenne úgy megszólítani a közönséget, ahogy Beethoven engem megszólít” – mondta el Ji.

Petrányi Judit