A kínai, török és amerikai gyorsbüfék jelenéből nehéz elképzelni, hogy egy fogadósból lett szállodatulajdonos komoly városfejlesztőként léphet föl. Glück korában azonban a vállalkozó elemi érdeke volt, hogy városa gazdagodjon, szépüljön. Ő pedig - nomes est omen - még szerencsés is volt, hogy a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán álló fogadó megöröklésével az izmosodó polgári kultúra legjavába csöppent. A Nemzeti Színház szomszédsága, a Képviselőház vonzáskörzete, a századforduló pezsgő társasági élete tálcán hozta a sikert egy jó szimatú üzletembernek. Már fiatalon lelkesedett az újításokért, 1885-ben az Országos Kiállítás keretében ő rendezte be a vendéglátósok pavilonját, aminek szenzációja az első itthon bemutatott gáztűzhely volt.
Elsőként vezette be a szállodák között a villanyvilágítást, a központi fűtést és a liftet. Az ő szakértelme kellett ahhoz, hogy a pincérképzés szakszótárakkal gyarapodjon, filantróp tevékenységét élvezte az Országos Gyermekmentő Szolgálat és a Stefánia kórház. Részt vett a gasztronómiai kifejezések magyarításában, ösztöndíjjal tanulni küldte a szakma fiatal tehetségeit és hátizsákkal végiggyalogolta a budai hegyeket, hogy bizonyítsa, a vendéget a természet is szívesen látja, nem csak a kávéház. Eme szenvedélyének köszönhetjük a János-hegy tetején épült Erzsébet-kilátót és a Gugger-hegyi Árpád-kilátót, mindkettő az ő ötletéből és gyűjtési kezdeményezéséből született. Bravúros érdekérvényesítő trükkje nyomán kapta mai nevét a Rákóczi út: amikor 1906-ban látványos ünnepséggel vitték végig Budapesten Rákóczi hazahozott hamvait, sikerült elintéznie, hogy a Körút helyett a hosszabb úton vonuljon végig a menet, elhaladva persze a Pannonia Szálló előtt, aminek homlokzatára az alkalomból dombormű került, ma is ott látható.
A kiállítás tablói és Glück műgyűjteményének tárgyai nyomán a gazdag életműnek csak néhány részlete kel életre, mégis irigykedve böngésszük a szövegeket, fotókat, étlapokat és meghívókat: ha Glück Frigyesen múlt volna, ma Budapest Európa közepe lehetne.
