Joachim Ferenc (1882–1964) a századelő magyar festészetének egyik felfedezésre váró, különleges képviselője. A küzdelmes életű festőt elsősorban szülővárosában, Szegeden tartották számon, azonban sokat élt és állított ki Budapesten, illetve különböző európai városokban is. Ösztöndíjasként tanult Párizsban, ahol jó barátságot kötött mások mellett Czóbel Bélával is. Joachim Ferencet elsősorban az impresszionizmus, azon belül is a leszálló éjszaka különleges optikai világa varázsolta el. A holdfény impresszionistájaként is emlegetett művész maga „esthangulatnak” nevezte ezt az átmeneti napszakot.
1913-ban már a párizsi Függetlenek Szalonjában állított ki, de karrierjét derékba törte az első világháború. Bár festett hadnagyként és termékeny maradt a háború utáni években is, nemzetközi pályafutását már nem tudta folytatni. A két világháború között Joachim Ferenc felváltva élt Szegeden és Budapesten, a második világháborút bujkálással töltötte zsidó származású párját és gyermekeiket menekítve.
Utolsó gyűjteményes tárlatát 1945-ben – csaknem két évtizeddel halála előtt – rendezték a szegedi Kultúrpalotában. Küzdelmes pályafutása alatt a művészet eszményeit követte, még ha sokszor nyomorognia kellett is miatta. A Fekete házban a több mint félszáz festményt bemutató kiállítással a 140 éve született művész munkássága előtt tisztelegnek.
A tárlaton különleges éjszakai és tengeri tájképek, virágzó fákat ábrázoló festmények, portrék és enteriőrfestmények egyaránt megtalálhatók – mindannyiuk a Joachim Ferencre jellemző különleges színvilágban.
Nyitókép: Joachim Ferenc alkotásának részlete. Forrás: Móra Ferenc Múzeum
