A Jókai Színház a VOLT-on

Egyéb

frank
Fotó: RamColosseum

?Egy évvel ezelőtt a Bolond Színházzal érkeztünk meg a fővárosba, mára ugyanis hagyománnyá vált, hogy az évad utolsó darabját nem Békéscsabán játsszuk. A sátorban egyébként nagyobb volt a helyünk, mint a színházban. Darabjainkat vittük egyébként már Tusványosra ? oda kisebb sátorral érkeztünk, ebben kilencszemélyes kamara-előadásokra nyílik lehetőség ?, de idén voltunk már a Békéscsabai Csülökfesztiválon is, ahol a gasztronómia mellé színházi programokat akartak csatolni. A Hegyalja után pedig a idén VOLT-ra látogatunk el? ? mondta el Seregi Zoltán, a színház igazgató helyettese a Kultúra.hu-nak.


 Tavaly a Sziget Fesztiválon nulladik napján a Jókai Színház a La Mancha lovagja című musicalt mutatta be a fesztiválozó fiataloknak. Július 3-án pedig a soproni VOLT Fesztiválon debütált az ExperiDance Táncegyüttessel közös Frank Sinatra ? A HANG című musical-show a nyitóműsor.

? Nem csak a Jókai Színháznak, hanem tulajdonosának, Békéscsaba városának is megmutatkozási lehetőségek ezek ? mondta Fekete Péter színházigazgató, majd hozzátette, hogy a Porondszínház hozzásegíti Békéscsabát ahhoz, hogy az ország jelentősebb ? több tízezer főt megmozgató ? fesztiváljai kapcsán Békéscsaba színházának sikerprodukcióiról beszéljenek a fiatalok. ? És ha beszélnek rólunk, akkor meg is ismernek bennünket, majd el is látogatnak Békéscsabára, hogy itt nézzék meg előadásainkat, és részt vegyenek a békéscsabai fesztiválokon is ? tette hozzá Fekete Péter.

 

A Jókai Színház cirkuszsátra a nyitó előadás után is a VOLT-on marad, és a Magyar Teátrumi Társaság színháza: a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. szervezésében folytatódnak a programok. Délelőttönként Teátrumi Mocorgó néven gazdag játszóházzal várnak kicsiket és nagyobbakat. Délutánonként lesz tánctanítás, sakk szimultán. Az esti órákban pedig a zenés, táncos előadásoké lesz a főszerep. A társaság tagszínházai közül a Jókai Színházon és a ExperiDance Tánctársulaton kívül fellép az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata: a GG Tánc Eger. Vendégként szerepel a TÁP Színház és a MaNNa Produkció. A VOLT Színház programja az EMMI és az NKA támogatásával valósul meg.