Így kezdődött a botrányba fulladt hamis őslakos-identitás története

A kétezres évek elején debütált, később eposzi nagyregényeivel elhíresült Joseph Boyden kanadai szerző mostanra szinte teljesen eltűnt a világirodalmi térképről. Az eltűnése persze nem előzmény nélküli: ahogy kritikájában Szathmári Judit is érintette, Boyden még 2016 végén keveredett bele egy botrányba, amelyből minden igyekezete ellenére sem sikerült jól kijönnie, és azóta is kérdéses, visszatér(het)-e valaha.

A Boydennel szembeni vád lényege, hogy igaztalanul állította magáról: ír és skót gyökerei mellett métisz, odzsibve, mi’kmaq és nipmuc felmenőkkel is rendelkezik. Azért különösen problémás ez, mert Boyden a könyvei és aktív társadalmi szerepvállalása révén az őslakosügyek arcává vált, kapcsolódó díjakat nyert, rá őslakos íróként, könyveire őslakos-irodalomként hivatkoztak. Viszont bírálói úgy vélték, hiába nemesek a szándékai, vagy tett azért, hogy kultúrájuk, történelmük, emlékezetük hangot, nyilvánosságot kapjon, hiába van bizonyos fokú elfogadottsága, vérségi kötelék híján az, amit csinált, kulturális kisajátításnak minősül – márpedig Lance Henson korábban is világossá tette az 1749 hasábjain, mi a mainstream őslakos-hozzáállás az ilyesmihez.

Boyden válaszul hosszú írásban fejtette ki nézeteit a hovatartozás kérdésköréről, hogy őt és felmenőit milyen régi és szerteágazó viszony fűzi az őslakos törzsekhez, emellett visszautasította, hogy a múltját, sőt egész identitását kétségbe vonják, ezáltal kirekesszék és megszégyenítsék, éppúgy, ahogy elmondása szerint egykor a családtagjaival tették. De bizonyítani semmit sem tudott, így elfogyott körülötte a levegő, a #CancelBoyden online kampány hallgatásra késztette, neve összeforrt a hazugság vádjával, könyveit pedig levették az oktatási listákról.

Az életműnek ugyanakkor Amerikán kívüli kontextusban egészen mások a súlypontjai, ami többek közt azt is jelenti, hogy Boyden magyar kiadása tovább folytatódik, viszont új mű híján a Jaffa Kiadó is visszafordult az életműben: az Illés Róbert fordításában frissen megjelent Foggal született valójában Boyden pályakezdő novelláskötete. Ami különösen izgalmas benne, az az, hogy a szerző már ezekben a korai írásokban is lényegében a botrányát meghatározó felvetéseket járta körül: a kisebbségi és többségi társadalom közti együttélés szabályait, az őslakosok kényszerintegrációjának traumáit, valamint a nyelvtörvényeknek, a nevek keresztényesítésének, a kulturális tilalmaknak és a családok szétszakításának generációkon átívelő romboló hatásait.

A Foggal született négy nagyobb egységből álló történetfüzér, amelynek 13 szövege lazán kapcsolódik egymáshoz. A novellák központi szereplői zömében a krí és az odzsibve törzsek tagjai, a történetek ideje (amennyire beazonosítható) a huszadik század, helyszíne Ontario északi része, a Nagy-tavak, a Georgian-öböl környéke, Moosonee városa, a Moose folyó vonala, vagyis csupa olyan hely, amelyek Boyden későbbi regényeiben (Három nap az út, A fenyőfák között, Az orenda) is visszatérnek.

Erre a vidékre érkezik meg az Isten gyermekei című novella központi alakja, Jimmy atya (talán Az orenda Christophe-jának karaktervázlata?) is, miután jezsuita elődje kudarcot vall az Éles Fog Rezervátumban. Jimmy atya azt írja naplójában: egy krí családban lehetetlen számontartani az összes fivért, nővért, féltestvért, nagynénit, nagybácsit és nagyszülőt, mindenki valamilyen rokoni kapcsolatban áll egymással. Jimmy atya célja, hogy isteni világosságot gyújtson a pogány sötétségben, elfogadtassa a „domináns kultúrát” a vadakkal. A rokoni kapcsolatokat szükség esetén megtörje, az egyéneket rábírja Jézus követésére. Minden más, a megfelelő gazdasági fejlődés, a kielégítő szociális jólét, a minőségi oktatás csak a misszionárius munka elhanyagolható része.

Habár Boyden érinti a mélyebbre és messzebbre mutató, átfogóbb társadalmi-gazdasági problémákat, novellái szűkebb fókuszú, személyes történetek, amelyek elsősorban egyéni sorsokra koncentrálnak. Karakterei mintha az ősidőkből itt maradt, spirituális-misztikus figurák lennének, akiknek egy idegen világ ismeretlen problémáival kell megbirkózniuk. A korábban jól funkcionáló, önellátó közösségek új, önkényesen kijelölt lakhelyeken, a rezervátumokban élnek, nyomorban és alamizsnán tengődnek. A természettől egyre inkább elszakítva, szabályok és tilalmak között, unalmukban leginkább csak isznak és bingóznak. Ugyanakkor a rezervátumokat elhagyni sem tudják, hiszen akkor megvonnák tőlük a segélyeket, és ha mégis a nagyvárosba kerülnek, jobb esetben megtűrik, rosszabb esetben megalázzák és elkergetik őket.

A közelgő új évezred problémáira látszólag még mindig nincs igazán válaszuk, bevált megküzdési stratégiájuk, ezért gyakran az ősi szokásokhoz fordulnak. Ez történik, amikor Festett Nyelv vodkamámorban Toronto bűnös utcáit járja, és a magány, a nincstelenség és kiszolgáltatottság ellen védekezve magát rettenthetetlen hősi harcosnak képzeli (Festett Nyelv). Vagy amikor Dink, egy fiatal indián egész életében az elnyomástól és zaklatástól szenved, végül elhíreszteli magáról, hogy alakváltó varázsló, ezáltal félelmet, tiszteletet válthat ki másokból (Medvemágus). De hasonlón megy keresztül Joe Cheechoo is, aki a gyerekkori szexuális bántalmazás hatására alkoholistává válik, végül visszatalál az ősi zenéhez, és temetési előadásával egyesíti a gyásztól szenvedő családját (Lábatlan Joe vs Fekete Köpeny).

Boyden novelláiban motoszkál egy kevés fantasztikum, noha a mérleg nyelve sosem billen ki a hétköznapi és a másvilági között. Hogy Festett Nyelv tényleg ősi odzsibve harcos-e, Dinket tényleg megtanította-e egy sötét sámán, hogyan kell madárrá változni, vagy a Jack London vadontörténeteit idéző kötetcímadó novellában Sue Born With a Tooth tényleg képes-e megszelídíteni egy farkast, arra nincs egyértelmű válasz. A szereplőkben lévő ellentmondásos kettősség nehezen feloldható: egyik oldalon ott van népük öröksége, öntudata és emlékezete, a másikon pedig mindaz, amit a többségi társadalom elvár tőlük. Ettől a skizofrén állapottól személyiségük mintha meghasadna – gyakran önmaguk, sőt akár társaik ellen fordulnak, alkoholhoz, kemény drogokhoz nyúlnak.

Boyden óvatosan járja körbe a morális kérdéseket, a jó–rossz, ellenség–áldozat, elnyomó–elnyomott ellentétpárok közti határokat, akárcsak a bűnösség és a felelősség kérdésköreit, lehetőleg kerülve, hogy a narráció didaktikussá váljon, inkább azt hangsúlyozva, hogy hovatartozástól függetlenül mindenkinek megvannak a maga döntéshelyzetei, és mindenkinek viselnie kell a tettei következményeit.

Mindemellett sok más boydeni téma is felbukkan már ezekben a korai szövegekben: a nők szerepe és helyzete a közösségben (Jobb, ha nem tudod, mit tett Jenny Két Medve), az addikció és a családon belüli erőszak (A férfiak nem kérdeznek), a kanadai átnevelőiskolák borzalmai (A Cukros Lány legendája) vagy az identitás és énkép kérdéskörei.

A Foggal született kissé még egyenetlen, ám így is erőteljes vízióval, szilárd kötetkoncepcióval rendelkező gyűjtemény. Ugyanakkor a kötetzáró, Nyugat című, négy írásból álló rész azt is megmutatja, milyen sokoldalú, remek fantáziájú, érzékeny mesélő volt Boyden már a pályakezdéskor is. Hogy mi lesz vele a jövőben, folytatódhat-e irodalmi életműve, az továbbra is bizonytalan – a már megjelent könyveit ugyanakkor mindenképpen érdemes olvasni.

Joseph Boyden: Foggal született. Fordította: Illés Róbert. Budapest, Jaffa, 2023.

A teljes írás az 1749 oldalán olvasható.