Jótékonykodó lovagok

Egyéb

(MTI) - A szervezők az egész napos rendezvénnyel Somogy megye és Kaposvár közössége számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy "egy évben egyszer, egy napra álljunk meg, érezzük jól magunkat és - akár csak egy csoki árával is - mi dönthessünk arról, kinek a tevékenységét támogatjuk közvetlen adományunkkal". Az a célunk, hogy erősítsük a nemes viselkedést és az önzetlenséget, vagyis azt, hogy mindenki vigyen véghez legalább egy lovagias tettet az évben - mondta Szikra László, a Traianus Lovagrend elnöke.

 
A rendezvényen mindenki közvetlenül dönthet arról, hogy kit szeretne támogatni, mely szervezet munkáját ismeri el. Azt szeretnék, ha a látogatók mindegyike legalább száz forintot adna a neki rokonszenves szervezetnek.
   
A szórakoztató zenés produkciók mellett bemutatkoznak az iskolák, lesz katonai, speciális mentő- és rendőrségi kutyás bemutató is. Az egészségmegőrzés jegyében lesznek szűrővizsgálatok, az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében pedig véradásra is lesz lehetőség, és itt adják át az "Ajánld fel a csokid árát" akcióban összegyűjtött adományokat a Kaposi Mór Oktató Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának.