A zene számára: szabadság. De soha nem öncélú és nem magamutogató. Hitvallása szerint zenélni és zenét tanítani kizárólag lángoló lélekkel lehet. Ő pedig egész művészetével őrzi és adja tovább ezt a tüzet, mert alapigazsága: zenélni csak jól érdemes. De hogyan élte meg a teltházas koncertekhez szokott előadó a karantén korlátait? Miként hatott az utóbbi időszak szakmai, alkotói és oktatói tevékenységére? Ezekről is mesélt.
A karantén az élet megannyi területén felülírta a korábbi gyakorlatokat. A Kőbányai Zenei Stúdióban – melynek alapítója, ügyvezető igazgatója és szaktanára – hogyan „muzsikált” az online oktatás?
Dacára annak, hogy négy évfolyamon, évfolyamonként 60 diákkal dolgozunk, elég gördülékenyen működött a különböző online alkalmazásokon keresztül a tanítás. A videókonferenciákon a tanulók ugyanúgy be tudták mutatni a tudásukat, felkészültségüket, mint élőben, a hagyományos tanórákon, az oktatók pedig instruálták, javították őket, ha szükséges volt. A felvételi vizsgákban sem okozott fennakadást az online megoldás, sőt a jelentkezőknek talán kicsit komfortosabb is volt az otthoni közeg kényelméből bejelentkezni.
A felvételi vizsgákhoz visszatérve: a stúdió iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés és lassan kezdi kinőni az intézmény kereteit. Terveznek bővítést, illetve felsőoktatási akkreditációt?
Utóbbi folyamatban van, de törekednünk kell a kényes egyensúly megtartására, ugyanis továbbra is meg akarjuk őrizni az autonómiánkat. Ráadásul a mi stúdiónk elég nehezen helyezhető el az oktatási palettán, mivel nem a hagyományos, régi szemlélet szerint tanítunk. Iskolánk a hallgatók visszajelzései és igényei szerint folyamatosan változik, falaink között nem csupán a száraz tananyag átadása folyik. Reggeltől estig együtt vagyunk, családtagként tekintünk egymásra, ahol segítjük az ifjú kollégák fejlődését. Csodálatos látni a csillogó szemű gyermekeket, ahogy szépen lassan kinyílnak, mert élvezik a zenélést. Ezért is fontos számomra, hogy tanáraink ne kizárólag elméleti szakemberek legyenek, hanem lángoló lelkű művészek, akik maguk is aktívan játszanak hangszeren.
A Könnyűzene Kollégium elnökeként, továbbá a magyar zenei élet meghatározó szereplőjeként, szerzőként és zenészként hogyan látja, a karantén időszaka alatt miért támadtak fel ellenhangok a közvéleményben a könnyűzenei műfaj képviselőinek támogatásával kapcsolatban?
Népmesei fordulattal élve: a tücskök fölött hamar pálcát törnek az emberek, mondván, csak zenélgetnek hónapokon át, élvezik az életet, és nem töltik fel hangyaszorgalommal az éléskamra készleteit. Ez nem így van, a könnyűzenei világ teljesen másként működik, mint a civil valóság. Rengeteg munka, befektetett energia szükséges ahhoz, hogy a közönségnek megfelelő színvonalon tudjuk átadni a produkciót. A színpadon és a kulisszák mögött egyaránt kőkemény munka folyik, ezt persze a közönségnek nem kell tudnia, mert ők azért jönnek, hogy szórakozzanak. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy ennek eleget tegyünk. Kiszolgáltatott helyzet ez, a fellépéseket keresztülhúzhatja a rossz időjárás és még sok minden más. Éppen ezért a bizottság elnökeként és a könnyűzene elkötelezettjeként felelősségemnek tekintem, hogy a nehéz időkben fogjuk a művészek kezét.
Művészként hogyan hatott önre a karantén? Jutott idő új művek alkotására?
Sajnos arra nem elég, mindig háttérbe szorult. Pedig sok gondolat várja most is bennem, hogy életre keljen. Eljön majd annak is az ideje.
Együttesével, a Póka Egon Experience csapatával készülnek a fokozatos lazításokkal párhuzamosan a fellépésekre? Idén is lesz Pókarácsony?
Természetesen lesz, de előtte még HOBO 75 címmel is tartunk karácsonyhoz közel egy koncertet. Remélem, hogy a korlátozások enyhítésével már hamarosan találkozhatunk a közönséggel, alkalom lenne bőven, hiszen a saját együttesem mellett sok más felkérést is kapok. Augusztus 19-én, a születésnapomon a minden évben hagyományosan megszervezett Kőbányai Blues Fesztiválon, vagy barátom, György István jótékonysági koncertjén jó lenne már élőben játszani.
Négyéves kora óta zenél, és aki kicsit jobban ismeri önt, tudja, hogy nagy állatbarát is. Soha nem akart állatorvos édesapja nyomdokaiba lépni?
Év közben sokat kellett tanulni és gyakorolni, de nyaranként, amikor több szabadidőm volt, szinte le sem lehetett vakarni apámról, mindenhova mentem vele, és elég jól bedolgoztam magamat a vidéki állatgyógyászatba. Csináltam én mindent, még kocák szülését is levezettem. Sokáig nagyon érdekelt, de aztán jött a rock and roll, és keményen berúgta az ajtót. Az állatszeretet azonban változatlanul megmaradt, családi körben jelenleg is tíz kutyánk van. Az egyik legnagyobb feltöltődést jelenti számomra például, ha kiszabadulok a városból, és a vidéki parasztházam közelében, az erdőkben sétálhatok a vizslámmal.
Visszatérve a szakmai pályához: már kisgyermekként elkötelezte magát a zene mellett?
Nem tudatosan választottam ezt a hivatást. Amikor annak idején leültettek szüleim a zongorához, és éveken keresztül szinte fel sem állhattam mellőle – igaz, hogy stabil alapot és hátteret kaptam a későbbi zenei létemhez, – kötelességből, és nem szeretetből zenéltem. Amíg a többi gyerek kint játszhatott az utcán, nekem folyton gyakorolnom kellett. Jóval később kezdtem el komolyabban érdeklődni a zene, főként a beat, majd a rock iránt. Ekkor sem voltam azonban igazán tudatos, sodródtam az árral, a véletlen pedig úgy hozta, hogy megismerkedhettem többek között olyan kivételes művészekkel, mint Fogarasi János, Orszáczky Jackie, Horváth Charlie vagy Radics Béla. Egy rendkívüli „galeribe” csöppentem, ahová nem engedtek be akárkit.
Játszott többek között a Hobo Blues Bandben, a P. Mobilban és a Metróban is. Érezték akkor, hogy épp zenetörténetet írnak?
Nem, távolról sem. A szabadságot éreztük inkább. Hozzáteszem, a szabadság számunkra nem azt jelentette, hogy folyton szembementünk az árral és polgárpukkasztó módon, önkényesen használtuk a zenét. Mindig fontos volt számunkra, hogy minőséget, értéket alkossunk és adjunk át. Két, a zenei paletta ellentétes végén alkotó művész, Duke Ellington és Leonard Bernstein egymástól függetlenül fogalmazták meg, hogy kétféle zene létezik: a jó és a rossz. Ezt magam is vallom. Eszerint igyekeztem mindig is játszani.
Forrás: Előadóművészeti Jogvédő Iroda
