Jövőre megkezdődhet a hatvani Grassalkovich-kastély felújítása

 
 
(MTI) Szabó Zsolt, a település polgármestere elmondta, hogy az Észak-magyarországi Operatív Program keretében kiírandó tenderre a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a hatvani önkormányzat alkotta konzorcium nyújtja be a pályázatot.
    
A 4500 négyzetméter hasznos alapterületű, a pincével együtt háromszintes kastélyépületben a Magyar Természettudományi Múzeum kiállítóhelyeként kap helyet az országos vadászati múzeum, amelyben a vadászat mellett a halászat-horgászat, a természetvédelem és az erdőgazdálkodás is megjelenik majd ? tette hozzá Hatvan polgármestere.
    
Az új múzeum legfőbb célja, hogy erősítsék, korábbi presztízsére emeljék a vadászat társadalmi elfogadottságát, illetve megjelenítsék a magyar vadgazdálkodás világszerte elismert szerepét.
    
Ugyanakkor Széchenyi Istvánnak, Fekete Istvánnak, Kittenberger Kálmánnak, illetve a Hatvany és a Grassalkovich családnak emléket állító szobákat is be kívánnak rendezni a múzeumban.
    
A 250 éves kastélyépület mellett megújul a 2,5 hektáros kastélykert is, illetve egy interaktív, a környezet- és természetvédelem kiemelt szerepét bemutató ökopark is helyet kap a komplexumban.
    
A Hatvan központjában álló kastélyt eredetileg Grassalkovich Antal építtette 1758-ban, a műemléképület azonban 1983 óta kihasználatlanul, üresen áll, csupán egyik szárnyában működött a városi művelődési központ.