Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza épületének tartószerkezete, 2021 második felében birtokba vehetik a látogatók a házat.

Baán László megjegyezte: nem adták fel a Ligetbe tervezett Új Nemzeti Galéria tervét, remélik, hogy a fővárossal megállapodás születhet.

Jó ütemben halad a Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza kivitelezése – fogalmazott Baán László. A térszint alatti – kiállításoknak is helyet adó – terekben már előrehaladott állapotban vannak a kivitelezési munkák. Az elbontott egykori Hungexpo irodaépületek helyén épülő központot a japán Sou Fujimoto tervezte. Az épület idén szerkezetkész állapotba kerül, 2021 második felében vehetik birtokba a látogatók – hangsúlyozta Baán László. „A Magyar Zene Háza komplex zenei beavató intézményként működik majd: kiállító- és előadóhelyekkel, zenepedagógiai központtal.”

A miniszteri biztos kérdésre válaszolva hozzátette: a
Néprajzi Múzeum épülete az év végére ugyancsak szerkezetkész állapotba kerül, a
tervek szerint jövőre azt is átadják.

A főváros és a kormány eltérő állásponton van a Magyar Nemzeti Galéria tervét illetően, de a kormány nem tett le a Liget Projekt egészének megvalósításáról, ugyanakkor tiszteletben tartja a fővárosi önkormányzat álláspontját – fogalmazott Baán László. „Én személy szerint rendkívül bizakodó vagyok, hogy mint már sok korábbi vitás kérdésben, ez ügyben is megtaláljuk a megoldást, és megépülhet az Új Nemzeti Galéria a Ligetben. „Nincs alternatív helyszín” – hangsúlyozta a miniszteri biztos, aki szerint a Galéria tervének elengedésével a Liget éppen a legfontosabb elemét veszítené el. „Nincs ma a világon kiemelkedő kulturális negyed ikonikus értékű, jelentős anyaggal rendelkező múzeumépület nélkül.” Baán László úgy vélte: „ha sikerül megállapodni a Galériát illetően, véleményem szerint könnyen megállapodunk majd a Magyar Innováció Házáról is.

Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója elmondta: zajlik a klímabarát intézményt megújuló és környezetbarát energiaforrásokkal ellátó berendezések kiépítése is. Hozzátette: egy egyedi eljárás lehetővé teszi, hogy a Városligeti Műjégpálya nagy kapacitású hűtőberendezését használják az épület légkondicionálásához. Ezekkel az intézkedésekkel minimálisra csökkentik az épület ökológiai lábnyomát – jegyezte meg. „A park teljes autómentesítésével, valamint az új épületeknél a megújuló, fenntartható és klímabarát erőforrások alkalmazásával, továbbá a növényzet teljes felújításával a Liget gyakorlatilag zéró emissziós zónává válik a projekt elkészültével.”

A vezérigazgató elmondta: tavasszal befejeződik az épület jellegzetes formáját adó tetőszerkezet kialakítása, és megkezdődik a hatalmas, Európában is kuriózumnak számító üveg oldalfalak beszerelése.

Batta András zenetörténész elmondta: az új intézmény a maga nemében a világon egyedülálló komplexitású tartalomkínálattal várja majd a látogatóit. A Magyar Zene Háza programját kialakító munkacsoport vezetője hozzátette: a ház a gazdag magyar zenei hagyományt viszi közelebb a látogatókhoz a 21. századi technikán alapuló interaktív állandó és időszaki kiállításokkal, zenepedagógiai műhelyekkel, zenei és a zenéhez kötődő rendezvényekkel és az egykori zenepavilonok hangulatát idéző szabadtéri koncertekkel.

Fotók forrása: Városliget Zrt.