Anna kedvesen fogad, amikor elmondom neki, hogy eredetileg az Anna-vers kézirata miatt jöttem, de nem állom meg, hogy ne kérdezzem nagymamájáról, akinek könyvei ma is ott vannak a lakásában.
„Az anyai nagymamám, Kurilla Magda csodálatos ember volt. Szép és céltudatos asszony, aki Békéscsabáról származik, majd Egerbe került banktisztviselőként, végül a nagy szerelemmel, nagyapámmal együtt Budapestre. Nagyapám pedig német származású gróf volt, nógrádi földbirtokos és okleveles vegyészmérnök, aki 1926-ban került Kisecsetre, s vette át a családi birtok vezetését. A közös életük mindig tele volt utazással, kultúrával, könyvvel, az irodalom szeretetével. Így nőtt föl édesanyám féltestvére, Gutai Magda költő, és ebbe a világba született bele édesanyám is. A nagyi lakásában folyamatosan nagy társasági élet, közösségépítés zajlott, azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma már én is közösséget építek. Ráadásul olyan emberek fordultak meg a baráti találkozókon, mint Nagy László, Konok Tamás, Petrovics Emil, Kass János – és folytathatnám a sort. Amikor pár éve átalakítottuk a lakást, a férjemmel figyeltünk arra, hogy legyen friss, modern, de őrizzük meg az emlékeket, a hagyományt mutató tárgyakat, bútorokat – így épüljön a mi világunk, ilyen az egész életünk.
Az interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy első kézből olvashassa!
A lakás fő éke minden szobában a nagy könyvespolc, ahol két sorban egymás mögött sorakoznak a kötetek, itt nagymamám könyveinek is jutott hely: Páskándi, Passuth, Márai, Szabó Magda szeretetét tőle is kaptam. Szabó Magdával nagyon jóban volt, mint ahogyan apukám is, de egymástól függetlenül. Erős emlék: a nagymamámmal ülök a legyezőfotelben, ölében festészeti album, és mesél. Erősen képzőművészeti műveltsége volt, nagyon sok élményt adott át nekünk, sok szép albumot hagyott ránk. Ezeket mind a lakásunkban őrizzük. Arra is tanított, hogy keressük a női hangokat, az erős egyéniségeket. Ő maga is ilyen volt, nagyon sok mindent élt át: háborút, nélkülözést, 1956-ot.”
„A Juhász Anna Irodalmi Szalonnak a Facebookon közel negyvennégyezer követője van, de az évek alatt ennél jóval több emberrel értette meg az irodalom és a könyvek fontosságát. Azt hiszem, az egyik legjelentősebb lépése az volt, hogy élményközpontúvá tette az irodalmat, a szalonesteken és a rendezvényeken is úgy beszél, hogy azt diákok és professzorok egyaránt értsék és élvezzék.”
„Számomra nagyon fontos, hogy mindenkihez eljuttassam az olvasás szeretetét; azt, hogy ennek ma, 2023-ban igen nagy tétje van. Sok minden változott az elmúlt tizenhárom évben, amióta szalont vezetek, de a lényeg nem: estjeimen, programjaimon sosem én, hanem az adott téma vagy maga a beszélgetőtársam van a középpontban. Amikor belekezdtem az egészbe, 2010-ben az olvasás-népszerűsítés még leginkább csak könyvbemutatókon vagy elméleti síkon létezett; nem voltak valid tapasztalataim, a magam útját kell járnom. Az elejétől tudtam: csak akkor tudom átadni, amit üzenni szeretnék, ha felkészülök, figyelek a másik emberre, érdekel, amit mond, és nem magamat tolom előtérbe. Az én életemben ez intenzív, sokszor nehéz munka, sok áldozattal és rengeteg szervezéssel jár. Vallom, hogy csak az tud fennmaradni, amiben lélek van. Ezt próbálom megvalósítani a Kárpát-medencei útjaimon, az Irodalmi karavánutakon is.
Számomra a legfontosabb, hogy ledöntsünk falakat, hogy adhassak a közönségnek, hogy érezzük: az olvasás nem az elit kultúra része, és ne fölényt, hanem nyitottságot adjon az irodalom. Az elmúlt tizennyolc évben azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb igény van az irodalomra, az olvasásra. Bízom abban: nem csak hirtelen jött divat, hogy az ember lefekvés előtt vagy ébredéskor elolvas egy-egy verset, novellát, vagy irodalmi alkotást oszt meg a közösségi médiában” – vallja Anna, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy édesapja még megélhette a szalonestek elindulását, sőt részt is vett rajtuk, és megosztotta lányával a megfigyeléseit. Anna apai örökségként gondol arra is, hogy sok emberhez, érthető formában akar szólni. „Egész életemben érdekelt az ember, mindent innen közelítek meg. Szerintem nem lehet leválasztani a művet a szerzőről”– teszi hozzá.
Anna szerint a nagyközönségnek minden előadással, szalonesttel, kiállítással, sétával vagy egyéb eseménnyel azt az élményt kell nyújtani, hogy az irodalom valóban az övé is, az adott művész életműve pedig nekünk szól.
Az irodalom olyan forrás, ami visszavezeti őt a tündérdobozához, mondta egyszer. „Mi az a tündérdoboz?” – kérdeztem tőle. „Az estjeimen gyakran megkérdezem az írókat, költőket, hogy milyen az ő titkos dobozuk, mi van benne. Szerintem mindenkinek van egy olyan doboza, amibe valós emlékeket, tárgyakat és megfoghatatlan, de maradandó élményeket pakol. Az én dobozomban az élmények mellett tündérszerű élmények is vannak. Ezeket a szívemben őrzöm. Ide kerülnek például az első olvasási élmények, a szüleimtől hallott mesék, apukám versei, a közös kirándulások, a sok nevetés, szőlőmetszés, a pulikutyánkkal, Ménkűvel a séta, és az, hogy miként lesz ezekből az élményekből vers – mindegyik egy-egy ölelés édesapámtól.”
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában olvasható.
