Befejeződött a beadott képek zsűrizése, június 18-án nyit a XIX. Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi Reök-palotában.

Az ország egyik legrangosabb képzőművészeti seregszemléjére online formában adhatták be jelentkezésüket a kiállítani kívánó alkotók, maga a tárlat azonban a pandémiás időszak virtuális megoldásai után végre visszatér a Reök-palota szecessziós termeibe.

Több mint hatszáz jelentkező alkotásai közül a zsűri – Nátyi Róbert művészettörténész, a Regionális Összművészeti Központ vezető kurátora, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, Aknay János festőművész és Sárkány Győző grafikus – választotta ki azokat, amelyek szerepelnek a tárlaton.

A napokban megkezdődhet az alkotások begyűjtése és az installálás, amelynek eredményeképpen a tervek szerint június 18-án rendezik meg a kortárs magyar festészetet reprezentáló biennálé ünnepélyes megnyitóját. A pályázó művészek mellett meghívott alkotók is szerepelnek műveikkel a nagyszabású képzőművészeti találkozón – köztük a hazai festészet olyan neves képviselői, mint Váli Dezső, Vojnich Erzsébet, Ázbej Kristóf, Serényi H. Zsigmond, Verebics Katalin, Sejben Lajos vagy a XVIII. Biennálé fődíját elnyert Czene Márta.

A Táblaképfestészeti Biennálét 1983 óta szervezik meg Szegeden. A kiállítás immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Reök-palotában éves váltásban a Szegedi Nyári Tárlattal.

Nyitókép: Szeged.hu