Jurij Szimonov 30 éve az Operában

Egyéb


jurijszimonovkovacsjanos.jpg
Jurij Szimonov orosz karmesternek gratulál Kovács János, az Operaház karnagya, amikor az orosz művészt abból az alkalomból köszöntik, hogy 30 éve vezényelte először a Magyar Állami Operaház zenekarát.MTI Fotó: Kollányi Péter

(MTI) - A dalszínház vezetői kiemelték: az operaháznak sokat használt, hogy Jurij Szimonov erős személyiségével hatott a társulatra és az egész magyar zeneéletre. Operaházi debütálása előtt Jurij Szimonov vezényelte az Állami Hangversenyzenekart, később a MÁV Szimfonikusokat, a Budapesti Fesztiválzenekart, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát.
    Az Operához Wagner-művek felújítása, a Tannhäuser és a Ring betanítása, továbbá Csajkovszkij zenedrámájának, a Pikk dámának a premierje fűződik. Szimonov Köszöntése estéjén épp a Pikk dámát vezényli az Ybl-palotában.

    A méltatásokra válaszolva a karmester felidézte az 1977-es Carmen-előadást, amelyre aznap kapott felkérést. Követte a ház eseményeit és együtt élt az együttessel, akár hullámhegyen, akár hullámvölgyben jártak - mondta a művész, aki úgy fogalmazott: az operaház a magyar nemzeti kultúra centruma.
     A művész Szaratovban született és jóformán a színházban nőtt fel: édesanyja az ottani operaház énekesnője, édesapja pedig tenoristája volt. A leningrádi konzervatóriumban brácsásként végzett, a képzéssel párhuzamosan Nyikolaj Rabinovicsnál és Jevgenyij Mravinszkijnál a karmesterséget tanulta. 1968-ban meghívták a Santa Cecilia Akadémia karmesterversenyére, ezzel indult nemzetközi karrierje. Fiatalon nevezték ki a Moszkvai Nagyszínház zenei vezetőjének, hozzá kötődik Bartók operájának, A kékszakállú herceg várának 1978-as moszkvai bemutatója. A peresztrojka beköszönte óta többnyire nyugaton dolgozik. Ma már vissza-visszatér az orosz fővárosba, de változatlanul járja a világot Londontól, Varsón át, Mexikóig.
    "Mély meggyőződésem, hogy az előadóművészetben a 'rend a rend kedvéért' - üres lózung. A kifogástalan ritmus - az igen. A zenészek előtt lévő kotta utasításának pontos követése - szintén kötelező! A rendszeretet ebben esetben feltétele a munkának" - vallja Jurij Szimonov.