Kabdebó Tamás hagyatéka a PIM-ben

Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta: Kabdebó Tamás hagyatékának hazahozatalával nagy adósságot törleszt a magyar kultúra az emigráns magyar irodalom felé. Majd azt is hozzátette, hogy a PIM és a magyar irodalom hivatalos intézményeinek a feladata, hogy összegyűjtsék és újra elérhetővé tegyék az emigráció magyar irodalmának emlékeit.

Kabdebó Tamás hagyatékát a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Ithaka pályázata keretében szerezte meg a PIM, hasonlóan többek között Rónai Pál műfordító hagyatékához vagy a Müncheni Magyar Intézet és a Buenos Aires-i Hungária Könyvbarátok Köre gazdag gyűjteményéhez.

A múzeum már az 1970-es években elkezdte gyűjteni az emigrációban élő magyarság irodalmának, kultúrájának forrásait. Az évtizedek alatt sokszínű, gazdag gyűjtemény jött létre, amelynek része egyebek mellett letétként Márai Sándor hagyatéka is.

Kabdebó Tamás 1934-ban született Budapesten. 1956-ban diákújságíróként részt vett a forradalomban, majd elhagyta Magyarországot. 1960-ban a walesi egyetemen történelemből, 1969-ben a londoni egyetemen könyvtártudományból szerzett diplomát. 1960-ban és 1961-ben a walesi egyetem könyvtárosa, 1969-től 1972-ig az University of Guyana (Georgetown) alapító könyvtárigazgatója, 1974 és 1982 között a Victoria University of Manchester könyvtárvezető-helyettese, 1983-tól az írországi Maynooth Egyetem könyvtárigazgatója, 2001-től a dublini University College előadója volt.

Fő kutatási területe az összehasonlító irodalom, a 19. századi európai történelem, a Szent Péter-templom bibliográfiája és egyetemi olvasmánykutatás volt.

Több mint harminc magyar nyelvű könyvet írt. Főbb művei között tartják számon a Minden idők (1978); Az istenek (1983); az Árapály (1994); a Pezsdülés (1995); a Forrás (1998); a Rendes emberek szigete (2001); az Utazás a szívem körül (2002); a Milyen színű éjjel a tenger (2004); Tariménes utazásai (2006), a Giorgione nyomában (2009) és a Dunaúszó (2013) című köteteket.

Munkásságát számos irodalmi és történelmi díjjal ismerték el. 1992-ben Pro Patria Hungarica-díjat, 1997-ben Füst Milán-nagydíjat, 1999-ben Nagy Imre-emlékplakettet és Arany János-díjat, 2001-ben József Attila-díjat, 2003-ban Petőfi-díjat, 2004-ben Pro Cultura Hungarica díjat, 2010-ben Salvatore Quasimodo-különdíjat, 2017-ben Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott.