A Petőfi Irodalmi Múzeum Rézbőrű volt az alkony című kiállítása visszaröpíti a látogatókat a gyermekkorba, az indián mesék világába, ahol a természet, a barátság, a hősiesség és az erkölcsi nemesség a legfontosabb támpontok. A Művészetek Völgyének idei programjai között is feltűnik majd az indián romantika. Taliándörögdön, a Petőfi Udvarban gyermekkorunk nagy kedvencét, Cooper Nagy indiánkönyvét lehet együtt újraolvasni.
Talán Cooper sikereivel kezdődött, de még a 20. század második felében is eleven volt az indián romantika. Játszott gyermekkorában indiánosdit?
Igen, mint minden gyerek akkoriban. Volt a falu szélén, ahol laktam, egy kis erdő, abban vadásztunk egymásra; felváltva voltunk indiánok meg fehérek.
Mik voltak a kedvenc indiános filmjei, könyvei?
Az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején vagyunk egy apró faluban: filmek oda nemigen jöttek. Később az Apacserőd, a Chato földje, a Hatosfogat, a Farkasokkal táncoló, ilyesmik. Könyvekből véletlenül előbb jutottak el hozzám a Cooper-regények, mint a May Károlyok. Nagy kedvencem volt Donászy Ferenc Villámsugár című műve is, mert abban magyarok a fehérek. Véletlenül akadtam rá a nagyszüleim szekrényében.
Mikor olvasta először a Nagy indiánkönyvet?
Én azt sohasem olvastam. Külön kötetekben forgattam az egyes könyveket, azonnal, amint megjelentek a Móra kiadásában.
A szereplők közül ki volt a kedvence?
Nyilván Natty Bumppo – nem mintha Csingacsguk és Unkasz nem nyűgözött volna le.
Olvasta valaha – úgy értem, a mostani fordítói munka előtt – eredetiben is Cooper könyveit?
Igen, amint egyetemista koromban hozzájuk jutottam.
A regény első magyar változata 1847-ben jelent meg Vachott Sándorné (Csapó Mária) átdolgozásában. Később újrafordította a könyvet Garády Viktor és Majtényi Zoltán is. A legismertebb magyar változat – ami a népszerű Nagy indiánkönyvben jelent meg – Réz Ádám munkája. Hogyan értékeli ezeket a fordításokat?
Csak Réz Ádámét ismerem. Pazar szöveg, de hát persze zanza.
Miért volt szükség az új
fordításra?
Azért, mert Cooper mégiscsak az amerikai irodalom klasszikusa. Az utolsó mohikán komoly regény, és tudtommal teljes terjedelmében sohasem jelent meg magyarul. Rochlitz András, a Park igazgatója a fejébe vette, hogy kiadja.
Miben különbözik az ön fordítása a korábbiaktól?
Az én fordításom nem kalandtörténet, hanem szépirodalmi mű, ennek minden stílusbeli vonzatával. Nem a legfontosabb mozzanat, de például meg kellett csinálnom azt a szövegkörnyezetet, amelyben a fehérek magázódnak, ellentétben Réz Ádám gyerekeknek szánt változatával, amelyben mindenki tegeződik.
Úgy tudom, az angol viszonylag változékony nyelv. Nehéz megérteni, lefordítani a csaknem kétszáz esztendős eredeti szövegeket?
Fordítottam én már Swiftet, Byront, Scottot is. Angol–orosz szakon végeztem az egyetemen, akkoriban a Beowulftól kezdve még rendesen végig kellett olvasni az angolszász irodalmakat, úgyhogy nem voltak szövegértési nehézségeim. Nehezebb egy Pynchont befogadni, mint egy Coopert.
Adódtak-e problémák, szükség volt-e szellemes nyelvi megoldásokra a fordítás során?
Legföljebb Csingacsguk szónoklatai, a Cooper által interpretált indián beszéd volt ilyen: hogy szép legyen, okos legyen, és ne szimplisztikus, mafla.
Az új magyar kiadásban szerepel Cooper 1831-es, az akkori angol kiadáshoz írt előszava is. Ez miért vált aktuálissá?
Az volt az első európai kiadása, és ezzel az előszóval ajánlotta felmenőink figyelmébe Cooper a témát, a tájat, a figurákat, a korabeli amerikai történelmet. Gondoltuk, érdekes lehet.
Lesz folytatása a munkának? A sorozat másik négy kötetét is újrafordítja?
Aligha. Az elképzelés az volt, hogy az egész sorozatot megcsináljuk, ha veszik. Nem fogyhatott nagy példányszámban, mert a Park azóta sem keresett meg, Rochlitz András meg nyugdíjba ment.
Nyitókép: jelenet Az utolsó mohikán cimű filmből (1992, rendező: Michael Mann). Forrás: port.hu
