A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában megjelent kötet bemutatóján Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos felidézte: Vitézy László több évtizedes filmes munkásságának előzménye és indítéka az volt, hogy a szocializmus tönkretette a családját, édesapját, nagyszüleit kisemmizték, egyetemre sokáig nem mehetett.
Vitézy László minden munkája kivételesen bátor, egészen a falig menő rendszerkritika is egyben.
A szocializmus valóságára megalkuvás nélkül, komplexen világítanak rá munkái. Az 1970-es, 1980-as években a Budapesti Iskola rendezői csoporttal a filmgyárat megújítva, új műfajokat megteremtve, egyszerű dokumentarista és játékfilmes eszközökkel készített filmeket a magyar szocializmus valóságáról.
A korszak egyik kiemelkedő alkotása az 1979-ben készült Békeidő, amely a cenzúrán átcsúszva végül másfél millió emberhez jutott el. Az emblematikus alkotás 1980-ban megnyerte a 29. mannheimi filmfesztivál nagydíját, és Nyugat-Európában hírét vitte a szocializmus és a kádári diktatúra embereket és lelkeket nyomorító közegének.
A filmrendező széles körű tehetségéről tanúskodik, hogy dokumentumfilmjei legalább annyira átélhetők és játékfilmszerűek, amennyire kendőzetlenül, könyörtelenül és hitelesen ábrázolja a valóságot fikciós alkotásaiban – méltatta a filmrendezőt Káel Csaba.
Vitézy László Balázs Béla-díjas, Sára–Csoóri-életműdíjjal kitüntetett filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes és kiváló művész 1940-ben született Budapesten. 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között pedig a Híradó- és Dokumentumfilm-stúdió rövidfilmrendezője.
1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója. Az 1970-es évek végétől a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában is vállalt rendezői munkát, kezdetben a Pannon Krónika című műsornál, majd később önálló dokumentumfilmek rendezőjeként.
Több rangos dokumentumfilm, játékfilm kapcsolódik a nevéhez. Filmográfiájában olyan alkotások szerepelnek, mint a Leleplezés (1978–79), a Békeidő (1979), a Vörös föld (1982), az Égi madár (2011), A galamb papné (2013), a Csandra szekere (2013), A színésznő (2018), valamint Az énekesnő (2022).
Fotók forrása: Facebook/Terror Háza Múzeum
