Kamiontárlat a Nagymező utcában

Egyéb

Inge Morathvolt az első női tagja a Magnum Photosnak: 1955-ben csatlakozott a világhírű fotóügynökséghez. 1951-ben kezdett fotózni, 1953-54 között Henri Cartier-Bressonnak dolgozott asszisztensként. Harmincas éveinek elején elhatározta, hogy bejárja az összes Duna menti országot és fotóin keresztül örökíti meg az emberek mindennapjait. A vasfüggöny miatt azonban számos országba nem engedték be, így nem tudta teljes egészében megvalósítani az általa korábban kitűzött célt. A rendszerváltozás után, 1993-ban tért vissza Inge Morath az egykor szovjet fennhatóság alatt álló országokba, ahol két éven át fotóin keresztül dokumentálta azt, hogy milyen hatással volt a szocializmus az emberek életére. A Magnum Photos világhírű női fotósa 2002-ben, 79 éves korában hunyt el.

 

A legendás fotóügynökség tagjai díjat alapítottak Inge Morath emlékére, amellyel minden évben azt a 30 év alatti fotográfusnőt jutalmazzák, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a dokumentarista fotózás területén.

 


capa1_700x462.png
Fotó: Inge Morath Foundation

Nyolc Inge Morath-díjas fotográfusnő ? Ami Vitale, Claire Martin, Claudia Guadarrama, Emily Schiffer, Jessica Dimmock, Kathryn Cook, Lurdes R. Basolí és Olivia Arthur ? arra vállalkozott, hogy 2014 nyarán egy 7,5 tonnás kamionban kialakított mobil fotógalériával végigjárják a Duna menti országokat: a Fekete-erdőtől kezdve egészen a Fekete-tengerig. Július 6-tól augusztus 10-ig tartó utazásukat maguk is dokumentálják, emellett pedig az útba eső városokban vetítéseket és szakmai programokat tartanak. A fotográfusnők a Danube Revisited ? The Inge Morath Truck Projecttel és a kiállítással Inge Morath munkássága előtt tisztelegnek. A projekt az egyik leghíresebb női fotográfus emlékére jött létre, női fotográfusok találták ki, akik a fiatal és tehetséges női fotósokat kívánják ezzel megszólítani.

 

Magyarországról Pályi Zsófia, fotográfus öt napig utazik majd együtt a nemzetközi projekt tagjaival. Sőt, Pályi Zsófia és Schumann Bianka, a Kaposvári Egyetem Fotográfiai szak frissen végzett diplomásának képeit az éjszakai vetítések anyagába is beválogatták a fotográfusnők.

 

Július 21-én, az esztergomi Rondella Galériánál lesz látható a kamion, július 22-én ér Budapestre, a Nagymező utcába, a Capa Központ elé. Július 22-én 15 órától, míg július 23-án 11 órától egészen éjfélig lehet megnézni a különleges fotókiállítást és a kamiontárlathoz kapcsolódó éjszakai vetítéseket.

 

Július 23-án 19 órától Claire Martin és Olivia Arthur pódiumbeszélgetésére várjuk az érdeklődőket a Capa Központ Stúdiójában. A mozgó kiállítás és a programok díjmentesen tekinthetőek meg. A pódiumbeszélgetés angol nyelvű.