Vasárnapi szünnapját kivéve a Savaria Szimfonikus Zenekar ennek ellenére nem tehet mást, mint hogy napi két szolgálatot teljesít, lévén a karmesterkurzus munkaeszköze. Vannak visszaköszönő arcok az ifjú dirigensek között, és az idén négy lány is kimerészkedett a zenekar elé. Nem könnyű az anyag sem: StravinskyTűzmadara és Bartók két zongoraversenye próbára teszi valamennyi felet, a zongoraművész Réti Balázst is, akinek számtalanszor kell ismételnie a gyilkos futamokat. Peskó Zoltán keményen fogja a jelölteket, nem hagy semmilyen kis piszkot megtorlatlanul, nem engedi csak a mutatós fortéban tombolni a muzsikusokat, lehelet pianókat kényszerít ki a zenészekből, s közben még a dirigensek kéztartására, az apró technikai trükkökre is figyelmeztet. Jó munka folyik, hogy a záró koncerten zökkenőmentesen adhassák egymásnak a pálcát az ifjú dirigensek.
A Bartók Zeneiskola része a koncertterem és próbaterem alkotta átjárható komplexumnak. Aulájában képeslapkiállítás tiszteleg Bartók (és Kodály) emléke előtt. A tablókon az 1900-as évek legelejétől kiadott lapokon követhetjük nyomon Bartók életét, gyűjtőútjait a környező országokban, a nótafákat, hangszereiket, híres fonográfját. Bartók Pétert láthatjuk kisbabaként, Pásztory Dittát ifjú anyaként, aztán mind vadabb, színes képeken következnek a különböző emlékbélyegek, szobrok, festmények, némelyik lidérces álom, némelyik megrázó portré. Jó ötlet a levelezőlapok kirajzolta történelmi pamoráma.
Két lépésnyire, szemben a Képtár, ahol 10-én nyílt Mészáros Szabolcs szombathelyi festő kiállítása, amit azok is megtekinthettek volna, akiket érdekelt volna az esti koncert, Tömöskői László ütőhangszeres bemutatkozója. De vesztett a focival szemben. Így a képeket is alig néhányan nézték meg, ami viszont nem nagy hátrány. Mészáros Szabolcs képei zömmel tájképek, kevesebb csendélet, néhány pop-életkép. A pálmát a tájképek viszik, majdnem a giccs kategóriába sorolnám a minden árnyalatot, sejtetést, pasztellt nélkülöző harsány, kontúros, kemény, szinte vásári hangulatot árasztó csobogó patakokat, feketéllő várromokat, narancs naplementéket, ibolya szivárványokat, őszi avarokat. A fotószerűen élethű oldalszalonnák és nyers húsok látványa sem derített sok kedvre. Várakozással tekintettem hát helyettük a terem közepére halmozott számtalan ütős hangszerre, dobokra és teflonserpenyőkre, és nem csalatkoztam.
 |
| Banda Ádám |
Az Amadindában is gyakran fellépő Rácz Zoltán-növendék Tömöskői egy kivételével számomra ismeretlen szerzők darabjaival szerepelt. Markovich, Ignatowicz, Westake, Wahlund, Psathas neve nem sokat mondott. Xenakis viszont nem véletlenül világhírű. Műve, a Rebonds a legzseniálisabb darab volt az est során, amelyen a művész bemutathatta virtuóz hangszerkezelését, muzikalitását és az elektronikus zenével kombinált ütőirodalom egy részét, ami újszerű és szokatlan volt, lehengerlő. Némelyik darab leírásából is alig értettem valamit, hiszen például hihetetlenül felgyorsított atomok ütköztetésének ?hangja? adta a hátteret az élő zenéhez, de volt olyan darab is, ahol egy elektronikus késleltető eszköz a saját játékát visszhangozta 566 milliszekundum késéssel. A képekkel ellentétben, amelyek XVIII. századi hátteret festettek, ezek a darabok sejtetik nemcsak a jelen, a jövő zenéjét is. Vendégével, Banda Ádám virtuóz hegedűművésszel alkotott duójuk igazi élményt jelentett. Mindezt csak a légkondícionálás nélkül maradt terem fullasztó heve csorbította. Kevesen voltunk, de határozottan fellendítettük az italautomata forgalmát.
