Kapolcs: 20 milliós támogatás az államtól

Egyéb

Kapolcs

(MTI) - Gyenesei István, a turisztikát is felügyelő önkormányzati miniszter kedden hivatalában fogadta Márta Istvánt, a korábban Művészetek Völgye néven megrendezett fesztivál főigazgatóját.   

 
A megbeszélésen a szakminiszter arról tájékoztatta Márta Istvánt, hogy a kormány ülésén kezdeményezte a kapolcsi rendezvény támogatását. Ennek eredményeként döntés született arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és a két tárca egyenlő arányban, összesen 20 millió forintot biztosít a július 25. és augusztus 3. között megrendezendő Kapolcsi Bűvészeti Napokra.
 
Márta István

Márta István hangsúlyozta: ez az összeg hiányzott ahhoz, hogy a meghirdetett formában meg tudják rendezni a fesztivált. Ha nem kaptak volna állami támogatást, tovább kellett volna csökkenteni - az eredetileg tervezett 144 millióról már így is 60 millió forintra leszorított - költségvetést. Megjegyezte, hogy indultak a Nemzeti Kulturális Alap kiemelt események pályázatán is, amelynek azonban csak július végén lesz eredményhirdetése.

 
"Azt jósolom magunknak, hogy a pénz összejön" - fogalmazott Márta István, aki megemlítette azt is: kezdeményezte a döntéshozóknál, hogy a jövőre megrendezendő, jubileumi, 20. Művészetek Völgyének állami résztámogatásáról már ősszel tárgyaljanak.