Különleges kiállítás nyílik augusztus 21-én a Művészetek Völgyéről a Molnárház/Falumalom Múzeum zárt és nyitott tereiben, valamint a legendás Malomszigeten.

A Márta István
zeneszerző által létrehozott Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet
1989. augusztusában rendezte meg az első Kapolcsi Művészeti Napokat, amely
1995-től Művészetek Völgye néven vált Magyarország legnagyobb összművészeti
fesztiváljává.

A kapolcsi civil
szervezet 2015-től résztulajdonosi minőségben vesz részt a fesztivál életében.

Az alapítók és a valahai szervezők elhatározták, hogy júliusban Kapolcstól a Völgyig címmel háromnapos eseménysorozatot hoznak létre, de ezt a pandémia miatt az idén nem tudták megvalósítani.

A kiállításon a látogatók megtekinthetik a 78 számot megélt, 1989-től 2012-ig között szerkesztett Völgyfutár című fesztivál- és faluújság különböző számait, csakúgy, mint a már „történelminek” nevezhető műsorfüzetekből, ősi információs táblákból, fotókból álló kiállításrészeket. „Talpalatnyi virágos mező” című miniinstallációval emlékeznek vissza az 1989-es kerámiatulipánokra, és látható lesz a VölgytörtéNet print-táblasorozata is, amely az 1989-2014. közötti időszakot dolgozza fel.

A kiállítások
Bogdán Gábor főkurátor tervezésében és kivitelezésében valósulnak meg és egész
évben látogathatóak lesznek.

A program támogatója az Emberi
Erőforrások Minisztériuma.