Stomm Marcel (1890-1968)
"A Magyar Haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben. Isten Veletek, Magyar Honvédek!"
A Don-kanyarban értelmetlen pusztulásra ítélt 2. magyar hadsereg ír származású hadtestparancsnoka Vácon született. Részt vett az I. világháborúban, majd 1931-34 között katonai attasé volt Londonban és Washingtonban. 1941-ben részt vett a délvidéki bevonulásban, ezután a 2. magyar hadsereg III. hadtestének parancsnokaként a Don-kanyarban harcolt 1942-től. 1943. február elsején búcsúparancsában feloszlatta seregét és ezzel katonák ezreinek életét mentette meg. Szovjet hadifogságba esett, ahol magyar légiót kívánt szervezni, ez azonban - a szovjetek ellenállása miatt - nem valósult meg. Mindkét lábát amputálták. A fogságból hazatérve letartóztatták, majd 1951-ben - a hadtest feloszlatását háborús bűntettként értékelve - halálra ítélték. Végül életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. 1954-ben szabadult, miután az Elnöki Tanács kegyelemben részesítette. 1989. május 30-án a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az 1951-es ítéletet: Stomm Marcelt felmentette. Emlékiratai 1990-ben jelentek meg.
Erdei Ferenc (1910-1971)
"... bele akarok szólni a világ lerombolásába és újjáépítésébe és ehhez a szociológiát és közgazdaságtant tanulom."
A kétszeres Kossuth-díjas agrárközgazdász, szociológus, politikus, akadémikus Makón született 1910. december 24-én. Apja a makói kisparaszti hagymatermelők feltörekvő társadalmába tartozott. Középiskoláit Makón végezte, majd 1934-ben bekapcsolódott a falukutató mozgalomba, s 1937-ben megjelent nagy feltűnést keltő műve, a Futóhomok. 1937-től a Márciusi Front, majd a Nemzeti Parasztpárt egyik kezdeményezője és vezetője volt. 1939-ben családi mintagazdaságot létesített Szigetszentmiklóson.
1944-től haláláig nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő volt. 1944-45-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere, majd 1947-ben a Parasztpárt főtitkáraként a kommunistákkal való feltétlen együttműködés híve volt. 1948 után több minisztérium élén állt, majd az 1956. októberi forradalom idején Nagy Imre közeli munkatársaként a többpártrendszer mellett foglalt állást, s október 31-e után tagja volt kormánynak. November 4-én Tökölön a szovjetek őt is letartóztatták, de egy hónap múlva kiszabadult.
Ettől kezdve a tudományos és társadalmi életben dolgozott: volt az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatója, az MTA főtitkára, s közben a Hazafias Népfront főtitkára, az Elnöki Tanács tagja. Írásaiban a politikusi szándék mindig ötvöződött a tudományos elemzéssel. Elgondolásait történeti, gazdasági, társadalmi és település-földrajzi problémák kölcsönhatásában fejtette ki. 1956 után elsősorban üzemszervezési és szövetkezetelméleti kérdésekkel foglakozott, s részt vett az 1968-as gazdasági reform előkészítésében. A magyar faluról, a szövetkezetekről, a korszerűsödő mezőgazdaságról írt könyveivel, tanulmányaival, cikkeivel sok vonatkozásban úttörő szerepet vállalt; a magyar falu ismerőjeként az agrárgazdaságtan kiváló művelője volt. 1956-ban az MTA rendes tagjává választották, 1948-ban és 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1971. május 11-én halt meg Budapesten.
Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944)
A politikus neve országszerte 1911-ben vált hírhedtté-híressé, amikor fivérével halálosan megsebesítették Áchim L. Andrást. 1919-ben részt vett a szegedi ellenforradalomban, majd a Gömbös vezette fajvédő csoport egyik vezető publicistája és politikusa volt. Az 1930-as évek elején arra a meggyőződésre jutott, hogy a német szövetséghez fűzött várakozások téves számításokon alapulnak, és nemzeti katasztrófához vezetnek. A nyilas hatalomátvétel után illegalitásban szervezte meg az ellenállási mozgalmat. 1944. november 23-án letartóztatták, és december 24-én kivégezték.
Az őshazakutató Jerney János (1800-1855)
1855 karácsonyán Pesten meghalt Jerney János nyelvész, történész, akadémikus. Pozsonyi és pesti tanulmányok után 1820-ban ügyvéd lett. 1822-től azonban Bécsben már a régészettel és a keleti nyelvekkel foglalkozott. 1834-ben Pestre költözött, 1838-ban lett a Magyar Tudós Társaság rendes tagja. Tudományos érdeklődése a magyar őshazakutatás, a rokon népek történetére terjedt ki. 1844-ben útra kelt, hogy felkutassa a magyar nép őshazáját. Első állomásai "Lebedias", a Kaukázus vidéke, a mai Don-kanyar (Levedia) és a Dnyeper középső folyása (Etelköz) voltak. Járt Besszarábiában, majd a moldvai csángók között végzett értékes feltáró munkát. Moldvában 450 magyar szót és 339 magyar helységnevet gyűjtött össze. Utazásairól, tudományos eredményeiről könyvekben, cikkekben számolt be. Dorozsmai birtokára 1845 áprilisában tért haza, amelynek eladása után Pesten telepedett le. Itt jelent meg 1851-ben a Jerney János keleti utazása a 'magyarok' őshelyeinek kinyomozása végett (1844 és 1845) című munkája. A szabadságharc idején a statisztikai hivatalnál dolgozott, azután régi oklevelek gyűjtésére szentelte idejét.
Olvasnivaló: .
Lev Szemjonovics Berg paleoklimatológus
Az 1950-ben elhunyt tudós rakta le a limnológia alapjait az édesvizek, különösen a tavak fizikai, kémiai és biológiai viszonyaival kapcsolatos kutatásaival. Munkássága sok hasznos adatot szolgáltatott az oroszországi halak paleontológiájáról, anatómiájáról és embriológiájáról. Jelentős eredményeket ért el a halak szaporodásában tapasztalható időszakosság és a vándorló fajoknál érvényesülő klimatikus hatások vizsgálatával. Kutatásai során az állatok földrajzi elterjedését is vizsgálta, az állatföldrajz témakörében végzett kutatásai alapján rekonstruálta a fő eljegesedések idejét. Paleoklimatológiai alapon vizsgálta az üledékes kőzetek eredetét, a talajok képződését. Eredményei mutatják, hogy a modern geográfia és a történeti földtan eljárásai hatékonyan ötvözhetők. Nagyszámú jelentős alkotása közül kiemelkedik a volt Szovjetunió földrajzi zónáiról és Aral-tóról írt munkája. Éghajlat és élet című műve magyarul is megjelent.
