Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjait adták át Budapesten

Kultpol

A Várak és erődtemplomok, történelmünk dicső hírmondói című kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjait adták át csütörtökön Budapesten, a nándorfehérvári diadal évfordulója alkalmából.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hadtörténeti Múzeumban rendezett díjátadó ünnepségen a nándorfehérvári hősökhöz hasonlította azt a több mint 1300 gyermeket, akik beküldték alkotásaikat a pályázatra, ők ugyanis a nándorfehérvári hősökhöz hasonlóan bebizonyították, hogy szeretik és tisztelik hazájukat, és tudják, mi a honvédelem. Azok a várak, amiket megörökítettek, fontos szerepet játszottak a haza védelmében − tette hozzá. A politikus úgy vélekedett: ma is az olyan összefogás és önfeláldozás a haza védelmének a kulcsa, ami lehetővé tette 1456-ban a nándorfehérvári vár megvédését.

Az ország kulcsának védelme Hunyadi János és Szilágyi Mihály személyes áldozatán és Kapisztrán Jánosnak, valamint az általa egybehívott népfelkelőknek az önfeláldozásán múlott, mert az európai nyugati keresztény uralkodók, ugyanúgy mint manapság, egy fillért sem küldtek seregek felállítására − idézte fel Németh Szilárd.

Petneházy Attila, az Emmi magyar–magyar kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta: a Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus által kezdeményezett pályázat célja az volt, hogy épített örökségünk védelmére ösztönözze az ifjúságot. Hozzátette: külön öröm, hogy a pályaművek több mint 50 százaléka határon túli, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági gyermekektől érkezett, de Buenos Airesből és Isztambulból is kaptak alkotásokat. Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke a díjátadón bemutatta azt a szövetség által kiadott falinaptárat, ami 12, a pályázatra beküldött gyermekrajzot tartalmaz.

A zsűri döntése alapján az 1–2. évfolyamosok között az első díjat Harasztosi Hanna berettyóújfalui diák nyerte, a 3–4. osztályosok között pedig a hajdúszoboszlói Nagy Mónika Cintia pályaműve bizonyulta legjobbnak. Az 5–6. osztályosok versenyében a tiszaföldvári Petróczki Marian és a debreceni Kovács Bálint egyaránt első díjban részesült, a legnagyobbak, a 7–8. évfolyamosok által beküldött rajzok közül a tasnádi Dohi Csenge alkotását találta a legjobbnak a zsűri.

A díjátadó végén a résztvevők megkoszorúzták Kapisztrán Jánosnak a budai várnegyedben álló szobrát.

Nyitókép: Kiállított pályaművek a Várfalak és erődtemplomok, történelmünk dicső hírmondói című rajzpályázat díjkiosztóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 2021. július 22-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt