Nyelvi tévhitek: Kati és az orrfúvászati négyzetrongy

Néhány évvel ezelőtt meghívtak egy tévéműsorba, és előzetesen
felkértek: készüljek fel abból is, hogy honnan ered az Áll, mint Katiban a
gyerek szóláshasonlatunk. Annak rendje és módja szerint kutatómunkába
fogtam, hogy a legbiztosabb választ adhassam meg. Az internet tele volt azzal a
magyarázattal, hogy „Kati” az a fából készült, középen lyukas sámlira vagy más
ülőalkalmatosságra hasonlító gyerekmegőrző, amibe a szülők azért állították a
csemetéjüket, hogy amíg dolgoznak, a gyermek el ne kóboroljon. A mai szemmel
nézve eléggé barátságtalan megoldás főszereplője, „Kati” lett a „dada” –
legalábbis a közhiedelem szerint. A kutatómunkám során ugyanis rátaláltam egy higgadt, tárgyilagos elemzésre arról, hogy semmi sem bizonyítja a
közszájon forgó hiedelmet a szóláshasonlat eredetéről – azaz egyetlen
nyelvészeti vagy néprajzi munka sem említi ezt a jelentést vagy lehetséges
származtatást. Szóval nyugodjunk meg: az Áll, mint Katiban a gyerek
igenis azt jelenti, amire mindenki elsőként gondolna.

És ez még nem minden! Ha beleássuk magunkat a nyelvtörténetbe, azon belül is a nyelvművelés történetébe, szintén találhatunk tévhitektől hemzsegő témákat. Itt van például a nyelvújítás, amit mindenkit Kazinczy Ferenc nevével köt össze – igen helyesen, hiszen Kazinczy volt a vezéralakja, motorja az egész XIX. század eleji mozgalomnak. Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk például a Magyar Tudós Társaságnak a reformkori nyelvújításban betöltött szerepéről és más jeles nyelvújítókról sem. Közülük most csak a kedvencemet, Bugát Pált, a híres-hírhedt nyelvújító orvosprofesszort említem, akinek számos, ma is használt szavunkon (adag, agy, elnök, nyomda, szörp, tanár stb.) kívül szokatlan, saját korában megbotránkoztató újítások tömkelegét köszönhetjük. Bugát 1857-es Szócsintan (szó + csinálás + tan) című munkájában fektette le az olyan újítások alapjait, mint: lemb ’magzat’ (hiszen leendő emberről van szó), popont ’kettőspont’, hozány ’tartozék’, büng ’zenit’ (mert fölöttünk csüng-büng), húszúr ’kaktusz’ (azért, mert húsos és szúr) és így tovább. Bugát Pálnak – bár kortársai, Toldy Ferenc és Jókai Mór kikeltek ellene – sokat köszönhet a magyar nyelvújítás. Ugyanakkor túlzásaival valószínűleg hozzájárult további furcsaságok megalkotásához, amelyek egy hosszú ideje a köztudatba beépült tévedésben öltöttek testet.

És hogy miben? Nos, az internet kiváló forrása a kidolgozott
érettségi tételeknek, tanári óravázlatoknak. Szép számmal találni ilyet a
nyelvművelés-nyelvújítás témakörében is. Ezeknek jelentős hányadára rákattintva
és beléjük olvasva láttam, hogy vissza-visszatérő jelleggel feltűnnek bennük a nyaktekerészeti
mellfekvenc, gőzpöfögészeti tovalöködönc, egyenbillengészeti körduplány,
orrfúvászati négyzetrongy, megkönnyebbülészeti körguggolda stb. példák. És
hát persze, mi sem tűnik valószínűbbnek, hogy ezeket is egy Bugáthoz hasonló,
elszánt nyelvújító alkothatta, és hát hogyne: ma már csak mosolygunk a
próbálkozásain.

Mit jelentenek ezek a furcsa szószerkezetek? Lássuk:

A bökkenő csupán az, hogy a feltételezésünk – miszerint ezeket nyelvújítók alkották volna – nem igaz. Egyetlen mérvadó, a nyelvészet vagy a nyelvművelés történetével foglalkozó munka (például Fábián Pál Nyelvművelésünk évszázadai című műve) sem említ egyetlen ilyen példát sem a nyelvújítás korából – feltehetően nem véletlenül. Pedig néhol még a kor stimmelne is: a gőzmozdony és a kerékpár éppen a XIX. század forradalmi találmányai, érthető, hogy el akarták őket nevezni – bár a nyakkendő vagy a zsebkendő éppenséggel korábbi vívmányai az emberiségnek. Az embert azért elfoghatja a gyanú akkor is, ha nyelvészetileg közelít a példákhoz: a nyelvújítók törekedtek a tömörségre, rövid szóalakokat hoztak létre, gyakran szóelvonással (laboratórium > labor), szóösszevonással (levegő + ég = lég), szócsonkítással (zömök – zöm) dolgoztak. Láttuk Bugát Pál példáin is, hogy olykor kvázi mozaikszavakat hozott létre szószerkezetekből (lemb – leendő ember), máskor pedig ikerszavakból vonta el az egyik tagot (büng – csüng-büng), azaz ő is törekedett a rövidségre. A nyelvújítás kori szavak jellemzően egy-két, ritkábban három szótagosak (sejt, sérv, bakó, iker, eredmény, fegyelem stb.), de semmiképpen sem terjengősek, szerkezetileg nehezen átláthatók. A kérdéses szószerkezetek nyelvi megformáltsága feltűnően, már-már gyanúsan egységes, azaz a nyelvi szerkezeteik egy kaptafára készültek:

Akkor hát kik alkották meg ezeket a furcsa szókígyókat, ha
nem a nyelvújítók?

Megint csak az internethez fordulok, és keresgélés közben egy
érdekes adatra bukkanok – de már jóval elszórtabban, olykor-olykor csak egy
fórumhozzászólás formájában tűnik fel ez az adat. Meglepődöm, mert a
hozzászólások között egy nyelvész kollégám is amellett kardoskodik, hogy ezek a
szószerkezetek valójában Karinthy Frigyes alkotásai a nyelvújítás túlkapásainak
kifigurázására. Megörülök, hiszen ismerve Karinthy Frigyes stílusparódiáit, az Így
írtok ti zseniális irodalmi karikatúráit, Karinthy igazi nyelvzsonglőr
személyiségét, kézenfekvő magyarázat lehetne ez is. Megnyugodva hátra is
dőlnék, ha nem motoszkálna a fejemben a kisördög: mégis honnan veszik ezt ezek
a jóemberek? Hol, Karinthynak melyik művében tudok utánaolvasni a nyelvújítás-paródiáknak?
Azon melegében íméleztem egykori egyetemi oktatómnak, akihez
Karinthy-szemináriumra jártam, hogy ő mit tud erről: tényleg Karinthy
találhatta ki az orrfúvászati négyzetrongyot és társait? Mert én bizony
akárhogyan kerestem, forrást nem találtam ezekhez a megállapításokhoz, de még a
„Karinthy-összes” általam fellelt kötetei is hallgattak erről. Egykori tanárom,
jó ismerősöm szinte azonnal válaszlevelet küldött, amiben a maga
rezignáltságával tudtomra adta: ha eddig nem találtam rá a hiteles forrásra,
akkor erős a gyanú, hogy ezeket a nyelvi fordulatokat nem Karinthy találta ki.
Puff. Újabb rejtély.

De akkor mi a tanulság? Nos, nem minden az, aminek látszik –
vagy éppen ellenkezőleg: pont az, aminek látjuk. Kati esetében szó sem volt
korábban a dadát helyettesítő, gyermekmegőrző sámliról – mai szóval
bébikompról. Ebben az esetben bizony a fülünknek és a képzeletünknek kell
hinnünk. Ugyanakkor a nyelvújítóknak tulajdonított túlkapások vagy Karinthy
Frigyes stílusparódiái még okot is adhatnának a gőzpöfögészeti tovalöködönc
vagy az egyenbillengészeti körduplány keletkezésének, de azonosítható,
hiteles forrás hiányában ezt sem jelenthetjük ki. Vagyis ez a nyelvi tévhit is
köztünk él, és a legbosszantóbb ebben az, hogy nem tudjuk: kinek a fejéből
pattanhattak ki.

Persze azért az jó, hogy Katinak – gyerekkel vagy gyerek nélkül – nem orrfúvászati négyzetrongyba kell kifújnia az orrát. Elég, ha előveszi a zsebkendőjét.

Dr. Pölcz Ádám
#nyelvműhely

Nyitókép: Shutterstock/FamVeld