Néhány évvel ezelőtt meghívtak egy tévéműsorba, és előzetesen felkértek: készüljek fel abból is, hogy honnan ered az Áll, mint Katiban a gyerek szóláshasonlatunk. Annak rendje és módja szerint kutatómunkába fogtam, hogy a legbiztosabb választ adhassam meg. Az internet tele volt azzal a magyarázattal, hogy „Kati” az a fából készült, középen lyukas sámlira vagy más ülőalkalmatosságra hasonlító gyerekmegőrző, amibe a szülők azért állították a csemetéjüket, hogy amíg dolgoznak, a gyermek el ne kóboroljon. A mai szemmel nézve eléggé barátságtalan megoldás főszereplője, „Kati” lett a „dada” – legalábbis a közhiedelem szerint. A kutatómunkám során ugyanis rátaláltam egy higgadt, tárgyilagos elemzésre arról, hogy semmi sem bizonyítja a közszájon forgó hiedelmet a szóláshasonlat eredetéről – azaz egyetlen nyelvészeti vagy néprajzi munka sem említi ezt a jelentést vagy lehetséges származtatást. Szóval nyugodjunk meg: az Áll, mint Katiban a gyerek igenis azt jelenti, amire mindenki elsőként gondolna.

És ez még nem minden! Ha beleássuk magunkat a nyelvtörténetbe, azon belül is a nyelvművelés történetébe, szintén találhatunk tévhitektől hemzsegő témákat. Itt van például a nyelvújítás, amit mindenkit Kazinczy Ferenc nevével köt össze – igen helyesen, hiszen Kazinczy volt a vezéralakja, motorja az egész XIX. század eleji mozgalomnak. Nem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk például a Magyar Tudós Társaságnak a reformkori nyelvújításban betöltött szerepéről és más jeles nyelvújítókról sem. Közülük most csak a kedvencemet, Bugát Pált, a híres-hírhedt nyelvújító orvosprofesszort említem, akinek számos, ma is használt szavunkon (adag, agy, elnök, nyomda, szörp, tanár stb.) kívül szokatlan, saját korában megbotránkoztató újítások tömkelegét köszönhetjük. Bugát 1857-es Szócsintan (szó + csinálás + tan) című munkájában fektette le az olyan újítások alapjait, mint: lemb ’magzat’ (hiszen leendő emberről van szó), popont ’kettőspont’, hozány ’tartozék’, büng ’zenit’ (mert fölöttünk csüng-büng), húszúr ’kaktusz’ (azért, mert húsos és szúr) és így tovább. Bugát Pálnak – bár kortársai, Toldy Ferenc és Jókai Mór kikeltek ellene – sokat köszönhet a magyar nyelvújítás. Ugyanakkor túlzásaival valószínűleg hozzájárult további furcsaságok megalkotásához, amelyek egy hosszú ideje a köztudatba beépült tévedésben öltöttek testet.

És hogy miben? Nos, az internet kiváló forrása a kidolgozott érettségi tételeknek, tanári óravázlatoknak. Szép számmal találni ilyet a nyelvművelés-nyelvújítás témakörében is. Ezeknek jelentős hányadára rákattintva és beléjük olvasva láttam, hogy vissza-visszatérő jelleggel feltűnnek bennük a nyaktekerészeti mellfekvenc, gőzpöfögészeti tovalöködönc, egyenbillengészeti körduplány, orrfúvászati négyzetrongy, megkönnyebbülészeti körguggolda stb. példák. És hát persze, mi sem tűnik valószínűbbnek, hogy ezeket is egy Bugáthoz hasonló, elszánt nyelvújító alkothatta, és hát hogyne: ma már csak mosolygunk a próbálkozásain.

Mit jelentenek ezek a furcsa szószerkezetek? Lássuk:

nyaktekerészeti mellfekvenc nyakkendő
gőzpöfögészeti tovalöködönc gőzmozdony
egyenbillengészeti körduplány kerékpár
orrfúvászati négyzetrongy zsebkendő
megkönnyebbülészeti körguggolda árnyékszék

A bökkenő csupán az, hogy a feltételezésünk – miszerint ezeket nyelvújítók alkották volna – nem igaz. Egyetlen mérvadó, a nyelvészet vagy a nyelvművelés történetével foglalkozó munka (például Fábián Pál Nyelvművelésünk évszázadai című műve) sem említ egyetlen ilyen példát sem a nyelvújítás korából – feltehetően nem véletlenül. Pedig néhol még a kor stimmelne is: a gőzmozdony és a kerékpár éppen a XIX. század forradalmi találmányai, érthető, hogy el akarták őket nevezni – bár a nyakkendő vagy a zsebkendő éppenséggel korábbi vívmányai az emberiségnek. Az embert azért elfoghatja a gyanú akkor is, ha nyelvészetileg közelít a példákhoz: a nyelvújítók törekedtek a tömörségre, rövid szóalakokat hoztak létre, gyakran szóelvonással (laboratórium > labor), szóösszevonással (levegő + ég = lég), szócsonkítással (zömök – zöm) dolgoztak. Láttuk Bugát Pál példáin is, hogy olykor kvázi mozaikszavakat hozott létre szószerkezetekből (lemb – leendő ember), máskor pedig ikerszavakból vonta el az egyik tagot (büng – csüng-büng), azaz ő is törekedett a rövidségre. A nyelvújítás kori szavak jellemzően egy-két, ritkábban három szótagosak (sejt, sérv, bakó, iker, eredmény, fegyelem stb.), de semmiképpen sem terjengősek, szerkezetileg nehezen átláthatók. A kérdéses szószerkezetek nyelvi megformáltsága feltűnően, már-már gyanúsan egységes, azaz a nyelvi szerkezeteik egy kaptafára készültek:

1. a dolog használatára utaló, cselekvésfogalomból származtatott kifejezésnyak köré tekerés, orrfúvás, gőzt pöfögtetés, egyenbillengés, megkönnyebbülés  
2. elvont cselekvésre utaló képzők (-ász/-ész, -at/-et), melléknévképző (-i)nyaktekerészeti, orrfúvászati, gőzpöfögészeti, egyenbillengészeti, megkönnyebbülészeti
3.a fogalom pozíciójára, alakjára, szokványos cselekvésére utaló összetett szó tetszőleges képzővel vagy képző nélkülmellfekvenc, négyzetrongy, tovalöködönc, körduplány, körguggolda

Akkor hát kik alkották meg ezeket a furcsa szókígyókat, ha nem a nyelvújítók?

Megint csak az internethez fordulok, és keresgélés közben egy érdekes adatra bukkanok – de már jóval elszórtabban, olykor-olykor csak egy fórumhozzászólás formájában tűnik fel ez az adat. Meglepődöm, mert a hozzászólások között egy nyelvész kollégám is amellett kardoskodik, hogy ezek a szószerkezetek valójában Karinthy Frigyes alkotásai a nyelvújítás túlkapásainak kifigurázására. Megörülök, hiszen ismerve Karinthy Frigyes stílusparódiáit, az Így írtok ti zseniális irodalmi karikatúráit, Karinthy igazi nyelvzsonglőr személyiségét, kézenfekvő magyarázat lehetne ez is. Megnyugodva hátra is dőlnék, ha nem motoszkálna a fejemben a kisördög: mégis honnan veszik ezt ezek a jóemberek? Hol, Karinthynak melyik művében tudok utánaolvasni a nyelvújítás-paródiáknak? Azon melegében íméleztem egykori egyetemi oktatómnak, akihez Karinthy-szemináriumra jártam, hogy ő mit tud erről: tényleg Karinthy találhatta ki az orrfúvászati négyzetrongyot és társait? Mert én bizony akárhogyan kerestem, forrást nem találtam ezekhez a megállapításokhoz, de még a „Karinthy-összes” általam fellelt kötetei is hallgattak erről. Egykori tanárom, jó ismerősöm szinte azonnal válaszlevelet küldött, amiben a maga rezignáltságával tudtomra adta: ha eddig nem találtam rá a hiteles forrásra, akkor erős a gyanú, hogy ezeket a nyelvi fordulatokat nem Karinthy találta ki. Puff. Újabb rejtély.

De akkor mi a tanulság? Nos, nem minden az, aminek látszik – vagy éppen ellenkezőleg: pont az, aminek látjuk. Kati esetében szó sem volt korábban a dadát helyettesítő, gyermekmegőrző sámliról – mai szóval bébikompról. Ebben az esetben bizony a fülünknek és a képzeletünknek kell hinnünk. Ugyanakkor a nyelvújítóknak tulajdonított túlkapások vagy Karinthy Frigyes stílusparódiái még okot is adhatnának a gőzpöfögészeti tovalöködönc vagy az egyenbillengészeti körduplány keletkezésének, de azonosítható, hiteles forrás hiányában ezt sem jelenthetjük ki. Vagyis ez a nyelvi tévhit is köztünk él, és a legbosszantóbb ebben az, hogy nem tudjuk: kinek a fejéből pattanhattak ki.

Persze azért az jó, hogy Katinak – gyerekkel vagy gyerek nélkül – nem orrfúvászati négyzetrongyba kell kifújnia az orrát. Elég, ha előveszi a zsebkendőjét.

Nyitókép: Shutterstock/FamVeld