Kellékek potyogása, a díszlet némi szétrúgása minden színházi estébe belefér. Nem is a kisebb technikai hibák, parányi szövegfelejtések jelentik a gondot, hanem az eldöntetlenség. Több színész is csak méregeti, kóstolgatja szerepét, az egész játék pedig időnként olyan, mintha nem a mai Katona, hanem a negyven évvel ezelőtti (a Nemzeti Színház akkori kamarája) vinné színre Bernard Shaw 1894-es színművét. Fegyvert s vitézt énekel komédiájában az ír szerző (készült ilyen zrínyis című magyarítás is régebben), ami nála természetesen azt jelenti: se fegyver, se vitéz. A szerb(-osztrák) csapatok fölé kerekedő bolgár(-orosz) seregben ragyog a véletlenségből nagy lovasroham-győzelmet arató snájdig bolgár hős (Szergej Szaranov), a legyőzöttek svájci zsoldosa a magához való független polgárésszel élő csokimajszoló katona (Bluntschli kapitány). Amikor kitör a két fél közt a béke, a férfiak szerelmi vetélytársakká válnak. Az érzelmi és egyéb konfliktusok mindenki megnyugvását eredményező módon csitulnak el. Semmi vész: addigra már a többé vagy kevésbé önbecsapó egyének mind megkapták a magukét. Csodák csodája: részben önmaguktól.
Az idők során a mű sok elemzője észrevette a zene nélküli operett jegyeit. Máté Gábor rendezésében Monori András m. v. balkáni és katonazenés tempójú, de csupán stilizáltan népi zamatú muzsikája biztosítja gyakorta a talpalávalót (ötfős zenekarral), Várady Szabolcs m. v. dalszövegei pedig kellemes "hát ez a nagy helyzet" betétekbe bűvölik rímeiket ("...míg olvad a számban a bonbon, / mit nekem addig a bum-bum"). A drámapróza és a zenés színjáték váltásai nemegyszer akadoznak, holott a színlapra Tisztként kiírt Dankó István ezen epizódocska mellett egy szinte néma főszerepet is megold: vidéki gúnyába bújva ő az ünnepségrendezője, zenefelelőse a nagy hegyek közti háborúnak, békének, ennek az egész, fura egyensúlyú, valószínűtlen operett-Európának. Cziegler Balázs m. v. bátortalan, kontúrtalan díszlete nem árul el sokkal többet, mint hogy a koprodukciós partnereknél, a Szentendrei Teátrumban és a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban könnyű lesz változtatni a széteső térképzés arányain. Füzér Anni m. v. jelmezei messze alatta maradnak a tőle megszokott jellemző öltözékeknek (így az a kölcsönadott, majd visszakapott kabát is, amely - zsebében egy áruló fényképpel - majdhogynem főszereplő).
Nagy Ervin jó választás a karriertelen katonáskodástól megcsömörlő, feleségül cselédet kérő bonviván hősre, Szaranovra, Kocsis Gergely is a csak látszólag slemil csokoládékatona-buffóra, Bluntschlira. Nagy az elő nem léptetett diadalmas tiszt kételyeit és etikai lazaságát mulatságosan kifejező siklással, szökkenéssel, táncikálással változtatja sehol nem lelt helyét, Kocsis a nagy örökséget váratlanul leszakító nyugat-európai burzsoá filozofikus nyugalmával szegezi magát álló és ülő helyzetekbe, akár menekülőre fogja, akár regnál. Ám jellemerő és jellemgyengeség mértéke még mindkettejüknél ugyanúgy alakulóban van, ahogy iszákos, faragatlan főtiszt, papucsférj és ravaszkodó apa közt a férfiú és a bácsika keverékét próbálgatja Haumann Péter (Petkov őrnagy - akiből így is, úgy is após lesz) és taktikus elköteleződéseit, rokonszenveit még rétegezgeti Bodnár Erika (Ekaterina Petkova, az örvendezésre okot nem mindig találó örömanya). A pragmatikus szolgalélek Nikolát játszva a céltudatos Bán János egyelőre az elgondolhatónál egy fokkal hűvösebb karakter, Pálmai Anna megöregedni nem cselédsorban óhajtó Lukája bizonyára vesz még fel tolakodás nélküli színeket. Nagy Ervin és Kocsis Gergely mellett (között) Jordán Adél (Raina Petkova) készültsége a legmagasabb fokú jelenleg, de erre a harcias, szuverén, tanult és tanulékony nőfigurára is vár finomítás.
Máté Gábor legfőbb dolga lehet elérni, hogy túl korai evidenciák és túl kései felismerések helyett pontosabb beosztást és töretlenebb lendületet vigyen a Réz Ádám fordította, szarkasztikus Shaw-ba. Sok az ötlet (Nagy úgy szkanderezi le az énekléshez szolgáló mikrofon állványát, mintha valamennyi vetélytársát a földre akarná teremteni, Jordán számos járáspoént tud az operettcsúfoló lépcsőcskén), sok, de távolról sem elegendő. Amikor a fináléban többszöri ismétléssel halljuk, hogy "csokoládé/katona, katona", abban még nincs kellő Suchard-, Nestlé-, Tobler- és Lindt-édesség (pedig Várady Szabolcs Csokoládédala már az elején "ráígér"). Persze világos: Máté nem cukrozni akart a zenével, és alapszándéka épp csokoládétlanította kissé a mesét. A keserédes íz receptjét kell nyárra, őszre finomabban kidolgozni.
