Katonazenekari fesztiválnak ad otthont Debrecen

Egyéb

Az idei évben a házigazda Debrecen Helyőrségi Zenekar mellett a Burgenlandi Tartományi Zenekar, a Lengyel Haditengerészet Díszelgő Zenekara, a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Szentendre Helyőrségi Zenekar és a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar mutat be önálló és közös koncerteket, szakalaki bemutatókat. Emellett a közönség debreceni, hajdúszoboszlói, derecskei és balmazújvárosi ifjúsági fúvószenekarok előadásait is élvezheti, a rendezvény nyitónapján pedig a Honvéd Együttes Táncszínháza folklórműsorral várja az érdeklődőket.

 

?Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a között a debreceni korábban jelentős számú katonazenekari fesztivál kiállta az idő próbáját, és változatlanul a hazai és külföldi zenekarok nívós találkozási pontja.

Ez évben ismét olyan hidat építünk, amely nemcsak összeköt minket, hanem lehetővé teszi egymás jobb megismerését? ? mondta el Dr. Böröndi Gábor dandártábornok.

 

katonazene
(Forrás:honvedelem.hu)

Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a magyarországi katonazenekarok kulturális értéket képviselnek, továbbviszik a katonazene hagyományait és igyekeznek számos fórumon megjelenni.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény kapcsán a magyar honvédség kulturális küldetését hangsúlyozta. Rámutatott, hogy az ilyen rendezvények nagyban segítenek a nemzetközi kapcsolatok ápolásában és erősítésében.

A fesztivált a Honvédelmi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Debrecen Város Önkormányzata és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezi.

 

A debreceni Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál 1977-ben indult útjára. A kétévente megrendezett eseményen ismert és elismert hazai és külföldi zenekarok, karmesterek mutatják be tudásukat Debrecen város több pontján. Látványos zenés felvonulások, térzenék, koncertek és alaki bemutatók alkotják a háromnapos fesztivál gerincét.

 

(Forrás:Kultúra.hu/MTI)