- Kávé lesz még a következő órákban is, sok száz adaggal készültünk, de van kiállításunk is, múzeum vagyunk! ? a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeum egyik munkatársa megelégelve a kávépult előtt álló óriási sort és a nem túl zsúfolt kiállítótereket, délután hat körül így próbálta meg felhívni a figyelmet arra, hogy mégiscsak a Múzeumok éjszakáján vagyunk. A sorban ácsorgók nagy részét viszont egyelőre csak a valószínűleg igen finom ingyenkávé érdekelte, mindössze a sor végén néhányan döntöttek úgy, hogy inkább a tárlatok felé veszik az irányt. Őszintén szólva, nem értettük, mi végre ez a kitartás, a beígért barista bemutatónak ugyanis hírét sem láttuk, tehát pusztán egy csésze feketéért álltak sorba hosszasan.
Pedig a földszinti vitrinek akármilyen feketénél jobb szórakozást ígértek: egy-két röpke pillantást nagyanyáink, nagyapáink életébe. Ismert és ismeretlen rendeltetésű evő- és tálalóeszközök, porcukorszórók, teaszűrők, menülaptartók, bonbonos dobozok idézték meg, milyen is lehetett asztalnál ülni akkoriban, amikor a kiskanál nyele felért egy műtárggyal. Hogy milyen lehetett abban a konyhában sürögni-forogni, amelyben kézi kávédarálók és mérlegek, különleges tojásszeletelők, villatisztítók, tükörtojássütők, szinte mérnöki gépezetre hasonlító habverők sorakoztak a polcokon, és milyen lehetett olyan csokoládét, mézeskalácsot enni, amelyet míves fémformákban készítettek kézzel, kis műhelyekben. Hogy milyen lehetett bajuszsütővasat és kesztyűtágítót használni, díszes üvegből 4711-es kölnit szórni magunkra, pótkávét inni, Nívea fogkrémtől és ?Fekete fejjel? (Schwarzkopf) emblémázott sampontól várni külsőnk megszépülését. Arról már nem is beszélve, hogy megtudhattuk, mi is a vizesnyolcas: a segédeknek egy nem túl nagy űrtartalmú locsolóval nyolcas alakzatban kellett fellocsolni a bolt padlóját, nap mint nap ? érthető, hogy nem épp kedvelt tárgyként őrizte meg az emlékezet ezt a fajta locsolót.
Gorka Lívia életműkiállítása
S mindez pusztán a földszint egyik nem túl nagy termének kínálata volt, túl Gorka Lívia színpompás kerámiáin. Az emeleten pedig maga a kávémennyország várta a koffein szerelmeseit. A fekete leves ? a kávéfőzés története című tárlat tárgyai, tablói között nemcsak ?Jé, ilyenünk volt gyerekkoromban!?-felkiáltások hangzottak el időről időre, de sokan csodálkoztak rá a különleges, miniatűr katonai kávéfőző készletre, a termetes, régi kávéházi gépekre, az első világháborús hordozható kávéskonyhára, vagy épp a legújabb kávéfőzőcsodákra.
Egy másik kis teremben gyerekeket és felnőtteket egyaránt vártak ékszerkészítésre, egyre több kisebb-nagyobb beszélgető, nevetgélő csoport alakult ki egy-két csésze kávé körül, az igazán kíváncsiak pedig tárlatvezetésre gyülekeztek. Bár úgy tűnt, a sor odalent egy óra elteltével sem lett kisebb, szerencsére egyre többen választották inkább a régmúlt emlékei előtti ácsorgást ? ez talán kevésbé frissítő, de maradandóbb élményt adott.
