Kazinczy ükunokáját kérték fel az avatásra

Egyéb


kazinczyszephalom.jpg
A Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok Széphalomban
(MTI) - A tervek szerint a nyelvújító Kazinczy Ferenc Svédországban élő egyenesági leszármazottja, valamint Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke avatja majd fel a Széphalomban felépülő Magyar Nyelv Múzeumát - közölte Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke pénteki miskolci tájékoztatóján.
    A Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalomban, Kazinczy mauzóleuma közelében a tervek szerint az év végére, jövő év elejére készülhet el a múzeum.

kazinczybutor.jpg
Kazinczy Ferenc bútorai a miskolci Herman Ottó Múzeumban
    A sajtótájékoztatón jelen lévő 78 éves Kazinczy Ferenc, a nyelvújító ükunokája nagy megtiszteltetésnek nevezte a felkérést. Kiváló magyarsággal elmondta: 15 éves korában került el Magyarországról, de azóta már sokszor járt itt.
    Beszámolt arról, hogy a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Társaság szervezésében sokadmagával hamarosan végigjárja a nyelvújító erdélyi körútját.
    A múzeum létesítését még 1994-ben határozta el a nyelvújító nevét viselő társaság, a megvalósítás azonban váratott magára.
    A projekt akkor indult újra, amikor bekerült az Összefogással Tokaj Világörökségéért elnevezésű programba - mondta el Ódor Ferenc.
    A teljes beruházás összköltsége mintegy 700 millió forint, ebből 400 millió forintot uniós forrásból biztosítanak, a fennmaradó összeget pedig a megyei önkormányzat állja.
    A múzeum parkjában kialakítják a halhatatlanok csarnokát, amelyben a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakjainak szobrai kapnak helyet, s lesz egy nyelvcsaládfa-liget is, amely bemutatja a magyar és a rokon nyelvek kapcsolatát, történelmét.
 
Korábban: