Kedden 56-os vértanúk emléknapja

Kultpol

(MTI) - Az ünnepi megemlékezéseket Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök részvételével tartják meg.
 
Az emléknap Budapesten, reggel kilenc órakor a Vértanúk terén kezdődik, ahol a közjogi méltóságok mellett Nagy Imre családja, a Nagy Imre Társaság és Alapítvány, valamint az 56-os szervezetek képviselői is koszorút helyeznek el a mártír miniszterelnök szobránál.
 

nagyimre_ujratemtese_1989_bymekoszk.jpg
Nagy Imre újratemetése 1989-ben
 
A megemlékezés tíz órakor a Hősök terén, a húsz évvel ezelőtt a Műcsarnok előtt felállított ravatal helyszínén folytatódik. 1989. június 16-án, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének napján ezen a helyen százezrek rótták le kegyeletüket. Most az újratemetést térinstallációval idézik fel, ezúttal azonban nem a gyász fekete színe borítja be majd az épületet, hanem piros, fehér és zöld virágok. Az 1989-ben a Műcsarnok lépcsőin elhelyezett hat koporsó helyére idén fűszőnyeg kerül, középen egy virágokkal borított dombbal, emlékeztetve a mártírokra. Húsz évvel ezelőtt Nagy Imre, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza egykori 56-os államminiszter, Maléter Pál, a forradalom honvédelmi minisztere és Szilágyi József, Nagy Imre egykori titkárságvezetője koporsója mellett volt egy hatodik koporsó is, amely szimbolikusan 1956 valamennyi kivégzett és elesett mártírjának emléket állított.
 
A keddi budapesti megemlékezés tizenegy órakor folytatódik a Kozma utcai kisfogház udvarán, ahol kivégezték Nagy Imrééket. Délután fél kettőkor Sólyom László a Rákoskeresztúri új köztemetőben koszorúz Nagy Imre és mártírtársai sírjánál.
   
Mint arról korábban beszámoltunk, kedden Rendszerváltás 20 - szembenézés és párbeszéd címmel műhelykonferenciát rendez a Szembenézés Alapítvány. A rendezvényen többek között részt vesz Vajda Mihály filozófus, Ormos Mária történész, Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója és Vásárhelyi Mária szociológus.
 
Nagy Imre újratemetése címmel rendez konferenciát délután öt órakor a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány az Ybl-palotában. A konferenciát Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke nyitja meg, felszólal Kövér László, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnöke, valamint Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodájának vezetője is.
 
Idén is több helyszínen róhatják le tiszteletüket a megemlékezők 1956 hősei és vértanúi előtt: egész nap gyertyagyújtásra várnak mindenkit az ötvenhatos emlékhelyeken, a Széna téren, a Kossuth téren, a Corvin közben, a Műegyetemi emlékműnél, az Ötvenhatosok terén és a Nagy Imre Emlékháznál.
 
A megemlékezéseket a Hősök terén este nyolc órától ünnepi koncert zárja, amelyen fellép Miklósa Erika operaénekes is, aki duettet énekel Polgár László Kossuth-díjas operaénekessel, a fellépők között szerepel Komlósi Ildikó és Fekete Attila operaénekes is. A koncerten közreműködnek a pécsi Pannon Filharmónikusok, a Honvéd Férfikar, valamint a szolnoki Kodály Kórus.
 
Színpadra lép a zuglói Hunyadi János Általános Iskola száz fős nagykórusa is, amelyet a köztársasággal egyidős, húszéves Erdélyi Dániel vezényel. A fiatalok a rendszerváltozás időszakának könnyűzenei slágereiből összeállított, nagyzenekarra írt művet adnak elő. A műsor során részletek hangzanak el Nagy Imre és mártírtársai peranyagának szövegeiből és a halálraítéltek utolsó leveleiből is.
 
További információ a programokról: www.magyarorszag.hu/56
 
Korábban: