Épp 120 évvel ezelőtt, április 30-án mutatták be a mai Uránia Nemzeti Filmszínház elődjében az első magyar filmalkotást, A tánczot. Ennek emlékére 2018 óta április 30-a a magyar film napja. Az első tudatosan rendezett magyar film az Uránia Tudományos Színház egyik előadásának mozgóképes illusztrációjaként született, egyperces jelenetekből állt, és különböző népek táncait volt hivatott bemutatni. A mozgókép nem maradt fenn, csak a képeiből készült képeslapok és az újságokban megjelent fényképek. Mára persze sokkal könnyebb dolgunk van, a film ugyanis nemcsak mozog és színes, de az elmúlt 120 évben számtalan olyan mondattal, aranyköpéssel ajándékozott meg minket, nézőket, amelyek örök érvényű szólásokként épültek be mindennapi beszélgetéseinkbe.
1931-ben hangos sikert aratott a Hyppolit, a lakáj. A Németországból hazatért Székely István, a slágerzeneszerző Eisemann Mihály, a korszak legnagyobb operatőre, Eiben István és a forgatókönyvíró Nóti Károly, valamint mellettük három legendás színész, Csortos Gyula, Kabos Gyula és Jávor Pál olyasvalamit hoztak létre, ami szinte azonnal beírta magát a magyar filmtörténet legfontosabb alkotásai közé. A film 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé. A magyar hangosfilm-történet első nagy slágere, a Pá, kis aranyom, pá... című dal is ebben a filmben hangzott el, na meg hát ki ne emlékezne Schneider Mátyás kifakadására?
„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszem. Mindenhez. A hagymához hagymát eszem. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.”
1965-ben mutatták be a Keleti Márton rendezésében készült A tizedes meg a többiek című filmet. A forgatókönyvet Dobozy Imre Nyílt parancs című filmdrámája alapján Szász Péter írta. A sok, a világháborút hősiesnek ábrázoló szovjet (és amerikai) „háborús hőseposz” után felüdülést jelentett egy olyan film, ahol a főhősök csetlő-botló kisemberek, akik azt mondják: „Mi még megadni sem tudjuk magunkat”, akik nevetni is tudnak a háború okozta visszásságokon, akiknek még a hősiessége is hiábavaló, és akiktől olyan örök klasszikusokat kaptunk, mint a „Grísa, azt a jó moszkvai nénikédet” vagy a mindenki számára ismerős mondat, a
„Már a spájzban vannak az oroszok!”
A film érdekessége, hogy az apró, egy-két mondatos szerepeket is a kor legismertebb színészei játszották, például Gobbi Hilda, Horváth Gyula, Fülöp Zsigmond és Gyimesi Pálma. A tizedes meg a többiek 2012-ben felkerült a Magyar Művészeti Akadémia által felállított legjobb 53 magyar film listájára.
Az 1969-es Isten hozta, őrnagy úr! Örkény István Tóték című kisregényén alapul, mely az író egyik legismertebb, több nyelvre lefordított alkotása, és eredetileg forgatókönyvnek készült. Fábri Zoltán filmje groteszk szatíra, harsány bohózat és keserédesen pontos látlelet a diktatúra működéséről. Sinkovits Imre csetlő-botló tűzoltóparancsnoka és Latinovits Zoltán a háborútól eltorzult őrnagya minden közös pillanatát újra tudnánk nézni akárhányszor, különösképpen az őrnagy dobozolásról való gondolatait:
„Néha elábrándozom rajta, hogy mi volna, ha még több, sokkal
több ember foglalkozhatna dobozhajtogatással. Egyszer talán eljön az az idő,
mikor rávehető lesz az egész emberiség.”
Szintén 1969-ben mutatták be Bacsó Péter A tanú című filmjét, amiből gyakorlatilag lehetetlen lenne egyetlen mondatot kiemelni, a film kis túlzással első mondatától az utolsóig szerepelhetne itt. Ki ne mosolyodna el, amikor eszébe jut Virág elvtárs bármelyik megnyilvánulása? Gondoljunk csak arra, hogy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának”, esetleg „az élet nem habostorta, Pelikán”, „spongya rá” vagy ahogyan azt mondja: „Minden lehetséges”. Annyi bizonyos:
„Én csak azt mondom, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.”
Az „ideológiailag nem elég képzett” Pelikán elvtárs szintúgy örökké az emlékeiben él annak, aki látta a filmet, és amellett, hogy tőle tudjuk azt, hogy „az a gyanús, ami nem gyanús, az atyaúristen, az se érti” és hogy „itt valami tényleg nem stimmel”, nem hagyhatjuk ki a híres magyar narancsot sem, amely
„Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”
Nepp József, Romhányi József és Ternovszky Béla is nagy ajándékot adott az 1960-as, ’70-es és ’80-as évek nagy sikerű rajzfilmsorozatával, a Mézga családdal, akiknek köszönhetően a magyar egy mondattal ki tudja fejezni, ha az adott pillanatban azt érzi, rosszul választott társat. Biztos vagyok benne, hogy sok család történetében megvan az a bizonyos Hufnágel Pisti.
Ha már a meséknél járunk: a Vuk 1981-ben bemutatott magyar rajzfilm, amely Fekete István azonos című regényéből készült. Az animációs játékfilm rendezője Dargay Attila, a forgatókönyvet is ő írta Imre Istvánnal és Tarbay Edével. Zenéjét Wolf Péter szerezte, és aligha van most olyan olvasója e soroknak, aki ne kezdte el volna énekelni magában, hogy „fürge rókalábak, surranó kis árnyak”. Na de Vuk nem csupán ezt adta nekünk.
Az Indul a bakterházat 1980-ban mutatták be Mihályfy Sándor rendezésében. A film Rideg Sándor azonos című regénye alapján készült. A banya, Buga Jóska, csámpás Rozi vagy a bakter arca és hangja egy pillanat alatt elevenedik fel bennünk, nem beszélve Bendegúz támadhatatlan bölcsességéről.
– Hányszor kértelek, javulj meg, fiam, Bendegúz, mert előbb-utóbb elvisz az ördög.
– Hiszen javulnék én, anyám, de nem megy az könnyen faluhelyen.
Tímár Péter 1986-ban bemutatott Egészséges erotikájában a Kádár-korszak egy ládagyárába („ladagyár”) látogatunk el, hogy – többek között – olyan pillanatoknak legyünk tanúi, mint az augusztus 20-i ünnepség vagy az alább idézett párbeszéd.
– Főnök, mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy szarok a szociolistára?
– Üzemi Bizottság! Fegyelmi! Kirúgás!
– És ha csak gondolná?
– Gondolás? Ha nincs mondva, erre torzió nincs se.
– Nna, akkor gondolva van.
Ternovszky Béla nevéhez több fontos rajzfilm is fűződik, ám leghíresebb – és nemzetközileg is ismert – alkotása a Macskafogó. Az 1986-ban bemutatott film minden korosztály számára szórakoztatóan vegyíti a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek hagyományait, miközben sajátos humorával egyedülállóan parodizálja is őket.
Személyes kedvencem a film minden jelenete, amelyben Safranek és Teufel együtt szerepelnek, de mindenki számára egyértelmű jelentéssel bír az is, hogy „mehetünk vissza a balettbe ugrálni”, és azt is tudjuk, milyen hanghordozással érdemes megkérdezni: „Én vezettem, azt mondd meg, én vezettem?”
1989-ben mutatták be a Schwajda György A rátóti legényanya könyvéből forgatott A legényanya című filmet Garas Dezső rendezésében, aminek köszönhetően bátran használhatjuk egy társaságban köznapi megszólításként, hogy
„Béláim az úrban!”
Az egyik film, amely átformálta egy teljesen hétköznapi szó kiejtését, Tímár Péter 1992-es filmszatírája volt. Amióta láttam Gáspár Sándort Huszár Gézaként éhesen és dühösen ülni a konyhaasztalnál, nem csak egyféleképpen tudom mondani, hogy „semmi”. Létezik egy ennél jóval nyomatékosabb, többet mondó semmi is, ami csak egy apróság a Csapd le, csacsi! számtalan jóízű pillanata közül, és bevallom, vidékiként is akármikor elnevetem magam, ha eszembe jut, mit mondott Géza a Pap Vera alakította Beának az agya fejlettségéről.
Tímár Péter 1997-es Csinibabája első látásra talán könnyed zenés filmnek tűnhet barátsággal, románcokkal, fiatalkori ambíciókkal, illúziókkal, sziporkázó szereplőkkel, ám a rendező sajátos stílusával és a különleges vizuális megoldásokkal ennél többről van szó: az említett filmtípus egyedi lesz, miközben parodizálják is. A film nem realista korrajz a szocialista rendszerről, inkább egy keserédes hangulatot ragad meg, melyben lubickolva kinevethetjük a kétarcú szocializmus giccses látványvilágát. Nevetünk a csetlő-botló szereplőkön is, de közben mélyen a szívünkbe zárjuk őket, és a mai napig énekeljük mély átéléssel, hogy kicsit szomorkás a hangulatom máma. És talán az sem cseng ismeretlenül, hogy
„Helsinki az Nyugat-e?”
A múlt héten ünnepeltük Török Ferenc 50. születésnapját az öt legnagyobb kedvencünkkel, melyek között természetesen szerepelt a 2001-es Moszkva tér is. Ahogy cikkünkben megírtuk, a rendező diplomafilmje a hazai rendszerváltás és a korszak Budapestjének emblematikus lenyomata. Az ezredforduló egyik legnagyobb sikere lett, máig érvényes üzenettel és tartalommal bír, és sok egyéb mellett megtudtuk belőle azt is, hogy régen máshogy voltak a dolgok.
„A mi időnkben gyalog jártunk, mint az állatok! És vizet ittunk, mint a palánta!”
Szintén 2001-ben készült az Üvegtigris, az ezredforuló egyik legsikeresebb hazai filmje. Rudolf Péter és Kapitány Iván alkotása a kelet-európai kisember keserédes hangulattal átitatott boldogságkeresését mutatta be sajátos humorral. Adott az amerikai álom magyar valóságba csomagolva, és ahogy azt várhattuk, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább tényleg a miénk. Meg aztán mára egészen pontosan tudjuk, mit jelent keménynek lenni.
Nyitókép: jelenet A tanúból. Forrás: Nemzeti Filmarchívum
