Amikor a próféták jövendölései és úgy általában a Bibliának a jövőhöz való viszonya ügyében szeretnénk tisztán látni, érdemes Jónás Babitsot megihlető, legendás alakját tanulmányozni. Ő volt ugyanis az, akinek a jóslata nem vált be, és emiatt megsértődött, a bűnös Ninive pedig megmenekült. Ez arra a szigorú elvre világít rá, hogy a jövő ura az Isten, a jövő titok, a próféták pedig nem jövendőmondók. Az ember régi vágya, hogy a jövőbe lásson, de mindenestül felforgatná az életünket, ha ez valóra válhatna, gondoljunk csak az időutazós filmek galibáira. A jövőre vonatkozó homály jótékony, és noha valamilyen képzetünk mindannyiunknak van az életünk és a világ sorsának alakulásáról, mi magunk pedig soha nem riadunk vissza egy kis jósolgatástól, ugyanennek égi pecséttel ellátott változata lefegyverző lenne, és idegen mindattól, ami az életünk menetét, a terveinket jellemzi.
Jónás, lám, jósolt, de aztán azzal kellett szembesülnie, hogy csupán eszköz Isten kezében, aki jóra akarja hajlítani a teremtményei szívét, és ennek érdekében követeket küld hozzájuk az üzenetével. Ez az üzenet pedig pedagógiai. Itt kényes kérdéshez érkezünk, ami Isten igazmondására vonatkozik. Evidensnek tűnik ugyanis, hogy Isten nem hazudhat, vagyis nem ijesztgethet valami nem létezővel csupán azért, hogy azáltal megváltoztasson bennünket. De nem ennyire egyszerű a kérdés, mivel a jövő sok mindentől függ. Például éppen a mi döntéseinktől.
Van egy olyan (extrém) teológiai irányzat, amely szerint Isten kiszolgáltatja magát a mi akaratunknak, vagyis még ő sem tudja előre, ki hogyan fog dönteni, és ennek révén a tetteink csakugyan teljesen szabadok. Jónás története azonban még e téren is informatív lehet, hiszen ő csupán egyvalamit tudott, és az sem úgy volt. Amit tudott, Istentől tudta, aki kilátásba helyezte Ninive pusztulását, ha nem javul meg. És Jónás révén mindent megtett annak érdekében, hogy meg is javuljon. Irgalma azonban később legyőzte az igazságosságát, és ehhez képest nem volt nagy ár Jónás „cserbenhagyása”, megszégyenülése, hiszen ő csak annak a közvetítője volt, amit Isten akart. Azt pedig, hogy ő mit akar, senki sem tudja, csak akinek elárulja. És azt végül Jónás is belátta, hogy ha Isten jó akar lenni, azért ő nem haragudhat rá.
Irgalom és igazságosság: ez a kettősség szinte szétfeszíti a Bibliát és a kereszténységet, de nem biztos, hogy ez baj. Gyakran hallani, hogy az Ószövetség (héber Biblia) Istene büntető Isten, az Újszövetségé pedig irgalmas. De nem biztos, hogy ezzel így kibékülhetünk, ahogy az is túlzottan erős állítás, hogy a kettő Istene nem is ugyanaz a személy. Szükséges valami közvetítő elemet találni közöttük, hogy feloldható legyen az ellenmondás – ami talán nem is ellentmondás.
Ismerünk olyan természeti népeket, amelyek a szeretet és a szigor közötti családi feszültség feloldása érdekében megtiltják az apának, hogy fegyelmezze a gyermekét, és ezt a feladatot a nagybácsira bízzák. Amikor a gyermekkel már végképp nem lehet bírni, a mindig kedves apa elbújik, és megjelenik a szigorú nagybácsi, és ráripakodik. Az apa renoméja így nem sérül, viszont a káosz sem szabadul el. Arról nem is beszélve, hogy aki szeretettel akarja a gyermekét nevelni, maga is szenved, ha egyszer csak úgymond arcot kell váltania, vagyis csaknem valaki mássá kell változnia, hogy a család rendjét biztosítsa.
A szeretet és az igazságosság feszültsége ugyanúgy jellemzi az Ó-, mint az Újszövetséget. A zsidó nép története kis túlzással másból sem áll, mint az isteni aggódás, próféták általi figyelmeztetések („jóslatok”), ezek hiábavalóságának nyilvánvalóvá válása, majd a szomorú következmények sorozatából, amelyeket megtérés követ. De mivel a megtérés mindig csak ideiglenes, az újabb szerencsétlenségek is elkerülhetetlenek. Vagyis az Ószövetség Istene is irgalmas, és az Újszövetségé is igazságos. Hogy Isten ezt a kettőt hogyan képes magában egyesíteni, azt nem tudhatjuk, de azzal gyakran szembesülünk, hogy a papjai és más követei (lásd Jónás) nem képesek rá. Csaknem lutri, hogy amikor egy templomba bemegyünk, Isten mosolyát vagy haragját fogjuk kapni a szószékről, ez néha csaknem vérmérséklet kérdésének tűnik. Ennek komoly következménye van a világ sorsát érintő „jóslatokra” is, amelyekre azonban – mint már tisztáztuk – valójában senki sem kapott felhatalmazást.
Manapság nagyon népszerűek a legrémületesebb világvégét előrevetítő tudományos próféciák, és ez érdekes módon vallási színezetűvé tesz olyan figyelmeztetéseket és állásfoglalásokat is, amelyek hangoztatóitól semmi sem áll távolabb, mint hogy Jónás próféta mai utódai akarjanak lenni. A séma mégis ugyanaz. Mindannyiunknak azonnal meg kellene változnunk, különben a vesztünkbe rohanunk, hangzik el újra meg újra, és ez annyira evidens, hogy még csak vitatni sem érdemes. Ám hogy ki és milyen megfontolásból fogja meg is fogadni, majd változtat az életmódján azonnal, arra legalább ennyire egyértelmű a válasz. Nincs olyan tekintély, aki-amely ilyen változást képes lenne elérni. „Már csak egy Isten menthet meg bennünket” – nyilatkozta a Spiegelnek Heidegger 1966-ban, és úgy tűnik, a helyzet ma sem jobb.
Jónás Ninivében – illusztráció az Ótestamentumhoz 1811-ből. Forrás: Leemage via AFP
2123 – „Az idő igaz”
2023-ban ünnepeltük Petőfi Sándor 200. születésnapját. A Petőfi-bicentenárium zárásaként időkapszulát helyezett el Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Magyar Nemzeti Bankban, amelyet a tricentenárium évében, 2123-ban nyit majd ki a múzeum akkori főigazgatója. Az időkapszulát Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke vette át. Az időkapszulába egy könyvet zártak be, melyben Petőfi versei mellett ma élő költők művei olvashatók. A kézirat címe: „Az idő igaz” – A Magyar Kultúra magazin Petőfi tricentenáriumi antológiája. A projekt megvalósítója a Petőfi Kulturális Ügynökség.
