Az előadásban öt kamasz szemszögén keresztül kapunk rendkívül érzékeny és személyes képet az 1939 és 1945 közötti évekről. A magyar történelem tizenéves fiatalok hangján szólal meg; a legszemélyesebb és legintimebb bejegyzéseken keresztül tárul fel egy olyan világ, amelyet a legalaposabb történelemkönyvek sem tudnak igazán megmutatni.
„Elvitték Rezső bácsit és tegnap Gyula bácsit. Én már nem vagyok úgy elkeseredve, rendületlenül hiszek a JÖVŐMBEN. És ha őszintén vesszük, sajnálom Rezső bácsit, de nem izgat különösebben. A Kálmánt meg a Gyulát szinte nem is bánom. Nem tudom, hogy miért, de így van. Sajnálatot erőltetni nem lehet. És a bombázások sem izgattak, szinte még örültem is, hogy legalább egy kis változatosság van… Nem tehetek róla. Ilyen a természetem.”
Forrás és fotó: KV Társulat
