A visszatérő valószínűleg az a film, amelyet még a legelvakultabb I?árritu-rajongó sem lenne képes két-három alkalomnál többször végignézni: ez nem az a könnyű vígjáték, amely mellé az ember egy hosszú nap után kakaóval a kezében szívesen leül. Ám az ember és a természet küzdelmének tematikáját feldolgozó film mégis valami egyedülálló, valami nehezen felejthető, amelynek az íze sokáig a néző szájában marad. Ehhez hasonló az Oscar-díjas zeneszerző, Ryuichi Sakamoto filmzenéje is: hidegrázósan szép, törékeny, csupán csak lassan feldolgozható.
?Alejandro azt mondogatta, hogy az elektronikus és az akusztikus hangzásvilág egyfajta ötvözetét szeretné, inkább a hangok komplex rétegzését, mint dallamokat, melódiákat. Én arra törekedtem, hogy ne egy hagyományos filmzenét írjak? ? mondta együttműködésükről a japán zeneszerző, akinek művei már egy korábbi I?árritu-filmben, a 2006-os Bábelben is felhangzottak. A visszatérőhöz elkészült, majd? másfél órányi, masszív méretű zeneanyag végül három zenész közreműködésével született meg: Sakamoto az Alva Noto néven alkotó német Carsten Nicolait és a The National Bryce Dessnerjét hívta segítségül a feladat teljesítéséhez. A végeredmény több mint húsz akusztikus, egymásba folyva hömpölygő zeneszám lett, amelyet a filmben kortárs zeneszerzők dalai egészítenek ki.
A Warner Classics gondozásában kiadott lemezen megjelent, Sakamotónak kifejezetten a filmhez írt műveit tartalmazó hanganyag bizonyos értelemben a zenész visszatérését is jelzi a kortárs zenei világba: a művész rákos megbetegedése miatt hosszabb hiátus után jelentkezett idén új anyaggal. A zeneszerző mögött évtizedek munkája áll, benne 19 szólólemezzel és olyan filmek zenéjével, mint például az Oltalmazó ég vagy A kis Buddha. Útját díjeső kíséri: kandallópárkányán Grammy-, Golden Globe- és BAFTA-díjak pihennek, Az utolsó császár című Bernardo Bertolucci-filmért pedig a legjobb filmzenének járó Oscar-díjjal is őt jutalmazta az akadémia.
?Véleményem szerint minél kevesebb a zene, annál jobb a film. Úgy gondolom, a filmzenének sokkal inkább a film kísérőjének kell lennie, mint főszereplőjének. Ugyanakkor a szándékom általában az, hogy olyan filmzenét írjak, amelynek önállóan is meglesz a saját, hosszú élete? ? nyilatkozta a zeneszerző. A visszatérőhöz írt zeneanyag könnyen tapintható elektronikájával, a vonósok óvatos használatával kirajzolódó dallamképeivel szinte ambient alapúnak ható, összképében mégis nagyon is klasszikus mű. A moziból kilépve nem fogjuk magunkban dúdolni, de letaglózó hatással lesz ránk, ha újra halljuk. Talán csak másodszorra tűnik majd fel, csendes jelenléte mennyire a hátán viszi a filmet: mozgatja előre a cselekményt, feszültséggel rajzolja körül a tájat.
És hogy megáll-e valóban a saját lábán is? Sakamoto A visszatérővel saját kis univerzumot húzott fel, amely részleteiben is nagyszerű, zsenialitása mégis főként akkor vehető észre, ha távolról, teljes egészként figyeljük. Intelligens kompozícióival feszültséget teremt, hallgatójának szemét a szépségtől a legelképzelhetetlenebb szörnyűségekig vezeti. A visszatérő világának horizontját vér festi vörösre: Ryuichi Sakamoto hozzáértése kell ahhoz, hogy ezt a környezetet mégis magával ragadónak higgyük, hogy a mellé állított hangulatot ne akarjuk többé elhagyni.
Az itthon a Magneoton forgalmazásában megjelent hanglemez másfél órányi tartózkodást nyújt egy fikcióval színezett, valaha volt világban. Hangjaiban nehéz elválasztani, hol is végződik a zene, és honnan kezdődik a természet mindent körülölelő zaja. Mintha Sakamoto visszatérője egy kis friss levegőt engedne a klisékkel építkező modern filmzenei világba.
Kolonics Réka
Fotók: wikipedia
