A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben március 25-én, Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra a Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett két művész – egy hangszeres zenész és egy komponista – nevét. Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, és 1984 óta minden esztendőben egy-egy magyar anyanyelvű előadó és zeneszerző kaphatja meg.

A kitüntetettekről határozó kuratórium elnöke a Zeneakadémia mindenkori rektora, jelenleg Dr. Vigh Andrea, tagjai pedig az intézmény oktatói: Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, tanszékvezető egyetemi tanár, nemzetközi és tudományos rektorhelyettes, Dr. Kutnyánszky Csaba karvezető, tanszékvezető egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes, Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, professor emeritus, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, címzetes egyetemi tanár, Hőna Gusztáv Liszt-díjas harsonaművész, professor emeritus, valamint Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, tanszékvezető egyetemi tanár.

A díjátadó szeptember 3-án lesz a Zeneakadémián.

Kelemen Barnabás
Forrás: Kodály Filharmónia Debrecen

Kelemen Barnabásról méltatásában Medveczky Ádám úgy fogalmaz: „a főiskolai növendékzenekarban láttam meg először, a második hegedű első pultjánál ült. Mozart-áriákat kísértünk, felfigyeltem, ahogy együtt lélegzik fúvósokkal, szólistával. Ideális kamaramuzsikus. Nagyszerű vonósnégyesével fantasztikus koncerteket adott. Kérlelhetetlenül igényes, úgy is mint tanár, és mint partner. De ez az igényesség nem erőszakos; magától értetődő derűvel adja át akaratát. Virtuozitás, poézis, magabiztosság és alázat.”

Zombola Péterről Fekete Gyula írt laudációt, amelyben a magyar zeneszerzők középgenerációjának különleges alakjaként említi a kitüntetettet. „Zombola tanárai, Orbán György és Jeney Zoltán kifürkészhetetlen alkotói szabadságát, illetve rigorózus szerkesztettségét vegyíti, műveinek központi gondolata a transzcendens keresése, a törekvés annak megszólaltatására hangokkal. Tanárként érzelmileg is bevonja hallgatóit, a társművészetek között pedig igyekszik hidat verni” – olvasható a méltatásban.

Nyitókép: Zombola Péter, fotó: Szecsődi Balázs