000_36FT8AL_16.jpg

Kendrick Lamar lesz a Super Bowl következő félidei sztárfellépője

A világ egyik legismertebb rapsztárja, Kendrick Lamar lép fel a 2025-ös Apple Music Super Bowl LIX Halftime Show-n – jelentette be vasárnap a Roc Nation, az Apple Music és az NFL. A 2025. február 9-én New Orleansban megrendezésre kerülő esemény immár Lamar második Super Bowl-fellépése lesz.

A mérkőzést 2025. február 9-én rendezik meg a New Orleans-i Caesars Superdome-ban, és hivatalosan a Fox közvetíti majd – írja a Variety. Ez lesz Lamar második szereplése a félidőben, hiszen 2022-ben már fellépett itt Dr. Dre all-star csapatában, Mary J. Blige, Snoop Dogg, Eminem és 50 Cent társaságában. A felkérés ráadásul azután történt, hogy Lamar megnyerte azt a zenei párbajt, amit kanadai rappertársával, Drake-kel vívott az év elején, s amely a kaliforniai születésű rapper egyik legnagyobb slágerét, a Not Like Us-t ihlette.

„A rapzene még mindig a leghatásosabb műfaj” – mondta Lamar a bejelentést követően, hozzátéve, hogy erre majd a rendezvényen is emlékeztetni fogja a világot. A Roc Nation alapítója, Shawn „Jay-Z” Carter így vélekedett a rapper kiválasztásáról: „Kendrick Lamar valóban egy generációs művész és előadó, akinek a hiphop és a kultúra iránti mélységes szeretete határozza meg művészi látásmódját, és páratlan képességgel rendelkezik a kultúra globális alakítására, befolyásolására.” Lamar olyan neves fellépők sorába lépett a Super Bowlon, mint Usher, Rihanna (aki 2023-ban terhesen lépett fel a félidős show-n), Mary J. Blige, Snoop Dogg, Eminem, illetve 50 Cent.

A Good Kid, M.A.A.D City című 2012-es albumának megjelenése óta Lamar vitathatatlanul a világ legfontosabb és legbefolyásosabb rapperévé vált. 17 Grammy-díjat nyert, és 2018-ban ő lett az első nem klasszikus és nem jazz-zenész, aki Pulitzer-díjat nyert a 2017-es Damn című korongjáért. Legutóbbi nagylemeze, a Mr. Morale & the Big Steppers 2022 májusában jelent meg.

Oliver Schusser, az Apple Music és az Apple TV+ alelnöke így nyilatkozott: „Az Apple Music Super Bowl Halftime Show az általunk szeretett zenék és előadók ünnepe a világ legnagyobb színpadán, és az Apple örömmel mutatja be ezt a show-t, amelynek az abszolút páratlan Kendrick Lamar főszereplője.” Seth Dudowsky, az NFL zenei részlegének vezetője elmondta: „Kevés művész volt olyan meghatározó hatással a zenére és a kultúrára, mint Kendrick Lamar. Izgatottan várjuk, hogy együttműködhessünk vele, a Roc Nationnel és az Apple Musickal, hogy egy újabb felejthetetlen Halftime Show-t hozzunk létre.”

Ez is érdekelheti

Történelmet írt a Kamaszok az Emmy-n

A magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezett idei Emmy-gálát Seth Rogen és Evan Goldberg sorozata, a filmipari szereplőkből viccet csináló The Studio dominálta. A Kamaszok című Netflix-produkció hat díjat hozott a készítőinek, közülük a 15 éves Owen Cooper lett a valaha volt legfiatalabb győztes a legjobb férfi mellékszereplő minisorozat kategóriában.

Eminem megszállott rajongóiról készült film

A Stans producerei között magát a rappert és a Michael Jacksonról szóló életrajzi filmen dolgozó Antoine Fuquát is is megtaláljuk.

Tíz függőséget okozó kórházsorozat a Dokiktól a Vészhelyzetig

Válogatásunk nem nélkülözi a szubjektivitást, és az addikciós binge watching tekintetében sem mentes a kockázatoktól és a mellékhatásoktól.

Ludovico Einaudi szívesen dolgozna együtt Eminemmel

A világ legtöbbet streamelt klasszikus zeneszerzőjének új albuma, a The Summer Portraits gyerekkora napsütötte, szabad nyarait eleveníti fel.