Azért semmiképpen nem használnék olyan kifejezést, amivel arra lehetne célozni, hogy sikerült szétripacskodni az utolsó előadást, mert az túlzás lenne - még ha kis túlzás, akkor is. A közönség legalább nem unatkozott, ráadásul a fel-feltámadó szellő rendszeresen lekapta valaki fejéről a papírcsákót. Több helyen osztogattak ugyanis papírmasé fejfedőket, legtöbbjük római kori harci díszt imitált, vagy csak egyszerű napellenzőt, de a multikulti jegyében sokan éppen milkalila reklámot toltak az arcukba, lila koronájukon lila szarvakkal. Persze a már korábban említett edzőcipő-tóga-kvarcóra összeállítás ellenére mentek át többen alpesi nagyipari tenyészetbe, hát lelkük rajta. Ott is volt ókor, egészen biztos.
A szombathelyi hétvége legfontosabb tapasztalata mégis az, hogy itt, a nyugati végeken nagyon tud pezsegni egy nem is olyan kis város, ha a fiesta kedvéért a legtöbben utcára vonulnak és néhány százan átugranak Ósztriából is. Ilyen fiatalos eseményt, ilyen fiatalos közönséggel nemigen lehet látni az országban. A Szigetet csak azért nem sorolom most ide, mert az arcba kent sár mégiscsak elcsúfítja az összképet - itt meg a hatalmas tömeg ellenére is folyamatosan tiszták a közterek, lehet papucsban, fehér nadrágban is vonulni. A karnevál vélhetőleg megfiatalítja a helyieket, csak a vendéglátósokat nem, akiknek jó része ezen a három napon akarja visszaszerezni a nyár összes kiadását. Az egyik taxis azzal "büszkélkedett", hogy már negyven órája dolgozik, igyekezett növelni ezzel a biztonságérzetemet nyilván. Láttam olyan gyümölcsárust, aki ülve szolgálta ki utolsó este a vásárlókat, mert nem bírta már talpon. Nincs is gond a szorgalommal, a szorgalmas lehúzás fáj, de nagyon, a nemszámlázás nem is annyira, mint a túlszámlázás.
Legendák keringenek a Ferences kertben dolgozó narrátorról, Katona Attiláról, akit a fél város hív tanár úrnak - a légiósok csatái közben ő kommentál, sorolja a háttértudást, képbe helyez mindenkit, így nagy becsben tartják. A Történelmi Témapark zárt először a Karneválon, itt a felvonult légiós hadosztályok délután kettőkor még utoljára egymásnak estek. Ez úgy nézett ki, hogy a bevonulás után a magyar gyalogok káposztadobálással arculhergelték a rómaiakat, majd futva tettek húsz métert egymás irányába (míg a nevetséges kötött zokniban felsorakozó rómaiak a pajzsokat zörgették, a magyarok vicsorgva üvöltöttek, ja és itt teszem hozzá, hogy mindennemű hasonlóság csak a képzelet szüleménye), aztán puszi, pacsi, meghajlás. Másra számítottam, őszintén. Ezt követte a kismamáknak szóló rövidített napfényes felvonulás, és innentől kezdve sátorbontásba fogott minden második árus. Berakodó vásárrá alakult a belváros, és ez egészen éjfélig, vagy még tovább elhúzódott.
Talán nem is zavart senkit, hiszen a 13 helyszínen még javában húzták az előadók, a Városháza előtti színpadon például a Besh o Drom játszott, eggyel arrébb a Ghymes.
Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi.
A szombathelyi hétvége legfontosabb tapasztalata mégis az, hogy itt, a nyugati végeken nagyon tud pezsegni egy nem is olyan kis város, ha a fiesta kedvéért a legtöbben utcára vonulnak és néhány százan átugranak Ósztriából is. Ilyen fiatalos eseményt, ilyen fiatalos közönséggel nemigen lehet látni az országban. A Szigetet csak azért nem sorolom most ide, mert az arcba kent sár mégiscsak elcsúfítja az összképet - itt meg a hatalmas tömeg ellenére is folyamatosan tiszták a közterek, lehet papucsban, fehér nadrágban is vonulni. A karnevál vélhetőleg megfiatalítja a helyieket, csak a vendéglátósokat nem, akiknek jó része ezen a három napon akarja visszaszerezni a nyár összes kiadását. Az egyik taxis azzal "büszkélkedett", hogy már negyven órája dolgozik, igyekezett növelni ezzel a biztonságérzetemet nyilván. Láttam olyan gyümölcsárust, aki ülve szolgálta ki utolsó este a vásárlókat, mert nem bírta már talpon. Nincs is gond a szorgalommal, a szorgalmas lehúzás fáj, de nagyon, a nemszámlázás nem is annyira, mint a túlszámlázás.
Legendák keringenek a Ferences kertben dolgozó narrátorról, Katona Attiláról, akit a fél város hív tanár úrnak - a légiósok csatái közben ő kommentál, sorolja a háttértudást, képbe helyez mindenkit, így nagy becsben tartják. A Történelmi Témapark zárt először a Karneválon, itt a felvonult légiós hadosztályok délután kettőkor még utoljára egymásnak estek. Ez úgy nézett ki, hogy a bevonulás után a magyar gyalogok káposztadobálással arculhergelték a rómaiakat, majd futva tettek húsz métert egymás irányába (míg a nevetséges kötött zokniban felsorakozó rómaiak a pajzsokat zörgették, a magyarok vicsorgva üvöltöttek, ja és itt teszem hozzá, hogy mindennemű hasonlóság csak a képzelet szüleménye), aztán puszi, pacsi, meghajlás. Másra számítottam, őszintén. Ezt követte a kismamáknak szóló rövidített napfényes felvonulás, és innentől kezdve sátorbontásba fogott minden második árus. Berakodó vásárrá alakult a belváros, és ez egészen éjfélig, vagy még tovább elhúzódott.
Talán nem is zavart senkit, hiszen a 13 helyszínen még javában húzták az előadók, a Városháza előtti színpadon például a Besh o Drom játszott, eggyel arrébb a Ghymes.
Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi.
