Képek az örvény mélyéről - ART BRUT

Az elnevezés Jean Dubuffet francia festőtől származik, ő kezdte módszeresen gyűjteni a '40-es évektől az ilyen munkákat, a csavargók és médiumok alkotásaival együtt. Dubuffet szélesebben húzta meg a kört, mint a Nemzeti Galéria friss kiállítása, itt ugyanis csak elmegyógyintézetekben készült művek szerepelnek, Ausztria több gyűjteményéből és Magyarországról, a 2007 végén bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Múzeum gyűjteményéből. A képeket a diagnózis alátámasztására készíttette a betegekkel orvosuk, vagy a terápia részeként születtek, sok beteg saját maga csitítja a belső zajt a képek papírra vetítésével. Az ideggyógyászat hamar ráérzett a kivételes anyag jelentőségére, és a XX. század elejétől sorra keletkeztek a pszichiátriai gyűjtemények. Európában a legismertebb a heidelbergi Hans Prinzhorn kollekció, de Ausztriában is sok műhelyben gyarapodik az orvosi eszközből "nyers művészetté" minősített alkotás.

 

A 2006-os Freud-centenáriumra Bécsben egy nagy összeállítást mutatott be Angelica Bäumer kurátor, ennek jelentős része érkezett most Budapestre. Hazai párjaként a jelenleg gazdátlan Pszichiátriai Múzeum anyagából válogatott a kollekciót kezelő Plesznivy Edit művészettörténész. Az 1910-es évek óta folyamatosan gyűjtött képek közül évtizedenként 1-1 alkotótól mutatott be több művet. A két rész, a magyar és az osztrák anyag több szempontból is jól kiegészíti egymást: a hazai válogatás évtizedenként, időrendben, egy betegtől több képet kínál, és ezzel történetiségében is kezeli a témát. Az osztrák rész viszont kifejezetten kortárs képeket vonultat fel, a válogatást művészi szempontok vezették. Különös, hogy a nyers művészet, ami első teoretikusai szerint semmilyen módon nem jeleníti meg a maga korát, kívül áll a kulturális konvenciókon, mégis mennyire átláthatóan hordozza a történetiséget.

 

A kortárs képek hasonlósága a gyerekrajzokhoz csak az első pillanatban egyértelmű. A tudatos formálás hiánya, a színek harsány ereje, a perspektíva mellőzése és a nézőpontok gyors váltakozása arra utal, hogy a kifejeznivaló gyorsan, egyszerre próbál kiutat találni, képpé formálódni, nincs mód a csiszolásra, a finomításra. A látomás ereje azonnal leképeződik. Teleírja képekkel a felületet, betűket, számokat, üzeneteket helyez el benne, vagy egyetlen színbe öltözteti, ijesztően felnagyítja a lényegi elemeket és eltörpíti a hátteret, valami belső, valódi, nem csupán a távolság és a nézőpont kínálta perspektívába öltözteti a teret, hanem a belső valóság viszonyait jeleníti meg. Telített monokróm felületeken csupán egyetlen képelem látható: kicsiben, a kompozíció alsó szélén vagy egyik sarkában feltűnik egy autó, egy ház, a civilizáció valamelyik jellemző tárgya, de mérete elenyésző a kép egészéhez képest. Vagy a kép közepén álló fa ágai pókháló-raszterhez hasonlóan osztják fel a síkot, beleszorulva homályosan feltűnik egy arc, másutt két láb, az egész kép a bezártság elemeiből épül fel - pedig a címe: Szabadság.

 

A Galéria az art brut bemutatóhoz egy harmadik, saját részt is csatolt: Teleki Ernő, egy erdélyi arisztokrata vizuális naplóját, amit az '50-es években, a Duna-deltába kitelepítve, rettenetes körülmények között kezdett rajzolni és húsz éven át folytatott. Hirtelen tört fel belőle az alkotás kényszere, rajzain állati vonású emberarcok, űrlényekhez hasonló figurák, a kegyetlenség urai, Bosch legszörnyűbb látomásainak mai párjai jelennek meg, címekkel, pontos dátummal, kis történetekbe foglalva. Tökéletes zárás az elmebetegek képei után, Teleki rajzai ugyanis összezavarják azt a megnyugtató távolságot, amivel a látogató - magát egészségesnek ítélve - a kiállítást végignézte.