Leigázottságra, legyőzöttségre és halálra neveltek – vélte Farkas István, aki hosszan hordozta magában zsarnoki édesapjával való, konfliktusokkal terhelt, ellentmondásos kapcsolatának terhét. Miként a Magyar Nemzeti Galériában nyílt tárlat kurátora fogalmazott: a festészet volt az, amelynek segítségével Farkas István elmenekülhetett ebből az otthontalan világból. „Festő lettem, tehetségem és vágyaim szerint” – idézte az apjával dacoló fiatal művész szavait Kolozsváry Marianna.
Farkas István a család jó barátjában, Mednyánszky Lászlóban lelt mesterére. A tárlat első szekciója a kezdeti tanulóévek alatt készült korai munkáiból is válogat.
Sikerült kiharcolnia, hogy Párizsban folytathassa művészeti tanulmányait. Az első világháború azonban a fiatal festőművész pályáját is megtörte. Önálló kiállításra készült Párizsban, mikor kiutasították Franciaországból, képeit elkobozták – összegezte Kolozsváry Marianna. Farkas István – bár az erőszaktól alapvetően ódzkodott – csatlakozott az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéhez, hadifogságba esett, amely további öt évet vett el az alkotástól. A tárlaton a fogság idején készített grafikáiba, feljegyzéseibe, leveleibe is bepillanthatunk.
Harminckét évesen lényegében elölről kellett kezdenie a festői munkát. Többnyire a családját festette, ezek már jellegzetes stílusáról árulkodnak – tette hozzá a kurátor. Farkas István – visszatérve a francia fővárosba – ünnepelt festő lett, a legnagyobb gyűjtők vásárolták a képeit, melyeket évről évre kiállításokon tárt a nagyközönség elé. A „franciás képek” külön szekcióban kaptak helyet. 1932-ben – a kinti sikerek után – a budapesti Ernst Múzeumban készült bemutatkozni, ám édesapja halála miatt rövidesen nyakába szakadtak az örökséggel és a kiadóvállalattal járó gondok.
Ha volt alkalma festeni különös belső világát, félelmeit, szorongásait fogalmazta képekbe – vélte Kolozsváry Marianna. A kiállítás ezen szakaszában elszaporodnak a kísérteties, arcvonások nélküli figurák, a látogatókban is nyomasztó érzéseket keltő képek. „Rázárult a szűkös magyar élet” – fogalmazott a kurátor megnyitóbeszédében a diadalittas párizsi éveket követő, kötelességekkel terhes, az alkotást háttérbe szorító időszakról.
Farkas István 1937-től festett ismét rendszeresen. A szigligeti nyaralóban töltött időszak még kiegyensúlyozott, harmonikus alkotói periódust eredményezett, bár a közelgő háború vészterhes időszaka rányomta a bélyegét a művekre is.
A kiállítás utolsó termében néhány levelezőlap árválkodik: az utolsó a kecskeméti téglagyárban kialakított gyűjtőtáborból érkezett segélykiáltás. Farkas Istvánt 1944-ben Auschwitzba deportálták, élete utolsó néhány hetéről már csak a szemtanúk visszaemlékezései adhatnak halvány képet – hangsúlyozta a kurátor.
A Magyar Nemzeti Galéria százhetven képet vonultat fel a nagyszabású tárlaton, Farkas István alkotásai mellett mesterek és kortársak munkáit. A galéria öt külföldi és tizenegy hazai gyűjteményből kölcsönzött képekkel egészítette ki a tulajdonában lévő festmények sorát.
A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a fontos művekre: a Vihar után, a Szirakuzai bolond, vagy a Végzet előkelő helyet kapott a tárlaton, amely azonban a kevésbé ismert alkotásokkal kiegészítve átfogó és érzékletes képet ad egy kiváló művész alkotói és emberi útjáról.
A Kihűlt világ című kiállítás 2020. március 1-ig látogatható.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
