A fesztiválközpont Művészetek Háza felé botorkálva egyebek között gyógyító kövekbe, cirka negyven centi marmagasságú plüss dobermann kölyökbe és egy tradicionális viseletkészítő jurtájába is belefuthatunk. A tíznapos fesztivál idejére mindenki előrukkol azzal, amije van. Hogy a megnyitó ünnepség feledhetetlen politikusi performanszának egyik gyöngyszemét idézzem: ilyenkor bohémélet-érzés keríti hatalmába a várost. Az első, 1989-es minitalálkozó óta a határon túli magyar színházak fesztiválja szinte végig azonos infrastrukturális keretekkel volt kénytelen működni, miközben a megizmosodó rendezvény az egyik legfontosabb színházi seregszemlévé nőtt. Meg ami fontosabb: családias légkörű, az új embereket és a régi ismerősöket egyforma nyitottsággal fogadó találkozóvá (és még strand is van!). Ismerős pedig akad itt bőven: szívesen jár ide vissza színész, újságíró, egykori zsűritag. Utóbbiak közül idén Csoma Judit és Duró Győző ismétel ebben a szerepkörben. Társaik, Létay Dóra, Blaskó Péter és Máté Gábor most debütálnak zsürorként. Sőt Máté a szakmai beszélgetések vezetőjeként is fellép.
És máris mennyivel izgalmasabb őt hallgatni, mint az előző években megszokott elemzéseket! Gombrowicz Yvonne-ja kapcsán találó családi anekdotával világítja meg a dráma alaphelyzetét. Alexandre Colpacci marosvásárhelyi rendezése egyébként is erős felütés, lehet róla beszélni: határozott forma, erős vizualitás, a főszerepben pedig a kopaszra nyírva, némán is törékeny szépségű Nagy Dorottya. Hanoch Levin darabjának, a Jákobi és Lájdentálnak inkább hibái, mint erényei kerülnek szóba a folytatásban. Túl hosszú, nem jó a magyar fordítás. Magamban hiába adok igazat a szigorú ítéletnek, Bogdán Zsolt darabbeli zongorabetétje minden pontatlanságért kárpótol.
Olykor viszont hasznosabb a futás: pénteken a nagyváradi Gőzben-előadásról félidőben menekülök. (Viszont nagy öröm ér itt: a Rákóczi-stúdióteremben végre van klíma, így az előadásokra is lehet figyelni, nemcsak a halkan csordogáló izzadságpatakokra.) Ragacsosan érdektelen sztori, szürke karakterek. Kárpótol viszont Martin McDonagh és Lukáts Andor Macskabaja. (Az Alhangya után ez a legújabb címváltozata Az inishmore-i hadnagynak.) Csuja Imrét nézve azon tűnődöm, milyen nagyon jó lett az utóbbi években. Oda kell rá figyelni. A tisztességesen megcsinált előadás kisebb botrányt váltott ki Komáromban. Pedig inkább száz lenyiszált testrész és kivert fog, mint egyetlen hamis színpadi megszólalás.
