A marosvásárhelyi Alvajáró románc a cigány és a spanyol folklór elemeit vegyítette. A dicséretes vállalkozásban négy színész klasszikus szerelmiháromszög-történetet énekelt és táncolt el kevés eredetiséggel, a váratlanság kiiktatásával, és inkább műkedvelő toporgással, mint megélt ritmusokkal. Egy felvonás, egy óra. (Bár legalább háromnak érződött.)
Majd következett két előadás, amelyekben Balázs Áron játszott. A főszereplő Roch-t alakította az újvidéki Hóhérok havában, amelyről a szakmai beszélgetésen találóan megjegyezték, hogy egy magyarul nem tudó néző számára inkább tűnhet komor, szinte nyomasztó szépségű lírai darabnak, mint abszurd epizódokból és szellemes dialógusokból álló epikus jellegű komédiának. A társulati összjáték mellett emlékezetes marad a monumentális, soklépcsős, bár számos nehézséggel nem számoló díszlet, amelynek fókuszpontjában egy ággyá alakítható guillotine állt. A szabadkai Tangóban Balázs hol elefántot, hol meg légy után kapdosó békát utánzott Stomilként. A rendező Puskás Zoltán igazi őrült, de gondolkodásában van rendszer. Bár még ez után sem leszek Mrozek-rajongó (mint ahogyan lassan-lassan kiderül, a kritikusok és a színházcsinálók nagy része szintén erős averziókkal küzd a lengyel drámával kapcsolatban).
A versenyen kívüli programok között közönségvonzó operettek, musicalek (és a fesztivál utolsó napjaiban színészhallgatók vizsgái) szerepelnek. Az elmúlt évek zsűrijei becsülettel és testületileg végignézték ezeket is, idén a testület ritkábban tűnik fel a nem kötelező várszínházi estéken.
Többször idéztük meg a fesztiválon előadások kapcsán Darvas Iván emlékét. A nagyváradi Csókos asszony alatt, báró Tarpataky belépője előtt is ez történt. Újra bebizonyosodott: ha ismerős a zene, a nézők bármit megvesznek.
A Páratlan páros 2 ezúttal Ketten a neten (Bigámia II.) címen futott. A nyersfordításnak hangzó mondatok elkövetője a színpadon állt. Némelyekről sugárzott, hogy legszívesebben ők kérnének tőlünk elnézést a meglehetősen elrajzolt színészi játék miatt, mások viszont saját tehetségüktől megrészegülve a ripacséria határát súrolták.
Soványka Goldoni-darab a Különös történet. Frappáns rendezői ötletként a színpadi "félré"-ket a hangszórókból, előre felvetten hallhattuk. A hatalmas technikai lelemény ellenére az előadás inkább muzeális, és hogy finom legyek: a diákszínjátszást idézte.
A fesztivál négytizede lement. A nagy előadás még várat magára.
